 |
Megkértünk néhány híres-szép mamát, hogy vessék össze gyermekük természetét az asztrológiai képletükre jellemző személyiségjegyekkel. Az egyes jegyek leírását az író-asztrológus szerzőpár, Böszörményi Gyula és Rákos Péter Gyerekhoroszkóp című könyvéből vettük, és az életkorokra lebontott, bőséges jellemzésből kivett szemelvények kommentálására kértük fel a játékos kedvű szülőket.
Jól bírja az olaszos zsivajt
Novodomszky Éva hét hónapos kisfia, Christian októberi Mérleg.
Ő a gyerek horoszkópját figyeli, én Éva arcát. Nagyon megváltozott. Korábban határozottabbak, élesebbek voltak a vonásai, tartásában volt valami kacérság, keménység, tekintetében pajkosság, lobogás, szája sarkában elszántság és vagányság. Most egészen más. Nincsenek is részletek, csak valami gyönyörűséges egész. Minden oldott, lágy, pasztelles, minden harmonikus és boldogságos. Az a csodálatos állapot, amelyet anyai szentségnek mond a Biblia, amelyet mennyei árnyalatokkal festett Raffaello, amely a legszebb dallamára ihlette a Passióban Bachot, sugárzik belőle itt, a tévészékház melletti kávézó egyik asztalánál, miközben olvassa az írást. Olykor kicsit elmosolyodik, olykor kicsit megcsóválja a fejét, olykor kicsit felkacag De mindent csak kicsit, mint aki már minden zsigerében hordja: ezek jópofa, érdekes, kedves kis dolgok, de a lényeg máshol, nagyon máshol van
Akkor mondjam? kérdezi, befejezve az olvasást.
Persze
Ismét olvasni kezdi, közben fennhangon megjegyzéseket fűz hozzá:
Stimmel, stimmel, stimmel valóban minden érdekli sokat mosolyog szereti a társaságot mind igaz Ez viszont nem! Jól bírja a hangoskodást, akár kiabálhatnak is az ágya felett. Jól is néznénk ki! A család olasz része ugyanis állandóan ott óbégat körülötte túláradó érzelmességében, ő viszont rá sem hederít, ugyanúgy mosolyog, vagy mereng el rendíthetetlen nyugalommal az élet furaságain Itt az van írva, hogy félénk és bizonytalan. Ennek nem tapasztaltam nyomát sem Az sem igaz így, hogy nem szeret egyedül lenni Remekül megvan, ha olyan a hangulata. Ma reggel is, amikor felébredtem, ő már ott gügyögött a plüssállatainak. Hosszasan eljátszadozik velük, meg a mindenféle hangokat kiadó kütyükkel, akár az ágyában, akár a járókában A szépérzékéről nem tudok még mit mondani
Hacsak nem annak alapján, hogy amikor föléhajol, szokott-e mosolyogni, vagy nem? Mert az valamit elárulna
Hacsak ez nem Akkor erről írjon, amit gondol, ami a többit illeti, azok nagyjából-egészéből helytállóak. Hát ennyi. Ami a praktikus tanácsokat illeti, szerintem is jobb, ha nagyjából hasonló dolgokat mond a két szülő a gyereknek, mintha homlokegyenest az ellenkezőre buzdítanák.
Ne haragudjon, de az, hogy legyenek mindig nagyjából azonos állásponton, maguknál is teljesen természetes? Hiszen a férje egy tüzes szicíliai legény, ön egy tűzrőlpattant alföldi menyecske. Tehát nagyon máshonnan indultak, nyilván másként, más módon, más normák, elvek, szokások alapján nevelkedtek
Ez igaz is, meg nem is. Formálisan valóban hatalmas különbségek vannak indíttatásunkban, neveltetésünkben, mentalitásunkban, mégis, a gyakorlatban mindig kiderült, hogy döbbenetesen azonos az innen és onnan kapott útravaló, és döbbenetesen azonosak a normák, amelyek szerint élünk. A lényegi dolgok ugyanazok mindkettőnk számára, és ugyanolyan elvek alapján képzeljük nevelni a gyereket.
Tudna konkrét példát említeni, hogy melyek is ezek?
Például a következetesség, az őszinteség, a bizalom, a szeretet. Ezek mind nagyon fontosak, és nem is kell különösebben erőszakot venni magunkon ahhoz, hogy betartsuk.
Sír a gyerek, felvegyük, vagy ne? Rontsuk el, vagy tanulja meg egy életre? Ezen mi, például, anno, rendre összekaptunk
Mivel Christian első gyerek és első unoka mindkét ágról, kezdetben csak ölben volt, mert egymástól vettük át, mint a stafétabotot. Aztán eljött az a pillanat, amikor azt mondtuk, hogy ezt most vagy befejezzük, vagy tarthatjuk ölben harminckét éves koráig, ami nem annyira biztató perspektíva. Ezentúl nem volt vita, ha letettük, nem kapdostuk fel az első nyögdécselésre. A kisded persze néhányszor próbálkozott, hogy felvetesse magát, ám amikor érezte, hogy ez nem megy, nagyon intelligensen váltott, és azóta megtanult egyedül is lenni. A lényeg, hogy érezze, mindig ott vagyunk a környéken, ha bármi gond van, rögtön jelezhet, és ugrunk. Talán soha még nem mondtuk ki, de teljesen magától értetődő a döntéseinknél, hogy azt a megoldást kell mindig megtalálnunk, amelyik mindhármunknak egyaránt jó. Nem szabad, hogy bármelyikünknek is áldozatot kelljen hoznia, vagy vesztesnek érezze magát, mert az előbb-utóbb visszaüt.
Az, hogy ön aránylag hamar visszament dolgozni, és fél év után már felbukkant a Híradóban
Mi a kérdés?
Miért? Hiányzott a munka? Túl jók voltak a helyettesek? Vagy egzisztenciális okok..?
A munka kicsit hiányzott. A többiek valóban nagyon jók, de nem volt féltékenység bennem. Az egzisztenciális okok közrejátszottak, mert azt elmondhatom, hogy a magyar állam nem képes eltartani a kismamákat Ezzel együtt a döntő érv az volt, hogy láttam, Christian nem sínyli meg a párórás távolléteimet, prímán elvan a papájával, a nagyszüleivel, vagy a barátnőmmel, tehát, ha éppen bemondok egy útlezárást, közben nem kell aggódnom miatta.
