„Egyedül vállalnék gyereket…”

Méghozzá nem a régi női módszerrel – „igen, drágám, persze, szedem a gyógyszert…”–, hanem mesterséges megtermékenyítéssel. Csakhogy erre nincs törvényes lehetőség Magyarországon! A témához elképesztően sokan szóltak hozzá, a Nők Lapja Café Fórum oldalán egyetlen nap alatt százkilencvenhárom olvasónk mondta el a véleményét! Mivel ekkora az érdeklődés – természetesen –, folytatjuk az együttgondolkodást!

„A nagymamám bölcs volt…”

„Emlékszem, hogy az esküvőm előtt egyszer megjegyezte a nagymamám, hogy majd meglátod, az ember lánya magának szül… Én akkor – hótt szerelmesen – felháborodtam, és arra gondoltam, hogy milyen öreg és stupid a mama. (Pedig tudtam, hogy a nagyapám világ életében megbízhatatlan volt, egy időben ivott is.) Azóta eltelt hét év, én három esztendeje elváltam a férjemtől, most kettesben élek a kicsi fiammal. Nagyon jól megvagyunk, nincs sok pénzünk, de legalább nyugalom van… Most már tudom: igaza volt a mamámnak: a gyereknevelés minden felelőssége az enyém. Férjnél voltam, mégis magamnak szültem… És én csak azt üzenem Mariannak, hogy igenis szüljön férj nélkül – ha nincs igazi társa –, mert a gyereknél nagyobb öröm nincs a világon! Nem tudom, miért gondolják a jogszabályok alkotói ma azt, hogy a házasság meg az élettársi kapcsolat teljes biztonságot jelent a gyereknek… Ugyan! (Ráadásul jobb egyetlen szülővel kettesben, mint szüntelenül veszekedő anya és apa között.)”

Egy harmincéves, boldog anyuka

„Meglepődtem a saját gondolataimon”

„Ha ezt a cikket mondjuk, tizenöt évvel ezelőtt olvastam volna – amikor a lányom még csak tizennyolc éves volt –, biztosan felháborodom, és arra gondolok, hogy beteg agyszüleménnyel áll elő ez a harmincas nő. Ám ma, amikor a lányom harminchárom éves múlt, másképp gondolkodom. Ő csinos, diplomás, nyelveket beszél, kiváló édesanya lehetne már holnap, de senkije sincs. Állandóan csak a cég ügyeivel, a munkájával foglalkozik – egy nemzetközi nagyvállalatnál dolgozik, szerintem nagyon kihasználják! –, négy éve nincs biztos udvarlója. És a hasonlóan csinos, képzett barátnői is így élnek. Legfeljebb hármasban mennek színházba – néha-néha –, de semmi hódítgatás, tánc, buli… Én – öreg fejjel, hatvanhárom múltam – küldeném őket szórakozni, de kinevetnek, legyintgetnek. Azt mondják, hogy más a világ, és ma minden második értelmiségi lány szingli. Elhiszem, hogy megváltozott a világ, de annyira azért nem változhat meg soha, hogy egy harmincas nő ne keresgélje a párját, és ne vágyjon gyerek után! Amikor annyi idős voltam, mint most a lányom, már két kisgyerek anyja voltam! Persze, azt hiszem, hogy szegényke mást mond és mást érez. Biztosan szeretne kisbabát, különben nem babusgatná örökké a bátyja fiát. Szóval én nagyon értelmesnek tartom a V. Kulcsár Ildikónak nyilatkozó lányt, szerintem igaza van. Ha csak várnak, semmit sem tesznek, akkor a lányom meg a kortársai szépen kifutnak az időből… (Annak ellenére vállalom ezt a véleményt, hogy hívő katolikus vagyok.)”

Márta Szegedről

Ne az egyszülős család legyen természetes!

„Saját tapasztalatból tudom, hogy milyen nehéz egyedülállóként gyereket nevelni. Egyrészt azért, mert öt évig voltam egyedül a fiammal a válásom után, másrészt azért, mert engem is egyedül nevelt fel anyu – némi nagyszülői segítséggel. E tapasztalatok birtokában az a véleményem, hogy minden gyereknek két szülőre van szüksége, és igenis hiányzik neki a másik szülő jelenléte. És nem csak azért, mert az oviban a többi gyereknek kettő van… Hanem azért, mert az apu az az apu: vele egészen mást lehet csinálni, egészen más dolgokra tanít meg, vele egészen más dolgokról lehet beszélgetni, mint anyuval. Szerintem nem lenne jó, ha az egyszülős modell válna természetessé!”

(nlcafé)

A teljes cikk a 37. heti, szeptember 14-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.