Titkos írás

A naplóírás tipikusan női elfoglaltság, amely a 18. században terjedt el, hiszen ebben az időszakban sokat változott a középosztálybeli nők helyzete. Egyre kevésbé vettek részt a munkában, a család javainak megtermelésében, ezért több szabadidővel rendelkeztek, tehát volt idejük és immár módjuk is olvasni. „Sőt, bizonyos mértékű kulturáltságot el is vártak egy jó házból való úrilánytól, olvasottságot, zenetudást, nyelvek ismeretét – meséli Séllei Nóra irodalomtörténész. – A korabeli regények nagy része önéletrajz, levélregény, kitalált napló volt, mert a női olvasókhoz mindig is közel állt ez a személyesség.” Mindez a modern emberszemléletet is tükrözi, mert az egyén, az individuum szerepe látszik abban a tettben, hogy valaki történetet mesél magáról: fontosnak tartja azt, ami vele történt.

Ókori emlékek
Az a szokás, hogy valaki napról napra leírja élete történéseit, nem egyidős az emberiséggel. Az ókorban hiányoztak ennek tárgyi feltételei, hiszen nem voltak olcsó íróeszközök. A szájról szájra hagyományozott hőskölteményekben legtöbbször csak a háborúkat, felfedezéseket és azok szereplőit tartották megőrzésre méltóknak. A naponta akkurátusan vezetett jegyzetek helyett inkább a visszaemlékezések voltak népszerűek, amikor valaki élete alkonyán lediktálta, miket tapasztalt és látott fiatalkorában. Ezt a divatot Julius Caesar indította el, és a gall háborúkról szóló memoárja a történészek máig kedvelt forrása. A kor nagy emlékezői inkább a pontosságra, mint a szórakoztatásra törekedtek – nem úgy, mint az első igazi vallomástevő, Szent Ágoston. Ő ugyanis olyan pikáns részleteket elárult megtérése körülményeiről, miszerint a papi hivatástól sokáig az tartotta vissza, hogy „nők ölelése nélkül” nem tudta elképzelni az életét.

Asszonyi emlékezet
A középkor és reneszánsz idején a nagyfokú iskolázatlanság miatt kevesen írtak és olvastak, ám mindez a 18. századra gyökeresen megváltozott, amikor végre a nők is részesülhettek némi alapképzésben. Megjelenésük a könyvpiacon alapvetően átváltoztatta az olvasási igényeket. Valósággal lecsaptak a napló műfajára, máig lelkesen olvassák és írják a hétköznapok aprólékos krónikáját.
A férfitársadalom persze legyintett – hiszen mit is lehetne várni azoktól a lényektől, akiknek a kor általános felfogása szerint sem lelkük, sem eszük nem volt. Minden bizonynyal csacskaságuk és kötöttségektől irtózó jellemük okozza azt is, hogy vonzódnak ehhez a furcsa, új műfajhoz, amelynek semmi becsülete, hiszen nincsenek szabályai vagy ókori előképei. A regények többségének ráadásul a középpontjában nem valamely csata, híres történelmi esemény állt, hanem a szerelem, a férjfogás, a napi nehézségek – tehát csupa lenézett dolog. Ennek ellenére a nőolvasók imádták a rokonléleknek érzett asszonyok kalandos történeteit.
A korszak naplói olyan szeletét mutatják be az elmúlt századoknak, ahová eddig férfiak nem léphettek be. A szépítkezés, a gyermekvállalás, a konyhai receptek, a folteltávolítás titkai mind belekerülhettek, és gyakran máig generációról generációra hagyományozódnak a családi bölcsességek ezekben a réges-régi, lakattal lezárt könyvekben. Kellemes olvasmányok – ám igazi sikert mégis azon nők naplói értek el, akik vagy különleges társadalmi helyzetben voltak, vagy szörnyűséges szituációba keveredtek, netán egyébként is írással keresték a kenyerüket. Mert érdekes ugyan, ki hogyan éli meg a hétköznapok robotját, de azért az emberek máig azt szeretik kifigyelni, miképpen is élnek a gazdagok és híresek.
Manapság a naplók reneszánszukat élik – nemcsak a híres emberek memoárjai, hanem a kitalált naplók és a hétköznapi hősök visszaemlékezései is nagy példányszámban fogynak. „Amerikában és Angliában nagy divatja van jelenleg annak, hogy cselédlányok, rabszolgák naplóit adják ki – állítja Séllei Nóra –, hogy végre ne csak a fehér, középosztálybeli férfiak életszemlélete jelenjen meg az irodalomban!” Érdemes tehát naplót írni, hiszen nem lehet tudni, hogy néhány száz év múlva mire lesz kíváncsi az utókor. Ám kérdés, hogy megtalálják-e a naplónkat? Manapság az emberek nagy része nem papírra veti az emlékeit, hanem a számítógépbe pötyögi be, sokan pedig egyből felrakják az internetre.

Nincs tabutéma
A 28 éves Gacsó Anikó alig négy hónapja kezdett bele internetes naplója írásába, de máris több mint kétezren voltak kíváncsiak gondolataira. „Grafomán vagyok. Írásban tudom a legjobban kifejezni a gondolataimat – ismeri be. – Tinikoromban vezettem naplót, többször is belekezdtem, de mindig abbahagytam. Mostanában azonban olyan eseménydússá vált az életem, hogy egy barátom biztatására úgy döntöttem, másokkal is megosztom a gondolataimat, a mindennapjaimat. A papírra írt naplónál szerintem annyival jobb a blog, hogy ezt mások is olvassák.” Anikó sok más bloggerhez hasonlóan nem talál ki történeteket, és számára nincs tabutéma. „A szexről ugyanúgy beszámolok, mint egy ruhavásárlásról. Mivel az arcomat, nevemet nem mutatom meg az interneten, nyugodtan őszinte lehetek. Nem tartom magam exhibicionistának, csak szeretek hangot adni a véleményemnek.” Persze az internet óriási nyilvánossága elővigyázatossá teszi, ezért nem mondja meg, milyen internetcímen lehet virtuális naplóját olvasni. „Annak nem örülnék, ha valamelyik főnököm vagy néhány kevésbé jó szándékú ismerősöm be tudna azonosítani a blogom alapján.”

A teljes cikket a Nők Lapja Évszakok júniusi számában olvashatja el.