 |
Nagyon nehéz elég jó férfinek lenni mondja mosolyogva dr. Bokor László pszichoanalitikus , ez a civilizáció nyűge. Épp ezért a hagyományos értelemben vett beavatásnak, férfivá avatásnak ma nincs is helye, ugyanis nem díjazzuk, ha egy hímnemű úgy fogja fel férfi-létét, mint tette volna azt száz-kétszáz éve. A beavatás ennek ellenére létező fogalom, hiszen ez egy lélektani szükséglet, nem véletlenül találták ki az őseink. Ez egy ünnep, amely mint minden ünnepnap valamit összegyűjt, összesűrít a hétköznapokból. Kell egy határ, ami kijelöli egy szakasz végét: itt egy életszakasz lezárul, lezárulhat, és egy új elkezdődik, elkezdhető. Azért fogalmazok így, mert a lehetőség boldogsága és a kényszerűség ez esetben egyszerre van jelen.
Mostantól a magad ura vagy!
Elsőre talán furcsán hangzik folytatja a szakértő , de tényleg vannak beavatási szertartásaink ma is: részben adottak, részben mi magunk rendezzük meg őket. Napjainkban azért nem olyan egyértelműek, mert szétválik a biológiai, a kulturális és a jogi beavatás. Nemileg ugyanis egy fiú tizenhárom-tizennégy évesen éretté válik, kulturális értelemben viszont tizenhat éves koráig tanköteles, jogi értelemben pedig csak tizennyolc éves korától felnőtt, akkortól szavazhat, tanúskodhat. Ezektől az általános érvényű szabályoktól eltérően a szubkultúrákban léteznek igen kemény szertartások, próbatételek, amelyek után a fiúból férfi válik ez lehet egy bűntény, egy megtorlás, vagy a szexuális aktus, a jele pedig lehet egy gúnynév, egy tetoválás vagy egy sebhely. Ezek azt jelzik, hogy véget ért a gyermeki kiszolgáltatottság, mostantól a magad ura vagy, közénk tartozol itt visszaköszönnek a törzsi eszközök, hagyományok. Ez egy közösségi esemény: megelőzi az elkülönülési szakasz, ami a befogadással ér véget, mint minden szertartásnál. A törzseknél gyakori például, hogy a fiúnak felavatása előtt el kell töltenie egy éjszakát egyedül az erdőben, de ugyanígy az esküvőre is külön érkezik a pár. Hagynak nekik gondolkodási időt, ilyenkor sűrítve átélhetik az izolációt, majd az odatartozást.
Ki lehet a beavató?
Egy vezér, egy helyi sámán a csapatfőnök vagy akár a családfő. A felnőttek szeretik úgy tudni, azt érezni, hogy még az övék a beavatás joga, de ezt a szerepet egyre inkább átveszik a barátok, a falka. Kérdés persze, hogy egy haver mennyire tudja ünnepélyessé tenni a beavatást, mennyire tudja éreztetni ennek a súlyát. Egy egészséges családban természetes, hogy a fiút átsegítik, átvezetik a felnőtt létbe. Ezt a pillanatot általában egy nagyobb ünnephez érettségi, diplomaosztó, születésnap, bérmálkozás kötik, de hozzáteszik a család saját tradícióját is. Átadják például a nagypapa gyűrűjét, ezzel továbbhagyományoznak valamit a múltból. Járhat ez a felavatás, persze, nem ennyire ünnepélyes, inkább formális ajándékkal is autó, pénzösszeg, külön szoba, lakás. De a beavatás lehet egy hosszú beszélgetés is apa és fia, nagyapa és unoka között múltról, jövőről, elvekről, nőkről. Jó lenne, ha minden család közösség híján kialakítana magának egy ilyen menetet, de, sajnos, ehhez vajmi kevés kulturális segítséget kapnak ma. A falusi közösségekben még jobban érezhető ez a váltás, áttekinthetőbb. Megfoghatóbb pont, amikor a gyerek elkezd a felnőttekkel dolgozni, amikor befogadják a kocsmában, vagy először megkínálják cigarettával.
A teljes cikk a Nők Lapja március 2-án megjelenő számában olvasható.
