A meghívott halál

Van, ami csak figyelmeztetés, kísérlet. És van, hogy az az egyetlen pillanat végzetes és visszavonhatatlan marad.

Ági a szobájában ült az ágyon, már kiborította az üvegekből az altatókat, de még nem nyúlt hozzájuk. Jéghideg, dermesztő nyugalom telepedett rá, már eldöntötte, hogy megteszi. Valami megpattant benne.

A lelkét, mint a sósav, úgy marta a megalázás és a szégyen, Zsolt utolsó mondata: nincs szüksége a kapcsolatra, ne erőltesse a dolgot. Annyira szerelmes volt belé, hogy azzal is beérte volna, ha barátként segíthet, hiszen Zsolt két éve egymás után vesztette el a szüleit, rákban haltak meg, azóta magába fordult, bezárult. Mennyire megalázkodott, mennyi megalázásnak tette ki magát miatta! A pubban, ahol dolgozott, egyszer hajnali kettőig, zárásig várta, mire ő egyetlen szó nélkül otthagyta. Máskor viszont felhívta telefonon, játszott vele, mint macska az egérrel. Ő meg remegve, egész nap a telefont leste, hátha megszólal, újra hívja. Teljesen kiszolgáltatott volt. A buliban, amikor megcsókolta, Ági azt hitte, ez már jelent valamit, de másnap Zsolt úgy viselkedett, mintha nem történt volna semmi, sőt, mint aki megbánta az egészet. Rettentően megalázó volt ez a szerelem, hiszen az ő arcán ott vannak az érzelmei, nem tud színlelni, de Zsoltot a szerelme hidegen hagyta, porig alázta, összetörte az önbizalmát. Ő álarcot viselt, közönyös volt mindennel és mindenkivel szemben.

Áginak fiatalon öngyilkos lett az apja, talán ezért hiányzott annyira a dédelgetés, a babusgatás, a biztonság, hogy odabújhasson egy érett férfihoz. Zsolt huszonkilenc éves volt, jóval idősebb nála, ugyanúgy, mint az első szerelme, Ákos, aki miatt tizenöt évesen el is szökött otthonról.

Csókok és pofonok

Halálosan szerelmes volt belé, hiába mondott az édesanyja bármit, csúnyán összevesztek, ő meg fogta a cuccát, és viharosan távozott. A nővéréhez költözött, pedig az anyukája jól látta, hogy nem lesz jó vége ennek a hirtelen jött szerelemnek. Jó emberismerő volt, de mondhatott neki bármit, ő mesevilágban élt, azt hitte, eljött érte a szőke herceg fehér lovon, és mostantól boldogan élnek, míg meg nem halnak. Helyette jöttek a veszekedések és a pofonok. Ákos egyszer megütötte azért, mert kiszívta a nyakát, máskor meg azért verte meg, mert maradni akart még az érettségi találkozón. És hogy beszélt vele! Mint egy mocskos szájú lovászlegény. Ha összevesztek vagy Ákos megverte, még ő, a bolond kezdeményezte a békülést, nem bírta a feszültséget, pedig két év után kezdett rájönni, hogy a férfi nem szereti, csak kihasználja.

Féltékeny rá és irigykedik, mert neki csak szakmunkás-bizonyítványa van, ő meg főiskolára jár. Hányszor leszólta! Kigúnyolta. De azért náluk evett, ő adott neki pénzt, ha kellett.
Ákos szülei elváltak, az anyukája nem vitte magával, a részeges apjával élt, és idővel ő is kezdett a pohár fenekére nézni, sokszor úgy jött át hozzá, hogy már be volt rúgva. Mégis, még két évnek kellett eltelnie, hogy Ági ki tudja mondani: itt a vége, nem bírom tovább. Pedig az anyukájától régóta tudta, hogy látták Ákost más lánnyal járni. Mekkora sebet ejtett a lelkén, úgy érezte, ezt a csalódást soha nem fogja kiheverni. Igaza volt az édesanyjának, amikor azt mondta, kiég majd. Akkor úgy érezte, soha, senki mást nem fog így szeretni, nem tud megbízni senkiben.

Hosszú kínlódás volt az elszakadás is, mert Ákos részegen folyton beállított, könyörgött, hogy ne legyen vége, még mindig szereti őt. Leskelődött utána, órákig várta a kapualjban, hátha rajtakapja valakivel. És közben egyre mélyebbre süllyedt, ivott, gyógyszereket szedett. De hiába könyörgött, ő már nem akart mást, csak végre megszabadulni tőle. Annyira megromlott a kapcsolatuk, hogy bár reggel ugyanazzal a hévvel mentek dolgozni, még csak nem is köszöntek, levegőnek nézték egymást. Utána egy időre Ági fellélegzett.

A teljes cikk a 22. heti, június 1-jén megjelenő Nők Lapjában olvasható.