Van a remény mellett még valami, amit én a helyedben megtanulnék. Sok felesleges kíntól kíméled meg magad, ha jól csinálod: örömtelibb lesz az életed.
Tanulj meg egyezkedni.
Kevesen tudják, hogyan kell. Ők szívesen költik rossz hírét ennek a tudásnak. De nincs igazuk. Az áthidaló megoldások ismerete, a kompromisszumkészség jobbá, tapintatosabbá tesz majd, többet élvezel az élet valóságos örömeiből, több igaz barátra lelsz. Te magad is, ahogyan tanulod, bölcsebbé válsz, ha akarod, ha nem.
Nem szabad túl korán kezdeni
Nem a szerelmet; a magam részéről már óvodás koromban ,,szerelmes voltam, szerintem az rendjén való, de a kompromisszumokat, az áthidaló megoldásokat akkor kell keresni először az életünkben, amikor úgy érezzük: biztosak vagyunk benne, hogy igazunk van, eszközeink és szándékaink is tisztességesek, céljaink helyesek, de azokat mégsem érjük el. Mintha bennünket falak vennének körül, mintha hozzánk valamiért különösen ellenséges lenne a sors. Ez a kellemetlen érzés először a húszas évei közepe vagy vége felé lepheti meg az embert.
Felismerjük esetleg, hogy nem ott dolgozunk, ahol nekünk kellene, nincs társunk, vagy nem olyan, amilyenben reménykedtünk, szóval nem úgy néz ki a felnőttkorunk, ahogy elképzeltük magunknak. Pedig mi nem csaltunk. Megtettük, ami tőlünk telik, sőt. Elveink vannak, életfilozófiánk és követelményeket állítunk magunk elé éppen úgy, ahogyan a másik elé.
Hát ez bizony baj.
Ha ehhez még az a vád is társul, hogy többek szerint van bennünk valami kibírhatatlan, noha nem pontosan tudják megmondani, mi az, akkor bizonyosak lehetünk benne, hogy itt az ideje megtanulnunk elfogadni a valóságot. Magunkat. Megnézni a való helyzetet. Ez a felnőttkor bravúrmutatványa.
Csak a valósággal érdemes kompromisszumot kötni
Ehhez kell magadat jól megismerni. És aztán elfogadni.
Azoknak a dolgoknak a háromnegyed része, amelyek miatt az emberek mély kétségbeesésükben asztrológushoz, tenyérjóshoz meg talpmasszőrhöz fordulnak, sőt, odáig jutnak, hogy családfa-felállítást vagy íriszdiagnosztikai vizsgálatot kérnek, hovatovább őrjöngő vallási szektákhoz csatlakoznak, elkerülhetőek volnának vagy megoldódnának, ha mernék vállalni a magukkal való szembenézést.
Te vállald.
Hetente háromszor állj szóba magaddal és valakivel, akiben jó okod van megbízni, de aki nem hajlandó megmondani helyetted, miben kellene változnod ahhoz, hogy jobban érezd magad. Hanem megvárja, amíg te magad rájössz és nekilátsz a rendrakásnak. Bent s kint egyaránt.
Az önismeret fokmérője
A megegyezésre való hajlandóság a valósággal történő megegyezésre való hajlandóságot jelenti. Nem megalkuvás. Alkudozni önmagunkkal éppúgy, mint másokkal, az élet alapvető kérdéseiben megengedhetetlen. Különben is, alkut az ördög szokott ajánlani, alkalomadtán jusson eszedbe ez.
A kompromisszumkészség annak a szándéknak a megerősödését jelenti, hogy olyat nem akarok, nem mondok és nem teszek ezután, amiről felismerem, hogy illuzórikus vagy valótlan, vagy (már nem is tudatosan) bennem munkáló hazug közhely. Olyan vezérlő gondolatot nem tűrök meg magamban, aminek az igazságáról újólag nem győződtem meg.
Hazugságok pro és kontra
Aki nem tud, azt mondja, jaj, ő egyszerűen képtelen kompromisszumot kötni, az nem is akar. Tényleg nem tud, de mintha azzal dicsekedne, hogy nem akar megtanulni járni.
De az sem tud egyezségre jutni a valósággal, aki rossz kompromisszumokat köt, vagyis köt abban, amiben nem kéne, ott meg azért se, ahol igenis kéne. Az olyan ajánlat, ami sorsunk jobbra fordulását legbelső, gyermeki önmagunktól való elforduláshoz köti, aljas és elvetendő. De aki azt mondja, csak magas (gazdag, csak értem élő, külföldi, gondolatban is hűséges satöbbi) férfihez megy feleségül, vagy kizárólag olyan foglalkozást tud elképzelni magának, mely elősegíti a közjót, illetve ellenkezőleg senki másnak nem hajt hasznot, csak neki: magára vessen.
Ha elvekhez tartod magad ahelyett, hogy ahhoz igazítanád döntéseidet, mi az, illetve ki az, akit a szíved és az eszed egyaránt helyesel, vagy elaljasulsz, vagy tüneteid támadnak.
Kötöd az ebet a karóhoz?
Figyeld meg, a kompromisszumképtelenség a hegyes lelkű emberekre jellemző.
Én is ilyen voltam egykor.
Elveim makulátlanok voltak, és életidegenek, mint általában a kamaszoké. Kötöd az ebet a karóhoz, mindenről eleve kész ítéleteid vannak, ámbár gyakran azt sem tudod, miről beszélsz. Egy kamasz lázadó és egy begyöpösödött agyú törvényszéki bíró lelki habitusa között csupán a mondandó irányában van különbség, világszemléletének mozdíthatatlanságában, az élet igazságaival összeegyeztethetetlen mivoltában nem sok.
Lassacskán megutáltam magamban ezt.
Elhatároztam, hogy a sarkaimat legömbölyítem. Majdnem minden lelki zavarnak a merev és szögletes gondolkodás szokott megágyazni. Szép a tudás aranyága, de az élet fája zöld, írta Goethe. Ami előre gyártott igazság, hangozzék bármilyen szépen, minthogy nincs köze az élethez, az élet ellenségét szolgálja.
Ki mást?
Aki tud
Olvasóm, én képzelt gyermekem, jobb megegyezni, mint ellenállni. Az állatok megegyeznek a téllel abban, hogy kevesebbet mozognak, már nyáron megtöltik a kamrát, és így tovább. Az élet eleme, a víz, mindenhez idomul, betölti, körülfolyja, ellepi. Bármibe belemegy, ha hő éri, felszáll, ha hideg, leesik. Sose vész el. Tanulj a víztől, és rájössz, hogy nem megalkuvó. Kicsit sem gyáva. Le nem mond önmagáról a világon semmiért a víz. Legyőzhetetlen. A kő is elmállik tőle, szelíden addig nyalogatja.
Aki ismer áthidaló megoldásokat, az megbocsátani is tud.
Szívesen kezd újra, nem gondolja, hogy ő kész. Vagy azt, hogy a Földön bármi készen lenne. Az ember mindent megérdemel, amíg ember. Mindenhez hozzá kell jutnia, ha másért nem, hát azért, hogy megmenthesse a földi életet. El akarod ezt érni? Akarod, hogy sikerüljön?
Csak ne hegyesen: gömbölyűen.
