Anyós és meny

Ráadásul ugyanazt a férfit szeretik, csak az egyikük az édesanyja, a másik pedig a szerelme…

– Kedves kis szólások, durvább viccek az első reakciók, ha csak kimondod: „anyós” – kezdi mosolyogva dr. Somogyi Andrea pszichiáter. – De honnan ez a, saját tapasztalatokat sokszor nélkülöző ellenérzés? Egyrészt „hallomásból”. Össztársadalmi szinten tapasztalható az előítélet az anyósokkal szemben, ez kiskorunktól belénk ívódik, ha akarjuk, ha nem, és „megtanuljuk”, hogy az anyós-meny harc szinte kötelező. Másrészt ott a családi minta: mit láttam én otthon, milyen volt az anyukám és a nagymamám viszonya? Vagy hogy bánt velem az én anyósom, milyen meny vagyok én? Ezt a két alapélményt hozzák a felek a kapcsolatba, és ezek mozgatják, irányítják őket. Gondoljunk bele, ha ezt felismerjük, változtathatunk a helyzeten!

A Szépség és a Szörnyeteg – ki kicsoda?

– Egyik páciensem – meséli a szakértő – például utólag jött rá arra, hogy még nem is találkozott a leendő anyósával, amikor már szörnyetegként tekintett rá. Hogy miért? Mert kisgyerekként végigasszisztálhatta az anyukája és a nagymamája közti feszült viszonyt. Elkezdtük boncolgatni, miből fakadhatott az ellentét náluk, otthon. Az édesapja először is váratlanul állított haza egy gyönyörű lánnyal, akibe szerelmes lett. Eközben a szülők, a falusi hagyomány szerint már kinéztek neki valakit, tehát a fiuk nemcsak felrúgta a szokásokat, de semmibe is vette az atyai (vagy inkább anyai) akaratot. Nem vonta be a szüleit a döntésébe, így ők úgy érezhették, hogy elveszítették a kontrollt egyetlen gyermekük felett. Ez arculcsapásként érte őket pont attól, akit a legjobban szerettek. „Én már nem is vagyok neki fontos, engem már nem is szeret” – zakatolt az anyja agyában, aki ezek után minden haragját arra a démoni nőszemélyre zúdította, akinek egyetlen bűne volt: szerelmes lett. De miért a lány a bűnös? Mert őt még nem ismerik, nem szeretik, így jóval könnyebb őt elutasítani, mint az imádott fiút, akit ez a nő „bolondított meg”.

Beleszóljak vagy beszóljak?

Érdemes belegondolni az anyós lelkiállapotába is, hogy jobban megérthessük őt. Főleg esküvő vagy lakásvásárlás előtt álló pároktól lehet rémtörténeteket hallani: mit ki nem kényszerít az anyós – akár a „Szeretsz–nem szeretsz, fiam?” kérdéskört firtatva, akár a pénzzel sakkban tartva az ifjú párt. De miért sértődik meg az anyósunk, ha nem olyan menyasszonyi ruhát vagy csempét veszünk, amilyet ő szeretne? Először is, ekkor szembesül vele igazán, hogy felnőtt a gyereke, és ezt nagyon nehezen fogadja el. Két eszközzel tudja továbbra is magához kötni: lelki terrorral vagy a pénztárcájával – mindkettő zsákutca. Másodszor, ő egy másik generációhoz tartozik, idősebb, tehát úgy gondolja, jobb a rálátása a dolgokra, ezért nem is érti, miért ne követnék a tanácsait. Csakhogy a fiataloknak is van kialakult ízlésük, másrészt, ráadásul nekik is meg tapasztalniuk, hogy mit kell tenni, ha a cukrász vagy a kőműves átveri őket!

– A másik véglet az, amikor az anyós közömbösséget mutat az esküvő szervezése vagy az új lakás berendezése iránt – magyarázza a pszichiáter. – Ez valójában álközömbösség: annyira erősen próbálja magát visszafogni, hogy túlzásba viszi, lehet, hogy épp a saját rossz tapasztalatai miatt. Ilyenkor higgyük el, nagyon szeret minket az édesanyánk vagy az anyósunk, csak éppen nem akar beleavatkozni az életünkbe!

A teljes cikk a 24. heti, június 15-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.