Sziasztok! Sajnos, annyi mókás sztorim van, hogy szinte hetente tudnék írni egyet. Némelyik dühít, némelyik fáj nagyon és sokáig, némelyiken már lassan nevetni is tudok. Az utolsót, amelyik nagyon bánt és ismét üt egyet gyenge lábakon álló önértékelésemen szeretném megosztani veletek.
Csaknem két éve ugyanabba a nyelviskolába járok, általában esténként. A fiú, nevezzük Petinek, nyelvtanár, szintén ott van minden este, magas, jóképű, segítőkész, barátságos, de nem nyomulós. Én nem vagyok sem különösebben kezdeményező, sem túl barátkozó, a fiú tetszik, ahogy egy jó pasi bejön a nőknek. Később már tudom azt is, hogy a barátnőjével él, nem is foglalkoztat, de aztán valahogy egyre több szót váltunk egymással, egyre barátságosabbak vagyunk, így kezd kiderülni számomra, hogy Peti nemcsak helyes, de nagyon értelmes is. Többször előfordul, hogy zárás után a terem előtt még pár szót váltunk egymással, a barátaim hívják fel rá a figyelmemet, hogy Te, hozzád egy ilyen pasi illene, ő még férfiszemmel is jól néz ki, normális, kár, hogy komoly kapcsolata van!. Kezd érdekelni ez a különös, zárkózott, komoly fiú, akinek érzékenysége és lelkivilága olyan ellentétes férfias, szinte marcona külsejével. Nem sokkal később megszerzi a telefonszámomat. Hamarosan szinte minden óra után elhangzik a kérdés: Megvársz? Már csak két autó van az iskola előtt vagy az enyémben vagy az övében ülünk, és beszélgetünk az élet nagy dolgairól. Megtudom, a kapcsolata tíz éve tart, de ő még a következő lépcsőfokot házasság, gyerek nem preferálja, nem teljesen biztos magukban. Volt már félrelépése, de még sosem szánta rá magát, hogy elhagyja a lányt, aki annyira szereti őt, és úgy ragaszkodik hozzá, hogy emiatt is inkább a megszokott vágányon halad az élete.
Beszélgetés közben néha összeér a kezünk
Búcsúzásnál zavartan tipródunk, mint a tinik, és érezzük a vonzódást, de még tiltakozik ellene az agyunk. Hetek után elcsattan az első csók, és utána a kétségek: hogyan tovább, átléptük az első határvonalat. Az eszem azt mondja, nem mehetek bele, hisz kapcsolatban él, ez nem tisztességes, úgyis csak én sérülök. Hátha mégis, hátha valami jó dolog történik velünk, ami mellett nem mehetek el. Mindketten küzdünk az érzelmeink ellen. Kihozza belőlem a csaknem elvesztett nőt, a kedveset, odaadót, vele nem vagyok kemény. Élvezem a törődést, a figyelmet, azt, hogy gondolhatok rá.
Csaknem másfél hónap után együtt megyünk egy szervezett, ötnapos külföldi útra. A kapcsolatunk itt is nagyszerűen működik, ő aranyos, kedves és figyelmes, abszolút egy hullámhosszon vagyunk. De közben kétségek gyötörnek: mi lesz otthon, mit művelünk, ő vajon mit érez de már benne vagyok nyakig. Fényképeket készítünk, mindegyiken ragyogunk (persze csak az én gépemmel, ő kínosan ügyel rá, hogy az ő fotóin egy lány se legyen rajta). Néha azt érzem, ha csak ennyi járt, már akkor is megérte, nem bánok semmit, ezt át kellett élnem, azt kaptam, amit évek óta senkitől: őszinte (annak tűnő) érzelmeket, felszabadultságot, csipetnyi boldogságot.
A hazatérés után pár nappal még találkozunk, fényképeket nézegetünk, akkor adok neki egy kis könyvet, benne az SMS-einkkel ajándékként. Zavartan ülünk a kocsiban, mintha nem is éltünk volna együtt napokig. Elmondja, hogy elköltözött a barátnőjétől nem miattunk, valami folytatásos vita miatt , így most időt kér. Én, aki lassan megszokom, hogy a férfiaknak nem a szerelme, csak a pszichológusa vagyok, tolerálom a helyzetet, és várok. Próbálom méltósággal összerakni magam, nem keresem a társaságát. Nincs lezárás és nincs folytatás. Pár napja felhív (ez már hetek óta nem történt meg). Gondoltam, valami fontos. A barátnője (ezek szerint ismét együtt) megtalálta a könyvecskét. Ő, persze, tagad, de a lány meg akar keresni, úgyhogy beszéljük meg, mit kamuzunk, nehogy belebukjon. Te mennyire gerinctelen vagy! mondtam, és letettem. Velem még ezt is meg lehet csinálni? Mert én nem hisztizek, nem harcolok, mert én tudomásul veszem, ha félreállítanak, mert én kemény vagyok, nekem nem fáj semmi? Nem vagyok elég szőke nőcis, hogy a férfiakból kiváltsam az oltalmazó, gyengéd, babusgató ösztönöket?
Hát, ez a legutóbbi sztorim, szerettem volna érzékeltetni, hogy még felnőtt, értelmes, tapasztalt, viszonylag normális nőket is hogy hintába tud ültetni egy-egy jó képességű fiatalember. Csajok, nem vagytok egyedül!
