 |
Amikor az asszonykám, már terhesen, megtudta, hogy lakáshoz jutunk, be is adta a válópert meséli. Aztán szinte ugyanakkor jött egy baleset: kiestem az ablakon. Egy hónapig tartó eszméletlenség után az orvosok azt mondták, soha nem épülök fel, járni sem tudok majd. De én élni akartam nagyon, dolgozni! Hazamehettem. Csakhogy haza már nem volt Egy bírói végzés várt: nyolc napon belül hagyjam el a lakásunkat. Teljesen kisemmiztek. Úgy mentem ki az utcára, hogy ez egy átmeneti állapot. És lett belőle tizennégy év Mindent újra kellett tanulnom: az életet. Első nap kimentem aludni egy parkba, aztán szépen végigpróbáltam, amit csak lehet. Voltam aluljárós csöves, utazgattam BKV-n. Egy pillanat alatt átértékelődik minden. Lakás, meleg, tévé?! Itt megtanulsz örülni egy masszívabb kartondoboznak, amelybe éjszakára be tudsz vackolni; annak, ha találsz egy helyet, amelyik nem ázik be, és nem is háborgatnak. Egy fűtött lépcsőháznak, ahonnan nem zavarnak ki. Ó, az pedig maga volt a mennyország, amikor igazi zuhanyzáshoz jutottam végre! A célok, a fontossági sorrendek? 1985-ben: egy normális lakás, egy jó kis konyhával, jó minőségű szórakoztató elektronikával, megtartani a szeretett munkahelyemet, és nyugalomban lenni otthon És 1986-ban: először is minden este megkeresni, hova megyek aludni, de akkor már azon töröm a fejem, hogy igen ám, de holnap miből lesz cigi, kaja, meg egy kis beöntés? Aztán ha ezek már működnek, lehet továbblépni: ne csak éhen ne halj, de meg se fagyjál. Télen nem mozogsz fölöslegesen, mert az ugye, energia. A vécézést is meggondolod, mert ha kibújsz a vackodból, kihűl, mire visszamész, és akkor újra kell melegíteni. Ez így megy.
A témáról bővebben a Nők Lapja március 30-án megjelenő, 13. számában olvahatsz!
