Egy szerelem krónikája

Amikor az egyébként is kissé rövidlátó Dayka Margit az imbolygó deszkapallón bizonytalanul lépdel lefelé, egy jóvágású katonatiszt odalép hozzá, és karját nyújtja. A színésznő köszönetet int, és menne is tovább, ám a tiszt bokáját összecsapva udvariasan eléáll.
– Engedje meg, művésznő, hogy bemutatkozzam! – mondja határozottan. – Lajtos Árpád százados vagyok. Ha nem veszi tolakodásnak, akkor ezennel szeretném megkérni a kezét!
– No, de százados úr! – méri végig a tisztet a művésznő. – Hogyan képzeli ezt? Amikor holnap este fellépésünk van?! Viszont, ha majd egyszer Pesten jár, és áll még a megtisztelő ajánlata, akkor kérem, okvetlenül keressen fel…

Dayka Margit – Kattints a képre!

Dayka a háború után ismét csillag, érte versengenek az igazgatók, érte rajong a közönség. Jut-e még eszébe a fronton történt, fura epizód? Egy ismerősét mindenesetre megkéri, hogy érdeklődjön Lajtos után. Ő azt az információt kapja, hogy a százados meghalt.
A hír nem igaz. Mert Lajtos él. Igaz, sok száz kilométernyire… Hadifogságba kerül, marhavagonban a Szovjetunióba viszik. Három és fél évet raboskodik ott.
Amint hazatér, menten letartóztatják. Államellenes összeesküvéssel vádolják, és tizenkét évre ítélik. Példás magatartására tekintettel, hamarabb szabadul, 1956 telén. Megborotválkozik, ünneplőbe öltözik, és felkeresi Dajkát. Becsönget. Ő kinéz az ajtón lévő kémlelőnyíláson.
– Ó, hát maga itt? – szól ki a lépcsőházba.
– A művésznő annak idején nekem ígérte a kezét. Ha nem gondolta meg magát, akkor ezennel feleségül is venném… – hangzik a válasz.
– No, de százados úr? Ma előadás van! Ellenben, ha ráérne holnap délelőtt, akkor nyélbe üthetjük a dolgot.
És másnap házasságot kötnek.
Az idők persze nem kedveznek nekik.

A történet folytatásást a Nők Lapja május 4-én megjelenő 18-as számában olvashatod!