„Ez több, mint szerelem”

Tényleg sütött a nap, de én szigorú maradtam, és megkérdeztem: azon túl, hogy fütyörészik, ki is valójában: jókedvű énekes, boldog színész, vagy vidám műsorvezető?

– Táncdalénekesnő – válaszolta.

– Akkor miért nem énekelsz többet?

– Hogyne énekelnék. Eddig is ezt tettem, ezután meg főleg fogok. Nyolcadik éve megy a Komédium Színházban a Dizőz. Abban például elég sokat dalolok. Csak a színház körül nincs hangoskodás. Pedig októberben huszonhatszor lépek föl. Sorolom: Győrben lesz a Hyppolit premierje, melyben Schneidernét ,,domborítom”, játszom a Játékszínben, a Komédiumot már mondtam. Ez az egyik oka a jókedvemnek.

– A műsorvezetés is egyfajta szerep.

– Igen, de gyakran nem a kérdező játszik.

– Erre tartanak, hogy kipiszkáld az embert sztárokból.

– Igen, és néha ki is derül valami váratlan. Dávid Ibolyáról nem tudtam, hogy a halálból tért vissza egy autóbaleset után. Gregor Bernadettről azt hiszik, hogy egy dühöngő vamp, közben sokszor nem is érti, mi történik körülötte.

– A Szulák Show mellett ott az Activity is.

– Az jó dili, lehet harcolni, dühöngeni, rendre utasítani. Ez is már négy éve megy. Nagyon múlik az idő.





– Semmi depresszió?

– Ha túl sok a vita, súrlódás, ami a legjobb munkahelyen is elkerülhetetlen, néha elkap valami bizonytalanság. Ilyenkor kell az én kis lelkemnek a nyugvópont. Valami, amiről úgy érzem, otthon vagyok benne, és ez számomra az éneklés. Lehet, hogy öregszem, vagy nem vagyok elég trendi, de fontos, hogy ismerjem a szabályokat.

– Furcsa, hogy épp te vágysz egyértelmű szerepre.

– Mondj egyetlen könnyűzenészt a korosztályomból, aki megél abból, hogy csak énekel!

– Így legalább mást is kipróbálhattál. Például a színházat. Nem bántottak, amikor színésznő lettél?

– Talán a legelején volt, aki csodálkozva nézett rám, de a harmadik-negyedik szerep után már nem volt kérdés. Addigra kiderül, alkalmas vagy-e. Ha nem, elküld a rendező is, de főleg nem jön be a néző. Tudod, mit? Én mindig mindent hamarabb csináltam, mint ahogy azt megtanultam volna. Esküszöm! Hamarabb énekeltem külföldön, nem kis helyeken, minthogy tudtam volna, hogyan is kell ezt pontosan csinálni. A színház és a tévézés is ilyen.

– Én a szexszel voltam így, de nem adom fel.

– Hülye.

– Igaz, ám ez most mellékes. A tévézésről azt mondják, óriási felelősség.

– Nyilván, hiszen rengetegen nézik.





– Ez nyomaszt?

– Elgondolkodtat. Ha akarom, ha nem, egyfajta minta lettem.

– Milyen minta szeretnél lenni?

– Semmilyen.

– Most mondtad, hogy muszáj.

– Jó lenne, ha olyan embernek látszanék kívülről is, akit nem vágnak végérvényesen a sor végére a nehézségek, kudarcok, vereségek, hanem valahogy csöndesen, átgondoltan és tisztességesen megy a saját kis útján. Van, hogy a nehezebb utat választom, van, amikor a könnyebbet. Mi hihetetlenül alkalmazkodó generáció vagyunk. Próbálunk idomulni a lehetőségekhez, és közben megpróbáljuk jól is érezni magunkat. Amúgy szorongós nő vagyok, aki megreccsen a negatív dolgoktól. Viszont nem szeretek félni, és nem esik jól az önsajnálat. Tevékeny vagyok, hasznos akarok lenni, szinte mindegy, hogy hol. Tudod, minden nap az utolsó lehet. Fel kell nőni az élethez, különben elfüstöl.

A teljes cikk a 39. heti, szeptember 28-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.