nlc.hu
Aktuális
Húsz év múlva….

Húsz év múlva….

– Húsz évig tartott, mire eljutottunk oda, hogy megkérjem Vera kezét. Amikor találkoztunk, egy idegenforgalmi vállalat fõosztályvezetõje volt– meséli Gyula. – Amint megláttam, azonnal beleszerettem. Tényleg így volt, és próbálkoztam.




A hét témája a Nők Lapjában
Mit is jelent mára a házasság intézménye? Van-e még tartalma és mélysége? Tudunk küzdeni érte, vagy épp ellenkezőleg, derűs nyugalommal tudjuk-e tartóssá tenni? Különböző történeteket olvashatnak összeállításunkban, a válaszok pedig mind ott rejlenek a sorokban.
Az összeállítást készítette:
 V. Kulcsár Ildikó és Bus István 
A témához kapcsolódó cikkek:
Helycserés kapcsolat»

Tanítványból feleség»

Jössz táncolni?»
– „Nyomultam”, telefonáltam megállás nélkül.

– Amikor Gyula bejött az irodába, nem nagyon tetszett – mondja a kezdetekről Veronika. – Nem szerettem az életstílusát, és azt sem, hogy olyan közvetlen, lehengerlő típus. Én teljesen más vagyok, így egy jó darabig nem jött köztünk létre az összhang. Aztán minden egy csapásra változott meg, és hogy miért, azt megindokolni sem tudom. Ezek után hamar szóba került az összeköltözés. Békésen éltünk együtt, de én már nem akartam újra férjhez menni. Formaságnak éreztem.

– Korábban négy ízben voltam nős – mondja Gyula. – A házasságot nem tartom túl fontos köteléknek. Lehet valakivel együtt élni száz évig, és lehet valakit elvenni, majd két hét múlva elválni. Aztán mégis megkértem Veronika kezét. Húsz éve éltünk együtt, és a születésnapjára már nem tudtam mit kitalálni. Így elhatároztam, hogy „magamat adom”, és elveszem feleségül. Vidéken élünk, kellemes, zárt közösségben. Ezért megtehetem, hogy elmegyek a polgármesteri hivatalba, és megkérem: „Misikém, nemsokára lesz a feleségem születésnapja, tedd meg, hogy eljössz. Leülünk ebédelni, meghívom néhány barátunkat, te meg megjelensz egy nagy, nemzetiszínű szalaggal a válladon. Vera majd megkérdezi, miért is van ez, én meg azt mondom: Vera, itt egy anyakönyvvezető. Nincs kedved hozzám jönni feleségül?” Persze, kérdezték a barátaim, mi van akkor, ha Vera nemet mond. Gondoltam, ez esetben iszunk egy jót a barátokkal, és akkor sem történik semmi. Aztán összejött a társaság, hozattam cigányzenészeket, Veronika boldogan ette a levest, amikor megjelent a polgármester, a nyakában a szalaggal. Lejátszottam mindent, amit elterveztem, Veronika pedig sírva fakadt a boldogságtól, és elvettem feleségül.





– Én nem sejtettem semmit az egészről – nevet Veronika. – Titkon reménykedtem benne, hogy ez egy nyugodt, békés, szolid születésnap lesz – bár húsvéthétfőre esett. De még akkor sem gondoltam semmire, amikor nagyobb ajándékokat kaptam a barátainktól a nap folyamán. Ünnepekkor pedig mindig népviseletbe öltözünk, ezért nem tűnt fel, hogy mennyire kicsípte magát mindenki. Azóta semmi sem változott. Néha, amikor valami űrlapot töltök ki, még gondot okoz, hogy mit is írjak be a rubrikába.

– Én sem éreztem számottevő változást – mondja Gyula. – A koromnál fogva is nyugodtabb vagyok már. Úgy érzem, ezt a nőt szeretem, és boldogan fogom leélni vele az életem. Veronika hozott két gyermeket is a családba, de úgy neveltem őket, mintha a sajátjaink lennének. A gyerekek voltak nekem az ő nászajándékai.

A témáról bővebbet a Nők Lapja július 6-án megjelenő, 27-i számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top