Depressziós a párom?!

Kedves Soma!

A párom két éve vált el, a gyerek az anyjánál maradt – ez vezethetett ide. Én ezt értem, de nagyon nehéz elviselni. Mert állandóan szidalmaz, minden rossz, amit csinálok, ráadásul állandóan velem szeretne lenni, nem engedi, hogy egyedül elmenjek több napra a szüleimhez (ill. cirkuszol miatta). Ha munkahelyi buliba megyek, szintén baj van, főleg, ha később megyek haza, mint amiben előre megegyeztünk (fél órát késtem a legutóbb).

Vannak jó napok is, akkor mindent elfelejtek és újraépül a kapcsolatunk, de ezek rövid időszakok, aztán megint jönnek a szemrehányások és kritikák.
El szeretnék költözni tőle, de sajnálom is, meg azt hiszem, még mindig szeretem, mert nem tudnám elképzelni, hogy tudnék új életet kezdeni nélküle. Nincs erőm a szemébe mondani, hogy el akarok menni, mert elég egy jó szó és már el is felejtem a sok rosszat, és maradok ahol vagyok.

Mindehhez hozzájárul, hogy teljesen más életmódunk van – én szeretek nagyokat enni, tévézni, táncolni, ő mindezeket ki nem állhatja.
Minden nap szorongok, vajon mi lesz az aznapi baj, ami kivált megint egy veszekedést. Nagyon nehezen viselem a kritikát, nem bírom, amikor valaki csúnyán beszél velem, hosszú időbe telik, míg túlteszem magam rajta. Ez is jó megoldás lenne, ha valahogy elefántbőrt tudnék növeszteni, és nem venném fel, amiket mond nekem, amikor rosszkedvű.

Megköszönöm, ha tudsz nekem segíteni, bármilyen tanács jól jön; talán a legjobban azt szeretném, ha erőt adnál a szakításhoz.

Üdvözlettel, Sz. E.


Kedves Sz.E.!

Jó. Megkapod az erőt. (Bár én sem állok mindig két lábbal a földön…) Mielőtt még tovább játszanátok a “húzd meg – ereszd el”- t, nézd meg kicsit kívülről az egészet. Itt vagy te, aki konfliktuskerülő. Nyilvánvalóan hadilábon állsz önmagad elfogadásával, és szeretetével, ezért rettegsz a negatív kritikáktól.

A pasid ezt bizonyára tudja, érzi, így meg is van a “fegyvere” ellened, a tőr, amit te magad fényeztél, és fényezel. Rettegve alkalmazkodsz hozzá, csak hogy ne sújtson le bántásával. Mindkettőtök szeretet-struktúrája beteges és zavaros.
Jó, oké, ez van, nincs semmi baj. Ilyen, vagy olyan formában mindannyian sérültek vagyunk. Nincs olyan ember, aki soha nem szorong (talán a teljesen megvilágosodott boddhisattvákat leszámítva).





Én javaslom, hogy oldasd magad kineziológussal, “szedesd ki” az önbüntető programjaidat (hacsak nem a mazochizmust választod…).

Jelenleg a helyzet a következő. Vagy maradsz a pasiddal (nem tudom, hogy valóban a párod-e), vagy otthagyod.
Ha maradsz, akkor neki is változnia kell. Tehát tudatosan energiát fektetni abba, hogy egy derűs, kiegyensúlyozott, az életnek örülni tudó ember legyen belőle! Nagyszerű dolognak tartom, ha az egyik ember a másikat segíti, de csak akkor, ha valóban tud segíteni.
Ha nem, és az egész arra volt “jó”, hogy az ő energiaszintje is lezuhanjon, vagyis az egész dolog nem ad a másiknak, hanem őt is leszívja, akkor viszont jobb időben kiszállni.

Szedd már össze magad “Böske”! Állj a talpadra, állj a manus elé, és mondd meg neki kerek-perec, hogy vagy elkezd dolgozni azon, hogy változzon, vagy lelépsz. Amennyiben nem nyitott arra, hogy energiát fektessen magába – és ezáltal a kapcsolatotokba – azonnal keress egy albérletet, és költözz el! Akkor legalább megtudja, mit jelentesz neki! Lehet, hogy épp ez a pofon kell, hogy fölébredjen!

Vagy ebben akarsz maradni? Meghúzni magad, mint egy nyuszi?
Ne haragudj, hogy ilyen keményen fogalmazok, de szeretnélek megrázni, aztán megölelni,és rálökni az útra, hogy végre ne sodródj, hanem vedd a sorsod a kezedbe! Együtt élsz egy önző férfival, aki folyamatosan magával van elfoglalva! Azt hiszi, hogy csak körülötte forog a világ! (Pedig körülöttem…hi-hi…bocs, poénos kedvemben vagyok…) Birtokol, gyermeteg módon elszámoltat az időddel, ezenkívül állandóan bánt, szidalmaz, szívja az energiád. Bolond vagy, hogy ezt választod?

Ha valóban depressziós a kedvesed (vagyis undokod), akkor mindenképpen külső segítségre van szüksége. Mint mondtam, szép dolog, ha kitartasz mellette a bajban, és segítséget nyújtasz. Amennyiben nyitott rá. Ha nem nyitott rá, pokoljárásotok folytatódik, és mélyül. És akkor tényleg le kell lépned! Mindkettőtök érdekében!
A sajnálatot pedig felejtsd el! Lehúzó energia! Azt is lehúzza, akit sajnálnak, és azt is, aki sajnál. Együttérzés van helyette, majd konstruktív gondolkodás, és cselekvés.

A változás ugye arról szól, hogy bizonyos “dolgok” kikerülnek az életünkből, és helyette újak lépnek be. (Ezek a “dolgok” történhetnek fizikai, érzelmi, és szellemi síkon egyaránt.) A kineziológus biztos jót tesz, hogy emellett pszichológus vagy pszichoterapeuta kell-e, azt nektek kell eldönteni. (Sajnos egyre inkább azt tapasztalom, hogy rengeteg rossz arcú sarlatán van a szakmában. Ember és életgyűlölő beteg fejek, tisztelet a kivételeknek. Ők maguk is szidják egymást.)

Mindenesetre érdemes megkeresni azokat a dolgokat, amik erőt adnak. Sport, természet, mozi, barátok, kreativitás megélése stb…, amire tényleg vágytok. Amiben föl tudtok oldódni, és töltődni. Lépjél, indulj el! És ha ő nem jön veled, akkor költözz el! Akkor ez kell neki! És bízom benne, hogy akkor az tényleg kitépi őt az önzéséből!

De először beszélj vele! Állj elé, és légy vele olyan őszinte, mint most velem! Ha ezt nem teszed meg, még esélyt sem adsz magadnak a boldogságra!
Na indulj drága, az erő legyen veled! Küldöm az energiát!

Soma Mamagésa

Soma a következő e-mail címre várja leveleiteket: soma@nlcafe.hu

Tipp: Soma leveleit a Szeressünk rovatban találod meg! Klikk ide! »