Benéztünk a Rokonokhoz!

Kalapban, elegáns ruhában. Tordai Teri. Az egyik sarokban régi vágású urak dugják össze a fejüket, a másnapi meccs esélyeit latolgatják.

Hol is vagyok? Zsarátnokon, ebben a világgazdasági válságban fuldokló, korrupt kisvárosban, vagy baráti összejövetelen? Forgatáson. Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből rendez filmet az Oscar-díjas Szabó István. Az emeleti díszteremben éppen választásra készülődnek a főkolomposok: rajtuk pásztáz majd végig a kamera. Ismerőst fedezek fel köztük, Mácsai Pált, ő játssza az ellenzék vezérét. Koltai Sutyi, az operatőr colstokkal leméri az arc közeli távolságot, a rendező ad még néhány fontos instrukciót, majd csendre inti a zsivajgókat. Nem kiabál, csak udvariasan kilátásba helyei, hogy kiürítteti az úri kaszinót. Se pisszenni, se mozdulni nem merünk, mert attól is recseg a padló, ha valaki az egyik lábáról a másikra helyezi át a testsúlyát. Felvétel után ebédszünet, mindenki mehet a büfébe.





Az úri társaság hölgyei

Elindulok megkeresni a Kopjáss főügyészt alakító Csányi Sándort. Az előbb még Pindroch Csabával beszélgetett, s mintha elnyelte volna a föld. Az öltözőben viszont ismét összefutunk Tordai Terivel, aki a filmben Ujlaky Dénes, vagyis az alispán felesége.

– Mi vagyunk Venczel Verával az úri társaságból a feleségek, akik sok mindent tudnak, látnak, de úrinő módjára viselkednek. Úgy tesznek, mintha nem tudnának semmi disznóságot. Tartjuk a formát.

– Neked való a szerep.

– A Pendragon legenda óta újból kalapot hordok, és valóban úgy érzem, hogy igen, ez valahogy az én világom. Boldog vagyok, mert a Mephisto és több tévéfilm után ismét együtt dolgozhatom Szabó Pistával. Megszépítette a nyaramat ez a karakterszerep. Nevet is kaptam, én vagyok a Szidi néni. Ami azért édes, mert Egerben mindig volt a nagyanyámék társaságában Máli néni, Szidi néni. Ők voltak azok a sokat tudó, pletykás, jókedvű úriasszonyok, akiken mi, gyerekek sokat röhögtünk. Hát most én lettem Szidi néni.





– Te ki vagy? – fordulok Venczel Verához.

Néz rám, értetlenül, és mondja a saját nevét. Hirtelen észbe kap, elneveti magát, és bemutatkozik: Kardicsné, a bankigazgató, vagyis Eperjes Károly felesége. Dicsérem a jelmezét, azt a bizonyos kis, fekete társasági ruhát, diszkréten hímezve.

– Úgy élvezem. Rögtön behoz egy kort, egy hangulatot, egy miliőt. És mennyire aktuális az egész történet! Először forgatok Szabó-filmben, óriási élmény. Tordai Terikével sem filmeztem még, és milyen érdekes, szinte kéz a kézben töltöttük a nyarat. Bacsó Péter filmjében két bolondos nőt játszottunk, itt meg mi vagyunk az úrinők.

Marozsán Erika érkezik a büféből, lábpihentető strandpapucsban. Pasztellszínű muszlinblúza valóságos költemény, akár ma is viselhetné.





– Nyugodtan, mert a blúz, a többi jelmeztől eltérően, nem korabeli. Szakács Györgyi szerintem a világ egyik legjobb jelmeztervezője, és hatalmas gyűjteménye van a különböző korok öltözékeiből. Abból választottunk ruhákat. Egyik gyönyörűbb, mint a másik, és akár maiak is lehetnének. Mennyire más egy nő ezekben a ruhákban, kalapban, magas sarkú cipőben! Most kivételesen strandpapucsba bújtam, de akkor sem vetem le a magas sarkú cipőmet, ha nincs jelenetem. Szeretnék beleszokni, hogy Magdalénaként a sajátomnak érezzem. A szerepemnek azért is örülök, mert rajta keresztül kezdtem újra felfedezni Móriczot.

Kisvárosi nagymenők





A filmben jelen van a hazai színészetünk színe-java, és mindegyik szereplő olyan, mintha csak kilépett volna a regényből. Eperjes Károly még a szünetben sem esik ki Kardics bácsi, a takarékpénztár tulajdonosának figurájából. Ő a kisváros nagy cselszövője.

– Nagy fazon az öreg – lelkesedik Szami. – Hátsó mozgatója az élvezeti szálaknak, az „agyasok” vezéralakja. Életművész. Igazi vivőr szerep, nagyon élvezem. Tizennégy éve már dolgoztam Szabó Pistával a Redl ezredesben és a Hanussenben, az pedig, hogy újból itthon forgat, klasszikus műből nívós filmet, és ebben magam is benne lehetek, elmondhatatlan örömmel és büszkeséggel tölt el. Tudja, ki a sameszom, aki a távollétemben szemmel tartja a dolgokat? Jiøí Menzel. Azt mondta, őt nem a szerep nagysága érdekli, csak arra vágyott, hogy játszhasson Pista filmjében. Ezzel mindnyájan így vagyunk.

Terelik befelé a statisztákat, hirtelen megsokasodik a tömeg, csak egyvalaki magasodik föléjük, jó fejhosszal: Pindroch Csaba. Azaz Kék Imrike, a polgármester nyüzsgi-mozgi titkára. Egy minden lében kanál ifjú karrierista.

– A jellemzés pontos, de Pista bácsi mellett el is felejti az ember az ilyen sztereotip jelzőket. Tőlünk azt kérte, hogy magunkból építkezzünk, és nálam is azt erősíti meg, ami én vagyok. Ugyanakkor annak kell átjönni, ami meg van írva, tehát akkor is „rámozdulok” erre a túlvezérelt imrikeségre, ha nem örülök neki túlzottan.





– Imrike végül is milyen?

– Olyan srác, aki benne van a tutiban. Rajtam keresztül lehet bejutni a polgármesterhez, tehát engem kell megkörnyékezni. Oleg Tabakov a főnököm, és ezerrel tapadok rá. Olyan magas fokon tudja a szakmát, hogy sokat tanulhatok tőle.

Kávét innék. Mintegy varázsszóra megjelenik a pincér, tálcával. Mindenkit körbekínál kávéval, üdítővel. Apró figyelmesség, de ez is mutatja, hogy törődnek az emberekkel. Már csak Csányi Sándor hiányzik nekem. Rámutatnak egy fiatal lányra, őt kérdezzem. Vészits Andrea dramaturg, a rendezővel ők írták a forgatókönyvet. Nem mellesleg, Móra Ferenc dédunokája. Ami azért érdekes, mert Móricznak kortársa volt a dédnagyapa, és nagyra tartották egymást.





– Ezért különösen örültem annak, hogy Móricz-regényt filmesítsünk meg, mivel mégiscsak irodalmi rokona volt a dédapámnak. Róla készítettem egy dokumentumfilmet tavaly, a százhuszonötödik születési évfordulójára. Sajnos, a Filmmúzeumon kívül eddig egyik tévé sem mutatott túlzott érdeklődést, sőt, különösebben az évfordulóról sem emlékeztek meg. Pedig, ha mást nem, legalább a Kincskereső kisködmönt levetíthették volna.

– Mennyit kellett változtatni a Rokonok eredeti szövegén?

– Szabó Pistával kezdettől az volt a célunk, hogy Móricz regényétől ne térjünk el, mert nagyon fontosnak éreztük azt, amiről szól, és jónak tartottuk a történetet. Tehát tudatosan nem változattunk sem a regény szövegén, sem a szellemén, csak tömörítettünk, és elhagytunk bizonyos részleteket. A regényt nem fordítottuk ki a sarkaiból.

Már nem tudom, ki mondta, színész, statiszta, sminkes, de megfogalmazta a lényeget. Nagyszerű emberek nyúltak most hozzá, egy nagyszerű irodalmi műhöz.

A teljes cikk a 40. heti, október 5-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.