A nõ mint zsákmány

Kedves Soma!

Ellentmondások között vergődöm. Arra vagyok kíváncsi, hogy szerinted valóban léteznek-e a férfi, mint vadász, a nő, mint zsákmány szerepkörök? És lehet-e bármi létjogosultsága felébredt, felnőtt emberek között?

Ezer helyen olvasni (éppen a Nők Lapja Cafén volt nemrég egy cikk, „A nő legyen dáma, akit meg kell hódítani címmel..) és hallani, barátok hivatkoznak rá mint jó tanácsra, a férfi vadász, a nőnek pedig illik eljátszani az üldözendő vad szerepet. A férfi csak akkor találja a nőt érdekesnek, ha megküzdött érte, és küzdelme, vadászata jutalmaként megszerezte a zsákmányt. A hétköznapokban ezt úgy fordítják le, hogy hagyni kell, hogy a férfi telefonáljon először, hogy a férfi kezdeményezzen, esetleg fizessen az étteremben. Alapvetően éreztetni kellene vele, hogy küzdeni kell a nőért.

Nos, nekem más elképzeléseim vannak. Miért ne hívhatnám én a férfit, ha jól esne beszélgetnem vele (itt nem azt értem, hogy tízpercenként, nem is azt, hogy naponta) ha látni akarom, vagy találtam egy érdekes programot, amit vele szeretnék megosztani? Miért ne fizethetnék én az étteremben, és miért érzik magukat ettől kevesebbnek? Miért ne fejezhetném ki, hogy kívánom? (Nem csak reagálni az ő vágyára, de kezdeményező lenni, és nem csak akkor, amikor egy kapcsolat már bejáratódott, hanem annak az elején is).

Én alapvetően szeretnék aktív lenni egy kapcsolatban, és élvezem, ha kezdeményező lehetek. A lelkem legmélyéből utálom, hogy zsákmány szerepet kellene játszanom, csak azért, hogy őférfisége a jó kis ezeréves bejáratott vadász szerepében jól érezze magát. Én nem vagyok zsákmány, én egy cselekvő, aktív, egyenrangú partner akarok lenni a párkapcsolatomban. Nőként! Nagyon szeretném megélni női szerepeimet, de az aktivitás miért van ezzel ellentétben, ha egyáltalán ellentétben van?

Egyszerűen nem akarom játszani ezt az ezeréves játszmát, de a férfiak nem tudnak mit kezdeni ezzel, és gyorsan leráznak. Egyszerűen nem értem, miért válok hirtelen „nem-vonzóvᔠattól, hogy kimutatom az érdeklődésemet.

Ugyanakkor vágyom párkapcsolatra, de szeretnék egyenrangú lenni, szeretnék a párommal új játékszabályokat alkotni, amik csak a mieink, nem a régi, számomra nem működők szerint játszani, de sok kapcsolatom még elég kezdeti stádiumban elakad, mert a férfiak elmenekülni látszanak “furcsa” hozzáállásomtól, és bizonyára csak a régi, jól bevált vadász sémában érzik magukat férfinak, és ha nincs zsákmány, nincs vadászat.

Hogyan oldjam fel ezt az ellentmondást? El kellene játszanom a zsákmány szerepét, még akkor is, ha nem hiszek benne, csakhogy szerezzek (már a szó is, szerezni, visszás, hiszen birtoklásról szól) egy vadászt? De úgy nem lehetek boldog, ha olyan eszközöket használok, amiket nem tartok helyesnek és nem hiszek bennük.

Annyi még hozzátartozik a kérdéshez, nem tudom, van-e értelme vagy sem, de elég sok vonatkozásban magaménak érzem, hogy Kosnak lenni egy aktív, férfias, türelmetlen és makacs jegy. És ez egyszerre áldás és átok…

Egy individuális kos





Kedves Kos-leány!

Én magam is sokat gondolkodtam már korábban ezen az egész vadász-játszma jelenségen. Ugyanis alapvetően én is hasonlóképpen álltam a férfiakhoz, akárcsak te, vehemens egyenrangú partnerként, sőt, ifjabb éveimben még ennél is intenzívebben! Időnként szinte lerohantam őket. Mivel 15 éves korom óta naplót írok, még most is fel tudom lapozni azt a részt – jól emlékszem rá – amikor huszonéveim elején a város egyik fő sármőre odajött hozzám, és kifejtette, ha nem udvarolnék ilyen túlfűtötten a pasiknak, már a fél város a lábam előtt heverne. A férjem viszont azt mondta, hogy kapcsolatunk elején épp az nyűgözte le, hogy ilyen hatalmas erőkkel és lelkesedéssel tudok adni és szeretni.

Mindenesetre csupán statisztikai tényként mondom, hogy egy kivételével minden komolyabb kapcsolatomnál a férfi kezdeményezett. Akiket én szedtem föl, azokból mind “uzsonna” lett.
Végülis ne feledd el a férfi-nő kapcsolat legalapvetőbb modelljét: a petesejt és a sperma egymáshoz való viszonyulását! A petesejt statikus, több tucat karocskájával válogat a takaros és iparkodó spermácskák közül, akik őrületes tempóban csapkodva farkincájukkal tülekednek, hogy épp őket válassza ki a nagyságos petesejt. (Utána már jöhet a petesej-haj!)
Tehát zsigerileg ez van bennünk, a hímivarsejt küzd, ő a dinamikus elem. Ez a természetes.

Persze-persze, a lélek ennél bonyolultabb, egyik része anyma, másik anymus, egyszerre vagyunk – lelki szinten – férfi és nő. (Ráadásul hozzáfűzöm, hogy én a lélekvándorlásban is hiszek, úgyhogy az előző életünkből is hozhatunk át információkat, domináns lenyomatokat. Ki tudja, esetleg milyen maszkulin ős-bika férfi állat voltál, és a köztes létből sietve iparkodtál közénk?)
No, de ezt hagyjuk, ezek megfoghatatlan dolgok.





Ha te felismerted, hogy a te egyedi lényedre az a jellemző, hogy egy aktív, férfias, türelmetlen, makacs, és az akaratát, elképzeléseit képviselni tudó, kezdeményező lány vagy, akkor fogadd el magad így, ahogy vagy!

A felsoroltak közül a türelmetlenség az, amin lehet (és érdemes is) változtatni – anélkül, hogy kifordulnál önmagadból, és alapvető személyiségjegyeidből. De ha te makacs kosként ezt nem szeretnéd, az sem számít! Az ÉLET a legjobb tanító, hogy megtanítson egyre türelmesebbé válni! (Azt mondják a bölcsek, hogy két nagy ellenségünk van: a türelmetlenség és a félelem.) Ugyanis azt tapasztaltam, hogy mindkettő taszítja azt, amire vágyunk. Ez régi ügy, a törvények törvénye, vonzás és taszítás szabálya és igazsága.

Az általad leírt tulajdonságaiddal azt tudom elképzelni, hogy egy olyan pasit tudsz bevonzani, aki egy nyugis, megértő, elfogadó, introvertált és kicsit feminin fazon. Ilyen is lehet egy nagyon kellemes férfi, de a lényeg úgyis az, hogy klasszul kiegészítve egymást, egy PÁR legyetek! És ebben bizony leginkább az energiák számítanak!

Most, hogy már nem a huszonéveim elején, hanem a harmincasok végén járok, sok mindenben higgadtam. Türelmesebb lettem, belátóbb. Most olyannak látom egy férfi és nő együttlétének beteljesülését kihúzni, mint késleltetni az orgazmust! Nem elkapkodni, lassítani, persze éberen, épp olyan ritmusban, amitől az egész még élvezetesebb. Ez még nem hazugság, és nem szerepjáték – azt én is gyermetegnek tartom – hanem csupán annyi, mint amikor éhes vagy, de nem falsz, hanem szándékosan lelassítva és csitítva magad, normál tempóban eszel, folyamatosan koncentrálva az ízek élvezetére.

Szerintem kezdj el éhesen ilyen tudatos “evés-meditációkat” átélni, és közben gondolkodj el az előbb említett párhuzamon! Egyébként pedig így színes a világ, hogy ilyen belevaló csajok is vannak, mint te!

Soma Mamagésa

Soma továbbra is várja leveleiteket a következő e-mail címen: soma@nlcafe.hu