A hét témája a Nők Lapjában: |
Egy pasi bőrébe bújva nagyon figyelmes lennék a romantikába nemcsak az apró ajándékok férnek bele, hanem az is, hogy tudom, a kedvesem édesítővel issza-e a kávét, szereti-e a mazsolás csokit, vagy hogy utálja, ha egy férfi az egész lakást beteríti a ruháival, és lepusztítva hagyja otthon a hűtőt. Volt olyan barátom, aki még több év után is képes volt olyan pizzát rendelni nekem, amit ki nem állhatok, és többször is megkérdezni ugyanarról a ruháról, hogy most vettem-e. Ha csak addig jutott volna, hogy de jól áll ez a felső, sokkal okosabb lett volna. Fölösleges hozzátennie, hogy most vetted?.
Hriczu Éva cukrász |
Rémes az is, ha egy férfira várni kell, annyira lassan készülődik, vagy nekikezd olyan munkálatoknak, amelyekkel biztos, hogy nem fog időben végezni. Én már esküvőt és színházi előadást is késtem le pasi miatt, indok mindig volt: mondjuk, az, hogy ki kellett porszívózni az autót. Na, ilyen hibákat nem követnék el!
Viszont gyakran szereznék olyan örömet a nőknek, amelyben például szintén nemrég volt részem. A kedvenc festőm Munkácsy Mihály, olvastam az életéről szóló regényt is, ami nagyon megfogott és egyszer erről meséltem egy férfinak, aki a beszélgetésünk után nem sokkal a Munkácsy-kiállításra szóló két jeggyel lepett meg. Ez aztán a figyelem! Ahogy az is, amikor az egyik ismerősöm férje felhív, és a felesége pontos méretei iránt érdeklődik, mert szeretné meglepni valami szép fehérneművel. Szóval, lennének ötleteim, mivel tegyem felejthetetlenné a nők számára azt a napot, amikor férfi lennék.
A témához kapcsolódó további írásokat a Nők Lapja július 13-án megjelenő 28-as számában olvashatsz!