 |
Nem bánnám, ha megállna az idő, mert életem legboldogabb szakaszában vagyok. Hat év után ismét nyertem a budapesti tőrvívó Világkupán. Egy hónap múlva feleségül megyek életem legnagyobb szerelméhez. És húszévnyi hallgatás után jelentkezett az édesapám.
Ezekből az eseményekből melyik kerül a saját dobogója legfelső fokára?
Az az érdekes bennük, hogy régi dolgok új formában tértek most vissza az életembe. A legfontosabb, hogy megtaláltam azt, akinek az életemet szentelném, és a gyermekem apjául szeretném. A jövendőbeli férjemmel hat éve találkoztam a szöuli Világkupán, ahol nemcsak szerelmet, hanem versenyt is nyertem. Apám pedig nyolcéves koromban költözött vissza Szíriába, azóta hírét sem hallottam. Nemrégiben egy arab napilapnak adtam interjút, amelyet ő is olvasott. Kinyomozta a telefonszámomat, és húsz év után felhívott. Érdekes volt hallani a hangját, nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá.
Miért váltak el a szülei?
Annak ellenére, hogy anyukámnak ugyanolyan nagy szerelme volt az apukám, mint nekem Laurie Shong, akivel most összekötöm az életemet, mégsem házasodtak össze. Apám iszlám vallású, és a nagyszüleim nem támogatták ezt a házasságot. Amikor édesapám befejezte a tanulmányait, visszament Szíriába, de anyám nem követte őt. Két évtized telt el, és apám mintha elfelejtett volna bennünket, mert most hallottunk róla először.
Meghívja őt az esküvőre?
Nem. Húsz év nagyon nagy idő. Amikor váratlanul telefonált, felkavart, hiszen eszembe jutottak a kisgyerekkori emlékeim. Például az anyám egyedüli küszködése, a nagyszüleim áldozatvállalása, és az edzőm, Solti Antal, aki apám helyett apám lett. Ezért döntöttem úgy, hogy csak azok legyenek jelen az esküvőmön, akiknek sokat köszönhetek a gyerekkortól a mai napig.
A vőlegénye mivel foglalkozik?
Jelenleg Vancouverben golfmenedzser, de korábban ő is vívott. Az arca ismerős lehet, ugyanis több hazai reklámfilmben szerepelt.
Mikor volt a lánykérés?
Tavaly húsvétkor, olyan romantikus körülmények között, mint a lányregényekben! Vancouver csodálatos város, hatalmas parkokkal, hűs vízesésekkel. Az egyik reggelen a szokásos futásunk közben megálltunk egy tavacska partján pihenni, amikor Laurie térdre ereszkedett, elővette a melegítőnadrágja zsebéből a családi örökségnek számító, ötköves briliáns gyűrűt, és megkérte a kezem. Azonnal igent mondtam.
Hol tartják az esküvőt?
A polgári szertartást Vancouverben, az egyházit itthon. Nemzetközi vendégsereg lesz, de nem a sport miatt, hanem azért, mert Laurie apja kínai, az anyukája pedig skót. Alaposan átgondolva édesanyám és a saját sorsomat, érdekes, hogy amíg neki talán éppen a kulturális és vallási különbözőségek miatt nem sikerült megkötnie apámmal a házasságot, ebben nekem már szerencsém van. A vőlegényem protestáns, én katolikus vagyok, és köztes megoldásként evangélikus pap ad majd össze bennünket.
Hol fognak élni?
A pekingi olimpiáig Budapest és Vancouver között ingázom. Laurie azt szeretné, ha a sport befejezése után Kanadában telepednénk le, amiben még bizonytalan vagyok. Mert imádom a hazámat, és nehezen hagynám itt a sok barátot.
Ugye, azt tudja, hogy a neve és az anyukája sorsa mind utalás arra, hogy életének feladata: követni szerelmét. Ahogy Verdi hősnője, Aida követte szerelmét a sziklasírba, vagy ahogy anyukája éppen nem követte az ön apját?
Igen, idővel én is rájöttem már erre, és amikor edzések, versenyek nélkül képzelem el a jövőt, egyre inkább azt érzem, ahol Laurie van, ott kell lennem nekem is. Hiszen azért kötöm össze vele a sorsom, mert vele akarom leélni az életem.
