Szeretlek – de milyen hosszú legyen a póráz?

Napi dilemmává válik, meg tudom-e engedni a másiknak, hogy a olykor a maga útjait járja, illetve el tudom-e fogadtatni vele a magam igényeit. Vajon meddig nyithatunk a külvilág felé anélkül, hogy a kapcsolat veszélybe kerülne?

„Megvárom, míg kitombolja magát”

– Hiszem, ha biztosan megtaláltam a párom, akkor az a feladatom, hogy megoldjam a problémáinkat, és tűzön-vízen át kitartsak mellette, – kezdi a beszélgetést huszonnyolc éves Alma, akire amióta leültünk a sörözőbe, sóvárgó férfitekintetek tapadnak…

– Zoltánnal 3 éve ismerkedtem meg egy szórakozóhelyen. Igazi, nagy szerelem volt, első pillantásra. Engem konzervatívan neveltek, ezért már akkor hosszú távra terveztem. A problémák akkor kezdődtek, amikor Zoltán, egy hirtelen ötlettől vezérelve, megkérdezte, nem akarunk-e összeköltözni? Talán nem gondolta át, talán nem számított arra, hogy igent mondok… Én mindenesetre repültem a boldogságtól. Elkezdtem tervezgetni a közös otthonunkat. Láttam, hogy ő húzza-halasztja a tennivalókat, de akkor azt hittem, szeretné ő az összeköltözést, csak hát nem képes a sarkára állni, ha gyakorlati ügyekről van szó. Végül kimasszíroztam belőle a dolgot. Beköltöztünk egy gyönyörű lakásba, ahol néhány hónap után fel is robbant a bomba… Azt mondta, érzi, hogy én vagyok az igazi, de neki kimaradt az életéből a bulizós korszak, és szüksége van arra, hogy tomboljon. Nem tudtam mit mondani. Összetörtem, sírtam, de igazából meg tudtam érteni. Így most elköltöztem, és megvárom, amíg kibulizza magát. Nem tudom, hány hónap, esetleg év lesz. De hiszem, hogy ő lesz a férjem, gyermekeim apja, ezért meg fogom várni. Beszélünk egymással, egyelőre ez is elég.

– Hm, csak bulizik? – kérdezek vissza gyanakodva.

– Igen, ebben biztos vagyok. Ismerem Zoltánt.


,,Elengedtem, hogy visszajöjjön”

„Sosem fogom tudni meghálálni Juditnak, amit akkor tett értem” – mondja Ádám. Elengedett, és hagyta, hogy én jöjjek rá a tévedésemre. Ma már el sem tudom elképzelni az életemet nélküle.”

Vannak Zoltánon kívül is szerencsés férfiak, akikben nagyon bíznak.
Ádám és Judit a gimnáziumban ismerték meg egymást, majd amikor Judit terhes lett, úgy döntöttek, megtartják a babát. Ezért az érettségi után nem tanultak tovább, mindketten munkába álltak.

– Elkezdtük közös életünket, de amikor megszületett kislányunk, láttam Ádámon, hogy nagyon megijedt. Azt hiszem, nem mérte fel, mekkora felelősséggel jár a gyermekvállalás. Pelenkázás, betegségek, átvirrasztott éjszakáks… Egyszer csak úgy döntött, kiszáll. Nem bírtam gyűlölni. Tudtam, hogy ő nekem az igazi, és hibáznék, ha hagynám örökre eltűnni az életünkből, de elengedtem.

Az elkövetkező két és fél évben a fiú a főváros összes szórakozóhelyén megfordult, gyakran berúgott a haverokkal, rengeteg nő ágyában aludt… Másfél év után kezdett visszajárogatni Judithoz. Az alkalmi együttlétekből napok, majd hetek lettek. Végül ismét összeköltöztek, azóta együtt nevelik a kislányukat. Immár öt éve. Egy éve összeházasodtak.


A témáról bővebben a február 23-án megjelenő Nők Lapjában olvashatsz.

Várjuk olvasóink véleményét a cs.mihalicz@sanomabp.hu e-mail címre, a tárgy mezőbe kérjük írják be: Nyitott házasság.