Humor és romantika

Arról is mesél, miért szereti jobban tanítani a felnőtteket, mint a gyerekeket. Szerinte a kölykökben nincs még meg az a kellő elhivatottság, ami az intenzív nyelvtanuláshoz kell. Elhivatottságról, komolyságról beszél, és közben végig viccelődik.

– Vannak olyan helyzetek, amikor komoly vagy?
– Akik ismernek, tudják, hogy ha csöndesebb vagyok, befelé fordulok, valami bánt. Persze amikor az illendőség megkívánja, komolyan viselkedek. Az, hogy mindig viccelődöm, általában mindenkinek szemet üt, egyszerűen az emberek nincsenek hozzászokva, hogy valaki jókedvű. Azt hiszik, attól lesznek felnőttek, hogy mindig komolyan viselkednek. Mikor vagyok komoly? Az egyetem a legjobb példa, ahol meg kellett tanulnom, hogy legalább másfél óráig komolynak kell maradni, még akkor is, ha éppen nem érdekel, amit ott hallok. Egyszóval igen, tudok komoly is lenni. Akkor miért nem vagyok az?  -kérdezhetnéd. Unalmas az élet, meg kell tölteni szikrákkal, hogy legalább jól szórakozzál.

– Mi az, ami Téged szórakoztat?
– Az olvasás. Bár imádok olvasni, az utóbbi időben hanyagoltam a kedvtelésből való olvasást, mert az egyetem és tanítás mellett az embernek kicsit elmegy tőle a kedve. Olyan ez, mint amikor valaki évekig csak egy szakterületért rajong, majd amikor az egyetemen kizárólag azzal foglalkozik, egy időre megcsömörlik tőle. Hiszen ott az ember általában csak arra jön rá, mennyi mindent nem tud még, és mennyi pótolni valója van. Ez kedvét szegi. Így vagyok az olvasással. Heti két-háromszáz oldalt kéne az egyetemen olvasnom, és ehhez még hozzájön a tanítás, ahol a diákjaimnak az aktuális sajtóból választom ki az olvasni, fordítani valót. Ez sok.

– Az olvasáson kívül más nem is érdekel?
– Dehogynem! Ha lehet ezt hobbinak nevezni, akkor embereket gyűjtök magam köré. Ez így furcsán hangzik elsőre, pedig csak arról van szó, hogy olyan érdekes emberekkel igyekszem magam körülvenni, akikre felnézhetek. Ezért a barátaim kivétel nélkül mind nagyon értelmes emberek.
És persze ne feledkezzünk meg a sportról. Nagyon rendszertelenül aikidozom. Ez annyit tesz, hogy havonta egyszer sűrű bocsánatkérések közepette beesem egy edzésre, majd az első öt percben kifulladok, mert nincs meg hozzá az állóképességem. Hogy akkor honnan az önbizalom? Sokáig versenyszerűen taek-wan-do-ztam, ezért hajlamos vagyok azt hinni, még mindig olyan formában vagyok. Mostanában egyébként a futás az, amit rendszeresen űzök.

– Ha már a társkeresés apropóján találkoztunk, mesélj arról, milyennek szeretnéd a barátnőd!
– Nem akarok olyan elvárásokat felsorolni és állítani, aminek magam sem felelek meg. „Táncolni kell, és a zene majd jön magától.” Természetesen mindenkinek vannak kívánságai. Szeretném, ha a partnerem attraktív lenne, de én sem vagyok az. (szerintünk nem kéne annyira elkeserednie) Szeretném, ha intelligens lenne, ezt mondjuk én is kipipálhatom. És azt hiszem, a legfontosabb, hogy fogadjon olyannak, amilyen vagyok. Tisztában vagyok a hibáimmal, de ha nagyon meg akarnám változtatni magam, úgyse menne. Ha ebből visszavennék, az már nem én lennék. Nem is tudom, kitől van ez az idézet, hogy „ideig-óráig mindenki elkendőzheti a saját énjét, de egy idő után úgyis felszínre bukkan”. Egyébként abban bízom, hogy mivel minden értelmes „zsenigombócnak” szép és okos barátnője vagy felesége van, így nekem is az lesz. De ezek csak közhelyek.

– Sok szép és okos nő van Magyarországon, egy kicsit talán szűkíthetnéd a kört…
– Hát azt hiszem a korosztály huszonöt és talán harminchárom között lenne az ideális, bár felső határ igazából nincs. Azért huszonöt, mert az annál fiatalabb lányok (furcsán hangzik, de így van) számomra túl komolytalanok. Persze ezt pont nem nekem kéne mondanom, de itt nem is igazán a viccelődésre gondolok, hanem az életvitelükre. Egy huszonéves lánynak igenis sok emberrel kell megismerkednie, keresgélnie kell, és talán csapongania. Én már nem ilyen vagyok, ezért nem tudnánk alkalmazkodni egymáshoz. A felső korhatár pedig azt hiszem azért ennyi, mert a tapasztalatom az, hogy ennek a korosztálynak valószínűleg már van egy gyereke, de ha társat keres túl van egy váláson, ideákat kerget (mint én). Reménytelenül romantikus, és még hiszi, hogy megtalálja az igazit. Amivel nincs gond, mert én is ilyen vagyok, de e fölött a kor fölött már túlságosan zárkózott, és ez nem jó.

– Milyennek képzeled az első randit?
– Megpróbálom hagyni a másikat beszélni. Ez egyébként feltűnő módon megy is. Ami persze hihetetlennek tűnik, de igaz. Tulajdonképpen nagyon jó hallgatóság vagyok, már a szakmámból kifolyólag is. Igyekeznék nem elnyomni a másikat, erre mindig odafigyelek.

– Mivel lehet Téged elcsábítani?
– Ha valaki őszinte, de azt hiszem csak a kellő mértékig. Bár Ti nők ezt sokkal jobban tudjátok. Hogy mi az, amit mondani kell és mit jobb megtartani. Főleg, ha célotok van vele. Mivel még? Intelligenciával, emberszeretettel, életigenléssel, HUMORRAL. Az a fajta ritka konstelláció, amikor egy nő csinos, okos, humoros, és ráadásul még tetszem is neki, számomra az a vég!