Aktuális

A „problémás” munkaerõ

– Mindig jól tanultam, és a szüleim sokat áldoztak a taníttatásomra – mondja Csilla. Magas, barna, csinos, bár nem lehet nem észrevenni a fél arcát elcsúfító gyerekkori sérülés nyomait.

A nagypapája kamrájába tévedt be egészen kicsi lányként, ahol magára öntötte a permetszert. A bőre csomós, tarjagos lett, kevésen múlt, hogy a szeme épen maradt.
– Vidéken végeztem egy fizetős gazdasági főiskolát – meséli. – Két nyelvvizsgát tettem le, így vágtam neki az álláskeresésnek. Siralmas volt. Telefonon mindig minden jól ment, de amint megláttak, feszengeni kezdtek. Nem kérdezték, mi történt az arcommal, de az ember valahogy már az első percben érzi, hogy nem ő lesz a nyerő. Az egyik cégnél egy fiatal nő mellé kerestek asszisztenst. Többször kellett időpontot módosítanunk a lánnyal, közben egyre többet beszéltünk telefonon, nevetgéltünk. Mondott is valami ilyet, hogy szerinte jól kijövünk majd. Aztán találkoztunk, és nem tudta, mit tegyen. Megkaptam a szokásos „nem”-et, aztán hónapok múlva újra összefutottam vele egy butikban. Akkor már megvolt a mostani állásom, megkérdeztem, hogy ugye, az arcom miatt… Talán a váratlan helyzet hozta, de őszintén válaszolt: ő is új volt a cégnél, megijedt, hogy ha „problémás” munkaerőt választ maga mellé, milyen következtetéseket vonnak majd le ebből a főnökei. Már bánja.








A hét témája a Nők Lapjában: Szépeknek áll a világ?
Az élet nem igazságos. Kit többé, kit kevésbé kellemes külsővel áld vagy ver. Mindig sejteni lehetett, hogy így van, az utóbbi időben számos tanulmány is igazolta: a szépeknek áll a világ. A munkaerőpiacon pedig a helyzet egyre csak fokozódik… A nagyobb cégek szinte gyűjtik a jó megjelenésű embereket: a magas, karcsú és szabályos arcú nők és férfiak – a jelek szerint – könnyebben kapnak állást, nagyobb karrier vár rájuk, sőt, állítólag több fizetést vihetnek haza. De még sincs minden veszve?


A témához kapcsolódó további írások:
Csak semmi szélsőség
Esély az életre
A siker titka


 


A témáról bővebbet a Nők Lapja június 1-jén megjelenő 22-es számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top