A „problémás” munkaerõ

A nagypapája kamrájába tévedt be egészen kicsi lányként, ahol magára öntötte a permetszert. A bőre csomós, tarjagos lett, kevésen múlt, hogy a szeme épen maradt.
– Vidéken végeztem egy fizetős gazdasági főiskolát – meséli. – Két nyelvvizsgát tettem le, így vágtam neki az álláskeresésnek. Siralmas volt. Telefonon mindig minden jól ment, de amint megláttak, feszengeni kezdtek. Nem kérdezték, mi történt az arcommal, de az ember valahogy már az első percben érzi, hogy nem ő lesz a nyerő. Az egyik cégnél egy fiatal nő mellé kerestek asszisztenst. Többször kellett időpontot módosítanunk a lánnyal, közben egyre többet beszéltünk telefonon, nevetgéltünk. Mondott is valami ilyet, hogy szerinte jól kijövünk majd. Aztán találkoztunk, és nem tudta, mit tegyen. Megkaptam a szokásos „nem”-et, aztán hónapok múlva újra összefutottam vele egy butikban. Akkor már megvolt a mostani állásom, megkérdeztem, hogy ugye, az arcom miatt… Talán a váratlan helyzet hozta, de őszintén válaszolt: ő is új volt a cégnél, megijedt, hogy ha „problémás” munkaerőt választ maga mellé, milyen következtetéseket vonnak majd le ebből a főnökei. Már bánja.

A témáról bővebbet a Nők Lapja június 1-jén megjelenő 22-es számában olvashatsz!