Közel egymáshoz

Szereti a számítógépet, a romantikát, a kosárlabdát, a tudományos-fantasztikus irodalmat. Hosszú távú kapcsolatot, később családot szeretne, éppen ezért fontosnak tartja, hogy olyan hölggyel ismerkedjen meg, akivel közel laknak egymáshoz.

– Nyíregyházán születtem, de már több, mint tíz éve Debrecenben élek. Az itteni egyetemen végeztem el a programozó matematikus kart, majd az informatika tanár és informatikus-könyvtáros szakot is. Utána itt ragadtam, mert felajánlottak egy tanári állást.

– Kiket tanítasz?
– Nappali és levelező tagozatos informatikus-könyvtáros szakos hallgatókat. Könyvek tartalmi feltárást, információkeresést az interneten és egyéb adatbázisokban, a programozás alapjait… hogyan kell megírni egy programot. Fontos, hogy a jövő könyvtárosai már ezekhez is értsenek! Aztán weblapszerkesztést… elsősorban informatikai jellegű tantárgyakat, de azért a könyvtárral összefüggő dolgokat.

– Napi hány órát dolgozol?
– Az egyetemen heti 8 órám van kötelezően előírva. Persze ez az óraszám kicsit csalóka, mivel az órákra való felkészülés, a kutatásra fordított idő nem mutatkozik meg benne. Emellett óraadó tanár vagyok a Tanítóképző Főiskolán is. Szükségem van rá, mert csak így tudok a saját magam által elképzelt életszínvonalon élni.

– Hány éves vagy, Tanár Úr?
– Februárban múltam harminc.

– Szereted a munkád?
– Imádok emberekkel foglalkozni, ennél a munkánál jobbat nem tudok elképzelni, csak elég nehéz viselni, ami vele jár. Nehéz érvényesülni egy olyan környezetben, ahol folyamatosak az elbocsátások. Most például a doktorimat írom, de a felsőoktatás jelenlegi helyzetében nem biztos, hogy előrelépést hoz majd, ha befejezem. Mindegy, úgy döntöttem, inkább a távoli jövőbe tekintek, és képzem magam.
 

– Miről írod a disszertációdat?
– Egy elektronikus zeneműtár programján dolgozom. Egy könyvtári rendszert szeretnék megalkotni, ahol azonban zeneműveket lehet fellelni MP3 formátumban. Elviekben már fel van építve a rendszer – épp most voltam Szegeden, egy konferenciára, ahol erről tartottam egy előadást.

– Zenerajongó vagy?
– Imádom a zenét, ez az életem!

– Mesélj…
– Nem tudom, kitől örököltem, de mindig is „művészlélek” voltam. Általános iskolában és gimnáziumban rajzoltam, grafikákat készítettem. (Néhányat fel is raktam a weboldalamra: http://www.inf.unideb.hu/~gyiszaly/). Az egyetemen hagytam abba a rajzot, mert már nem volt rá annyi időm. Inkább társasági életet éltem, és új hobbikat kerestem. Elkezdtem gitározni, és beléptem a Sing Singers nevű egyetemi kamarakórusba (http://ik.inf.unideb.hu/SingSingers). Bár hivatalosan már régen kiöregedtem a tagok közül, azóta is náluk énekelek.

– Mennyire vagytok jók?
– Nézd, ez egy egyetemi kórus, amely könnyedebb hangvételű dalokat énekel. Persze, mindig megpróbálunk valami szebbet, nehezebbet előadni, de azért profik nem vagyunk.

– Te mit énekelsz?
– Igazság szerint bariton vagyok, de legtöbbször tenort szoktam énekelni, mert abból van hiány. Meg altból, de az engem persze nem érint…

– Otthon milyen zenét hallgatsz?
– A magyarok közül nagyon szeretem Ákost, főleg a régebbi anyagait. A mostaniakkal már nem mindig vagyok annyira kibékülve. A kedvencem a Test című lemeze volt.
Emellett rajongok Eric Claptonért és a Blues zenéért, de igazából mindenevő vagyok, a klasszikusoktól a popzenéig mindent meghallgatok. Vivaldit, Bachot… utóbbit egyszer megpróbáltam gitározni is… hát, nem jött össze!

– Nem is könnyű az…
– Tényleg nem, csak azt hittem, hogy már ott tartok. Tudod, azért felléptem már egyetemi fesztiválokon, 4-500 ember előtt, egy szál gitárral és a hangommal… gondoltam, Bach se lesz sokkal nehezebb. Tévedtem…

– Akkor mégis képzett vagy.
– Nem, nem vagyok. Inkább, ahogy a cigány a vak lováról mondaná: nem vak ez, csak bátor!

– Bátor vagy?
– A Megasztárba azért nem mernék jelentkezni. Félnék a ruháktól, amit rám adnak, a daloktól, amit énekeltetnek velem…

– A zenén kívül vannak más hobbjaid is?
– Tipikusan vízöntő vagyok, nagyon sok minden érdekel. Nagyon szeretem például a tudományos fantasztikus irodalmat.

– ÉN IS!!! Imádom Isaac Asimovot! Neked mik a kedvenceid?
– Frank Herbert Dűnéje alapmű, de ott van például a Végjáték, ami szintén nagy kedvenc. Arthur C. Clark novelláit is szeretem… Azt sajnálom, hogy csak huszonnégy órából áll egy nap. Sok minden van, amit olvasnék, megnéznék, de néha kevés az időm. Sajnáltam például, hogy nem tudtam elmenni a pesti impresszionista kiállításra, pedig Renoir az egyik kedvenc festőm.

– Mennyi az a „kevés” idő, ami a rendelkezésedre áll?
– Kevés, de azért nem teljesen drámai a helyzet. Szerencsére kötetlen a munkaidőm. Az óráimon természetesen benn kell lennem, de azon túl nem várják el, hogy benn üljek egy irodában. Én döntöm el, mikor hova megyek, mit csinálok, csak legyek kész időre a munka. Szabadidőmben pedig – társ hiányában – megpróbálom hasznosan elfoglalni magam.

– Hogy telik egy heted?
– Mókuskerék… hát, igazság szerint munka, illetve amikor tudok, hazamegyek. Eddig nevelőtanár voltam egy kollégiumban, nyáron költöztem saját lakásba, azt szépítgetem. Már kifestettem, most a konyhámat rakom össze, lassan már az is kész van.

– Mekkora a lakás?
– 60 négyzetméter.

– Az kellemes.
– Jobb lenne egy társsal… De mondom, még csak most kezdem belakni.

– Munka és lakásfelújítás. Nem úgy hangzik, mintha sok örömöd lenne a hétköznapokban…
– Dehogynem. Hetente kétszer énekkar, csütörtökönként pedig kosarazom a játékvezető ismerőseimmel.

– Kikkel?!?
– Régebben kosárlabda játékvezető voltam, és a régi „kollégákkal” járunk el minden héten kosarazni.

– Akkor nálatok nincs sok szabálytalanság…
– Ne hidd! Épp hogy mi vagyunk a legrafináltabbak, mi ugyanis tudjuk, hogyan kell úgy szabálytalankodni, hogy azt a bíró ne vegye észre… Oh, el is felejtettem! Péntekenként néha összejön egy társaság, akikkel hálózaton játszunk számítógépes játékokat. Ez hozzátartozik ahhoz, hogy informatikus vagyok. Szeretünk összejárni és játszani. Szombatonként pedig néha hazamegyek Nyíregyházára. Otthon vannak a szüleim, a testvérem és a keresztgyermekeim.

– Mikor volt az utolsó komoly kapcsolatod?
– Decemberben lett vége egy féléves kapcsolatomnak. Leginkább az időre ment rá, nem tudtuk összeegyeztetni, hogy mind a ketten ugyanakkor érjünk rá.

– Milyen nőt keresel?
– Egy nem dohányzó, 23 évnél idősebb, de nálam fiatalabb intelligens nőt. Aki szintén szeretne már megállapodni.

– Milyen nőt nem keresel?
– Először is nem bírom elviselni a hisztit. Én kívülről elég nyugodt embernek tűnök, ennek az a hátránya, hogy általában az érzékenyebb nők fedeznek fel. Ők általában egy nyugodt, béketűrő emberre vágynak, holott belül sajnos én is izgulok, forrongok. Sajnos én is érzékeny vagyok. Másodszor, nem szeretem, ha olyanban is korlátoznak, amit nem szeretnék. Egy okos nő úgy is tudja irányítani az embert, hogy azt észre sem veszem.

– Ennyi?
– Igen, vagyis… szeretem, ha mindennap tudok találkozni a kedvesemmel. Egyszer végigcsináltam egy távkapcsolatot. Nagy szerelem volt, majd ő kapott egy ösztöndíjat, és kiment külföldre, nyolc hónapra. Én megvártam, ő közben talált valaki újat. Azóta nem vagyok a távkapcsolatok híve. Persze az igaziért lehet, hogy erre is képes lennék újra…