Kedves Soma!
Eredeti, bátor, vidám és egyedi jelenség vagy. Nagyon tetszenek a válaszaid, és hihetetlen veleszületett érzéked van a pszichológiához. Tanácsodat és véleményedet kérem most én is, mint annyian. Olyan jó lenne valaki kívülállótól és objektív személytől hallani kritikát a helyzetemről.
Túl a harmincon két apró gyerekkel maradtam egyedül, férjem megtalálta az igazit. Ezen már túl vagyunk, kialakult az új helyzet, kisebb-nagyobb zökkenőkkel vidáman, boldogan és kiegyensúlyozottan élünk. Túl az első gőgön, sértettségen, a volt férjem a barátom tudott maradni, segít, amennyit teheti. A gyerekeknek igazi törődő apja maradt.
Egy éve megtörtént a csoda – találkoztam egy csodás férfival. Szeretem. A kapcsolatunk rendkívül harmonikus, őszinte, sokrétű és izgalmas. Teljes odaadást és elfogadást érzek, nagyon jól érzem magam vele.
Egyetlen árnyék vetül eme hihetetlen boldogságra, hogy párom szinte kínosan ügyelve tart távol korábbi házasságából származó gyermekeitől.
Az én gyermekeimnek ő kiváló barátja lett, nagyon szeretik. Játszik, sétál, kirándul, tanul velük, viszi-hordja őket, megkockáztatom, hogy lassan
kamaszodó fiammal bizalmasabb kapcsolatban van, mint a volt férjem. Mi négyen igazi család lettünk.
Az ő gyermekei nagyok, 20 és 15 évesek, fiúk. Köztünk is nagy a korkülönbség, én annyival vagyok idősebb a nagyobbik fiúnál, mint amennyivel kedvesem idősebb nálam. Én szeretném, ha a fiai megszeretnének. Úgy gondolom, az egy előző élet volt, ahol ők születtek, de ez már rám is tartozik.
Persze óvatosan, anélkül hogy tolakodó vagy számonkérő, tapintatlan lennék, megpróbáltam már többször beszélgetni erről, de mindig bezárkózik, és nem akar, vagy nem tud beszélni. Nem tudom, mit gondoljak. Nem érezhetem bizalmatlanságnak, mert különb dolgokban abszolút élvezem a bizalmát. Hosszútávon tervezi ő is a kapcsolatunkat, hiszen közös gyermeket emleget.
Lehet, hogy a fiainak nem akar sérülést okozni, de hát azt gondolom, hogy ha néha találkoznánk, beszélgetnénk, attól még nem kellene a fiúkban féltékenységnek ébredni. Talán ők is kevésbé tartanának tőlem, ha ismernének.
Szeretném, ha megosztanád velem a gondolataidat, talán kissé okosabb leszek tőle.
Köszönettel, Anna
Tipp: Soma további leveleit a Szeressünk rovatban találod meg! Kattints ide! »
Kedves Anna!
Miután elolvastam leveledet, beültem a szaunába, és azonnal elkezdett bennem lepörögni a mozi, amit 16 évesen, szüleim válása után átéltem.
Ők 19 évig voltak együtt, szinte végig diszharmóniában. Két egymáshoz abszolút nem illő ember, hosszú éveken át gyötrődtek is egymás mellett. Végig a válást emlegették, tizenéveimtől én magam is biztattam anyámat, hogy valóban, a legjobb megoldás lenne mindkettőjüknek, ha elválnának. Így is történt, hamarosan mind a ketten megtalálták az új társat, akivel azóta is (immáron több mint 20 éve) együtt vannak.
Mégis, amikor megtörtént a válás, fájt. Nehéz és hosszú folyamat volt feldolgozni, hogy ők már nincsenek együtt. (Már anya voltam, amikor még mindig rendszeresen erről álmodtam.) Persze, tudomásul vettem az új férjet és feleséget, drukkoltam a szüleimnek, hogy végre megtalálják a nyugalmat az új társ mellett, de igazából nem voltam kíváncsi sem az anyám új férjére, sem az apám új feleségére. Elfogadom őket, de igazából mind a mai napig nem nagyon
érdekel, hogy mi van velük. Csak annyira, amennyire ez a szüleimet érinti.
Úgyhogy lehetséges, hogy a kedvesed 15 és 20 éves fiai is hasonlókat élnek
meg. Egészen más, ha az új “apuka” vagy “anyuka” kisgyermekek mellé csöppen be, mint tizen-huszonéves kamasz, és nagy gyerekek mellé. Ennyi idős korban a gyerekek már eleve az édes szüleikről is elkezdenek leválni. 15-20 éves korban sokkal inkább vágynak a barátaikkal lenni, mint a szüleikkel. És ez így is van rendjén. Egyszerűen nem kíváncsiak rád!
Attól persze te nyugodtan fejezd ki nyitottságodat, elfogadásodat, és
szeretetedet feléjük. Ha közeledik a névnapjuk, szülinapjuk, a karácsony vagy
tanévzáró, süss nekik egy tepsi zserbót, küldd el a pároddal! Finoman jelezd, mutasd ki nekik a jelenlétedet, de ennél egyelőre ne kívánj többet. Gondolj rájuk szeretettel, megértéssel, és apró – nyilván nem tolakodó – pozitív gesztusaid szép lassan hátha megnyitják őket, legalább annyira, hogy elfogadják azt, hogy az apjuk most más mellett boldog.
Ha kíváncsiak rád, ők majd jelentkeznek! Ha valaha is kíváncsiak lesznek rád…Ha pedig nem, ez sem lehet gátja annak, hogy ti boldogok legyetek, és akár közös gyereketek legyen. Nekik már saját életük van, amiben te egy idegen vagy.
Nekem 20 év után sincs semmilyen lelki kapcsolatom a szüleim társával, bár természetesen udvariasan, egymást elfogadó tisztelettel velük is elbeszélgetek a szülői látogatáskor. De igazából engem csak a szüleim érdekelnek, és ők nem. És nincs bennem sem harag, sem rossz érzés. Egyszerűen így alakult ki. Akkor már a leváló periódusban voltam, nem voltam rájuk nyitott. Az ember még a rokonait sem választja (természetesen ez csak a tudatos szintre vonatkozik), nem hogy a rokonai ismerősét. Ha 10 évvel korábban érkeztél volna, akkor még lett volna “haver-felvétel”, de erről már lecsúsztál! És ne bánd, így kellett lennie!
Az, hogy a “párod szinte kínosan ügyelve tart távol korábbi házasságából származó gyermekeitől” részéről tudatos döntés-e, vagy esetleg az előző feleség ráhatása, nem derül ki a leveledből. Akármi is, tartsd tiszteletben a döntésüket! Te idegen vagy számukra, az apjuk új életének egy olyan része, amihez nekik már nincs közük. De mondom, a kedves és szeretetteljes gesztusok pozitívak lehetnek. Mindenféle számítás nélkül, csak úgy önzetlenül, az adás öröméért. Egyszerűen csak élvezd az életedet!
Minden jót: Soma Mamagésa
Soma a következő e-mail címre várja leveleiteket: soma@nlcafe.hu
