nlc.hu
Aktuális
“Folyton egymásra licitáltunk”

“Folyton egymásra licitáltunk”

– Kos vagyok: férfias, határozott személyiség – meséli a harminchárom éves Stark Csilla, üzletvezetõ. – Sok férfi nem szereti az erõs természetû nõket – legalábbis azok a karakteres macsók, akikben megvan az a spiritusz, ami engem vonz egy férfiban.








A Hét témája a Nők Lapjában:
Egyszer elrontottam, legközelebb jól csinálom?

Kapcsolatainkat tönkretenni ketten szoktuk. Ha már elromlott, kár felelőst keresni, múltat felhánytorgatni. De megkerülhetetlen, hogy önvizsgálatot tartsunk, csak úgy, „belső használatra”. Tanulmányozni, hogyan is működünk. Nem történnek velünk fölöslegesen a dolgok – csak, ha nem tanulunk belőlük. Minden félresiklott kapcsolatunk magában hordozza a fejlődés lehetőségét: a kudarcunk által üzen, legközelebb mit kellene másként tennünk. Ha nem akarjuk érteni, a következő alkalommal esetleg ugyanabban a kutyaszorítóban találjuk magunkat. Három nő és három férfi tisztelt meg minket a bizalmával, hogy elmeséljék nekünk: mikor, mit, hogyan rontottak el…

További írások:

• “Mindig a lányok rúgtak ki engem”»

• “Azt hittem, kompromisszumot kötök…”»

• “A volt feleségem nagyszerű ember”»

A hölgyek kíméletlenül őszinte vallomását Mihalicz Csilla, az urakét Vig György jegyezte le.  
Tőlük mindig megkaptam: ne legyek már annyira domináns. Részben igazat kell nekik adnom, mert nagyon tudok szeretni, de önző vagyok, makacs, akaratos. Mindennek úgy kell történnie, ahogyan én elképzelem, először mindig az érdekel, hogy velem mi van, az a fontos, hogy csak az én érdekeim ne sérüljenek. Ha valami rosszul megy, sokáig eszembe sem jut, hogy én is hibás lehetek. Ugyanakkor a legutóbbi – öt évig tartó – kapcsolatom arra is megtanított, előfordulhat, hogy összeakadsz valakivel, akiből a legrosszabbat tudod csak kihozni, és ő ugyanígy belőled. Megfigyeltem, én eddig mindig hozzám hasonlót választottam. Hasonlóan szeretetéhes embert, aki ugyanúgy csonka családban nőtt fel, és érzelmileg instabil, akárcsak én. A volt barátom az én férfihasonmásom. Ezzel tudom csak magyarázni, hogy örökké elvártunk a másiktól, anélkül, hogy igazán adtunk volna. Nagyon szerettük egymást, de folyton egymásra licitáltunk, és ebből egyre keményedő csatározás lett. A végén már mindenben engedtem: azt a nadrágot vettem föl, ami neki tetszett, úgy viseltem a hajamat, ahogyan ő mondta, és még úgy sem voltam elég jó. Akkor érkeztem el a végpontra, amikor már többen is mondták, hogy úgy viselkedem, mintha nem is én lennék. A hozzám közelállók pedig nem értették, miért nem lépek ki ebből a kapcsolatból. Mindig azt mondtam: mert szeret, és úgysem találok jobbat. És, mert én is szeretem. Aztán egyszer csak megkérdeztem magamtól: kit is szeretek én? Hol van az az ember? Mert akivel együtt vagyok, az már nem ugyanaz, akit megszerettem. És miért ne találnék jobbat! Nem nyomhatom el örökké az egyéniségemet. Aki engem szeret, az ilyennek szeressen!
Egy másik kapcsolatomból pedig történetesen azt is tudom, hogy ha a másik önzetlen, és nem kényszerít örökké arra, hogy megvédjem magam, akkor én is kevésbé vagyok önfejű. Akkor fölébred a lelkiismeretem, és úgy érzem, aki velem jó, azt nem bánthatom meg.

A témáról bővebben a Nők Lapja október 19-én megjelenő 42-es számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top