A hét témája a Nők Lapjában
Mit is jelent mára a házasság intézménye? Van-e még tartalma és mélysége? Tudunk küzdeni érte, vagy épp ellenkezőleg, derűs nyugalommal tudjuk-e tartóssá tenni? Különböző történeteket olvashatnak összeállításunkban, a válaszok pedig mind ott rejlenek a sorokban.
Az összeállítást készítette:
V. Kulcsár Ildikó és Bus István
A témához kapcsolódó cikkek:
Helycserés kapcsolat»
Húsz év múlva
»
Jössz táncolni?» |
Amikor negyedikbe jártam, a leendő férjemet, Jantyik Csabát, aki éppen akkor végzett a Színművészeti Főiskolán, az igazgatónk felkérte, tanítson nekünk színészmesterséget. Minimális korkülönbség van köztünk: ő volt huszonhárom, én tizennyolc. Nekem rögtön megtetszett Csaba, de azt hiszem, többen így jártunk az osztályban. Elég határozott volt, bár ő azt mondta, zavarba jött, amikor az első órán nyolcunk elé lépett. Kálloy Molnár Péter volt az egy szem fiú a többiek mind lányok. Később azt mesélte erről az alkalomról, hogy bejött az osztályba, felállt a pódiumra, és hét nő figyelte, a tekintetükben pedig valami ilyesmi volt: Na, mondjad, haver! Ekkor pedig arra gondolt, hogy ez most egy igazi színészi feladat. Végül keménykezű tanárnak ismertük meg.
Én már akkor is tudtam, hogy színésznő szeretnék lenni, de eléggé visszahúzódó voltam. Egyszer csak, nem tudom miért, rám osztotta a főszerepet a vizsgaelőadásra Csehov: Leánykérés című darabjában, ami egy háromszemélyes komédia. Mindenki elájult: hogy lehet ez, hiszen addig nem kerültem előtérbe. De vele annyira jó volt dolgozni, hogy kinyíltam, a vizsga pedig nagyon jól sikerült. Ekkorra én már beleszerettem; mondhatni, bele voltam zúgva. De ő nem foglalkozott velem: egyrészről tanár volt, másrészt pedig stabil kapcsolatban élt. Amikor leérettségiztünk, elkerültem a városból. Körülbelül öt év múlva találkoztunk újra. Akkor is csak beszélgettünk egy kicsit, hiszen addigra már nekem is volt egy komolynak mondható kapcsolatom, ő pedig éppen zárta le a házasságát. Ám felkért, hogy vegyek részt egy nyári produkcióban, amelyet ő rendez. Igent mondtam. Akkor már ő sem úgy nézett rám, mint tanítványra, hanem úgy, mint nőre. Egy év múlva össze is házasodtunk. Ő Debrecenben játszott, én Budapesten. Öt évig ingáztunk a két város között. Az Intercityn töltöttem a fél életemet. Akkor szerettem meg a Nők Lapját is…
Csakhogy kezdett elegünk lenni az egészből. Éreztük, hogy a házasságunk így nem mehet tovább. Szakmai szempontból nekem itt volt nagyon jó, neki pedig ott. És nem akartuk kényszeríteni a másikat, hogy költözzön el. A telefonszámlánk az égekig szökött, a vasút is belőlünk élt, és szörnyű volt a kétlaki élet. Figyelni rá, hogy mindenütt legyen cuccom
A történet folytatását és a témához kapcsolódó további írásokat olvashatsz a Nők Lapja július 6-án megjelenő 27-es számában!
