nlc.hu
Aktuális
Tisztikereszt Vitéz Lászlónak

Tisztikereszt Vitéz Lászlónak

Írhattam volna azt is, hogy a magyar bábmûvészet nagy öregje, hiszen most ünnepelték országszerte, nyolcvanadik születésnapján.





Öreg? Ha a színpadon elkiáltja: „Szervusztok, pajtikák!” – a gyerekek kórusban köszöntik. Nekik ő Vitéz László, a pirossapkás, palacsintasütős, vidám fickó, aki jól ellátja a baját annak a fertelmes, suvikszos képű Cuclifernek.

Tényleg olyan, mint egy nagy gyerek. Bábok és emlékek között él, tárgyakkal zsúfolt műhelylakásában. Ha éppen nem bábozik, akkor kitalál olyan játékokat, mint a csipkefaragás.

– Nem nagyon tud olyat mondani, amivel ne foglalkoznék, az asztalosmunkától a lakatosmunkáig. Ezt a kis szalagfűrészt is én csináltam fúrógépállványból. Tudok forrasztani, papírból csipkét kivágni, tűzzománcot készíteni. Magam faragom a bábokat. Látja ott azt a fejet? Az lesz a következő Vitéz László. Magam sem tudom, hogy a hányadik már. A legelsőt nagyapám faragta, amit a falon lát, ezt a papám. Ligeti fából, mint az összes többit.





Családi bábtörténelem


A nagypapa, Korngut Salamon, Galíciából vándorolt Pestre, és 1897-ben kapott engedélyt „dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások” megtartására. Fia, Korngut-Kemény Henrik, megjárta Amerikát, majd hazatérve apjával együtt hozta létre családi bábszínházukat a Népligetben. A legendás Bódét. Világlátott, sokoldalú ember volt a papa is: szöveget írt, festett-faragott, játszott. A mama – Kriflik Mária – szabott, varrt, öltöztette a bábokat, és ő volt a pénztáros. Két fiuk – Henrik és Mátyás –, a délutáni előadásoknál segédkezett, de szerepeltek is a bábszínházban. Ifjabb Kemény Henrik hatévesen már fellépett az ajándékba kapott Miki egérrel. Kilencévesen faragta az első Vitéz Lászlóját. Aztán a papát behívták munkaszolgálatra, és soha nem tért vissza. Mátyás 1945 nyarán jött haza a fogságból, ekkor nekiláttak a Bódé felújításának. 1946. május elsején négyezer forint gyűlt össze a kasszában, egyforintos belépőkből. Vitéz László azonban nem sokáig püfölhette Cuclifert. Kimondták rá, hogy korszerűtlen.



Legyen inkább Traktor Ferke vagy Okos Kata. Csakhogy Kemény Henriket keményfából faragták, nem engedett a nyomásnak. Így került az Állami Bábszínházhoz, bábtechnikusnak. Ekkor államosították a bábszínházukat, öccse hívta telefonon a hírrel. Alig volt néhány órájuk, hogy kimenekítsék, amit lehetett, és éjjel még visszaszöktek a bábokért. Sokat gondol a nagyapára, aki igazi vásározó bábjátékos volt, és télvíz idején mindig nyakába vette az országot. Az unokája is ráütött. Amikor a hatvanas évek elején megvette az első Trabantját, faluról falura vándorolva népszerűsítette „jobb kezét”: Vitéz Lászlót. A nyolcvanas években súlyos veszteség érte: elment a mama, majd imádott húga, Pipike is. Magányosan járta a világot. Ahol megfordult, úgy ünnepelték, mint a magyar bábjátszás nagykövetét.





Kitüntették Vitéz Lászlót


A báb és életre keltője elválaszthatatlanok, s a tévében is velük készült az első bábjátéksorozat, amelyet újabb szerepek követtek: Hakapeszi, Furfangos Frigyes, Gyufa Gyuri, Sakk Matyi, na és a Süsü. Az egyfejű sárkány Bodrogi Gyula hangján szólalt meg, és Kemény Henrik mozgatta a gyerekek kedvencét.

– Kijutott mindenből: jóból, rosszból, mellőzésből, sikerből, kitüntetésekből. Még Vitéz Lászlón is látok valamilyen érdemrendet.

– Amikor átadták a Parlamentben, mindjárt mondtam Göncz Árpádnak, hogy nem engem illet. Nagyot nézett: „Hát kit?” Előkaptam a hátam mögül a bábfigurát, és rátűztem a tisztikeresztet. A másik kormánykitüntetést pedig odatettem drága anyám és apám fényképére. Ők érdemlik meg, nem én.

– Egy még hiányzik, a Kossuth-díj!

– Hát, ha megkapnám, építenék egy bábmúzeumot.

– Na és a Bódé? Azzal mi lesz?

– Tizenhét éve felújították, azóta ott áll üresen. Csak a betörők látogatják, pedig már mindent elvittek, ami mozdítható volt. Ahányszor arra járok, mindig összeszorul a szívem. Nincs megállapodás arról sem, hogy mi legyen a Népligettel. Most vitáznak róla, hogy véglegesen nyilvánítsák védettnek. Ugyanakkor szó van arról is, hogy felparcellázzák, vagy parkolókat építenek. Amíg ezen vitatkoznak, a tolvajok lassan széthordanak mindent. Például a több mint százéves nagyvendéglőt is.


A teljes cikk a 10. heti, március 9-én megjelenő Nők Lapjában található.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top