Évszakok: Tudjuk, hogy a Dallasban eljátszott szerep kedvéért fel kellett mondania a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ezért amikor a film kapcsán díjakat kap, az jár a fejemben, hogy vajon a volt direktora, Babarczy László gratulált-e önnek?
Gryllus Dorka: Nem, de a színház honlapján olvasható, hogy díjat nyertem.
Kitől tudta meg a jó hírt?
A Bringa című új filmben egy epizódszerepet vállaltam el. Munka közben kikapcsolom a telefonomat, ám most beszűrődtek a történések. Először azt tudtuk meg, hogy Gárdos Péter kapta a legjobb rendezői díjat. Majd azt, hogy Cserhalmi Györgyöt választották a legjobb férfiszínésznek. Lelkesen gratuláltam, mire Gyuri mosolyogva válaszolt: De hát te is nyertél! Te lettél a legjobb színésznő! Még mielőtt eluralkodott volna a nagy jókedv a forgatáson, Gárdos szólt, hogy az aktuális jelenetet azért még próbáljuk felvenni. Összeszedtük magunkat, és remélem, jól sikerült.
Előfordul, hogy nem tudja kordában tartani az érzéseit?
Szerintem ez mindenkivel előfordul. Néha nem veszem magam észre, és nem tudom fékezni az indulataimat. Nemrég az öcsém szólt rám, hogy időnként talán túl nyers a modorom.
Mi történt?
Munka közben sokszor érzem azt, hogy ha valakivel kedves vagyok, akkor az a nyájasságomat úgy könyveli el, mintha nem kellene komolyan vennie, amit mondok. Meglehet, hogy olykor valóban picit keményebb hangot ütök meg, mint ahogy az úgymond normális lenne. De ez nem is baj. Idővel megtanultam, hogy tényleg nem kell mindenkinek megfelelnem.
Ahhoz képest, hogy az újságcikkek az utóbbi időben bizonytalan teremtésnek állítják be, ez nem vall teszetoszaságra.
Kétségtelen, hogy ugyan határozott véleményt tudok alkotni előadásról, egy forgatókönyvről, de amikor két perc múlva a közértben állok, valóban képes vagyok hoszszasan töprengeni azon, hogy mit vegyek: joghurtot vagy kefírt. A Vígszínházban az egyik díszítő egyszer a hátam mögött tett egy megjegyzést. Arra utalt, hogy szerinte biztos kábítószer hatása alatt állok. Holott soha nem álltam. Csak éppen van, amire képes vagyok erősen koncentrálni, és van, amire kevésbé.
A hazai színigazgatók mikor kínálták meg legutóbb szereppel?
Nemrég Megyeri László, a Thália Színház igazgatója kért fel. Szeptembertől már én is részt veszek a két éve nagy sikerrel futó Vagina Monológok című előadásban. Ezt a színdarabot a világon mindenütt úgy játszszák, hogy időnként beállnak új szereplők. Azért örülök különösen a feladatnak, mert amellett, hogy már hiányzott a színpad, kedvelem Bozsik Yvette koreográfus munkáit, aki ezt a darabot rendezőként jegyzi.
Hogyan tudja az előadást mozgalmas berlini életével összeegyeztetni?
Szerencsére a darab jellegéből adódóan megoldható, hogy akkor játsszam, amikor itthon vagyok. Külföldön nem ritka, hogy a színész csak félig mond igent egy előadásra. Így amennyiben kap közben egy filmszerepet, azt elfogadhatja, mert van, aki a forgatás ideje alatt beugrik helyette a színpadon. Magyarországon ilyen esetről még nem hallottam. De az egyik grúz barátom úgy osztja be az idejét, hogy három hónapot otthon, színpadon próbálva és játszva tölt, míg az év hátralévő részében külföldön forgat. Talán én is hasonló ritmusban dolgozom majd.
Akkor gondolom, egy ideig még marad a forgatókönyvíró barátnőjével bérelt háromszobás berlini lakás és a budapesti, belvárosi otthon közötti ingázás. Mondja, miért élvezi ezt az életformát?
Például azért, mert nehezem bírom az állandóságot. Ebben az olykor tervezhetetlen jövés-menésben van egy olyan bizonytalansági faktor, amely némiképp fárasztó, de egyben inspirál is.
Hogyan tud átállni a sok utazásban?
Mindkét helyen vannak barátaim, és most már Berlinben is otthon érzem magam. Természetesen nem mindig rózsaszínű a világ. A kiszámíthatatlanság, az, hogy csak ritkán tudom pontosan, mikor, hol, meddig, milyen feladatot kell teljesítenem, időnként megvisel. Mégis tetszik az a kétlaki változatosság, amelyben most élek.
Mennyire szükséges a publikumot beavatnia a magánéletébe?
Vannak színészek, akik szerint egyszerűbb, ha kéthavonta megíratják a bulvárlapokkal, éppen kivel járnak, milyen szerelmi öröm vagy csalódás érte őket. Tőlem távol áll ez a fajta kitárulkozás. Nehezen viseltem, amikor két-három éve a sajtó csak a magánéletemmel szeretett volna foglalkozni. Amikor ezt elpanaszoltam Steven Lovynek, a Mix című film rendezőjének, csak legyintett. Amerikában jókora stáb dolgozik azon, hogy a színészek körül mindig legyen valami hangos, de legalábbis érdekesnek tűnő skandalum. Tőlem idegen az a mentalitás, hogy a különféle botrányok menedzselése éppúgy része a színész munkájának, mint a szereptanulás vagy a bemutatók előtti sajtótájékoztatón való részvétel.
Az interjú folytatását a Nők Lapja Évszakok szeptemberi számában olvashatja el.
