Esküvõ a kastélyban

– Meg kellene nősülnöd – mondtam akkor, mire ő részletes előadásba kezdett a régóta megtervezett, bolondos-kastélyos esküvőjéről. – A menyasszony? – kérdeztem fellelkesülve a rendhagyó ötletein. No, ez az a kérdés, amelyre nem kaptam választ, csak egy távoli, ködös esküvői meghívást…

Ilyen előzmények után majd’ kiejtettem a kezemből (augusztus közepén) azt az elegáns „Esküszünk, esküszünk” mottójú meghívót, amely Kálloy Molnár Péter és Lestár Ági házasságkötésére invitált. – Ha mindenben olyan szavatartó, mint amilyennek esküvő-ügyben mutatkozott, akkor jó dolga lesz az ő Ágijának – gondoltam magamban egy héttel később, a sziráki kastély gyönyörű báltermében, ahol az egy évvel ezelőtti ígérethez híven éppúgy volt szellem-divatbemutató(!) éjfélkor, mint kiállítás az ifjú pár gyerekkori fotóiból vagy Gerendás Péter az ő gitárjával…

– Remekül éreztem magam – mondom az ifjú férjnek nem sokkal a lagzi után, mire ő gondterhelten néz rám.

– Nem is tudom, hogy nagydobra akarom-e verni…

– Péter, meghívtál, szó sem volt hírzárlatról!

– Nem akarok titkolózni – ugyan! –, de nem szeretek a magánéletemmel operálni. Bármennyire divat… Jelzem, azt is kitaláltam már, mi legyen a rólam szóló írásod címe – teszi hozzá zavart mosollyal.

E mondattól – persze – én leszek gondterhelt, mert nemigen szeretem, ha más ad címet, de azért kivágom magam:





– Ha megindokolod a javaslatodat, akkor megegyezhetünk egy alcímben…

Kedves Olvasók, figyelem! Következik egy pasas (egy kiváló színész).


Aki soha nem lesz Nők Lapja-címlap

– Indoklás? – dőlök hátra a kerthelyiség kényelmetlen székén, ő nem marad adós a válasszal.

– Meggyőződésem, hogy legfeljebb akkor kerülhetek a legelső oldalra, ha mondjuk, Oscar-díjas leszek, vagy ha lefekszem egy kutyával… Bár most igazságtalan vagyok, hiszen a Nők Lapja nem állt be a bulvár-sorba, nem egy a rengeteg lapból, hanem a LAP…! Ha jól meggondolom, azért szerettem volna éveken át címlapra kerülni, hogy örömet szerezzek anyukámnak, aki „több száz éve” lelkes olvasótok, és azt akartam volna bizonyítani, hogy a „címlapsághoz” elég, ha az ember rengeteget játszik, rendez, egyre gyakrabban tűnik fel filmekben, szóval nem a magánéleti balhéival, hanem a munkájával akar boldogulni. De egy magyar színésznek Oscar? Ugyan! Tehát szépen teszem a dolgom, és a lapotok Kálloy-címlap nélkül éri majd meg a következő évezredet…





– Viccelődsz-bohóckodsz, mint általában, közben egy kicsit keserű vagy (mint általában).

– Inkább szkeptikus. Tudod, mi háborít fel? Az, hogy nálunk a címlapra kerüléshez elegendő, ha valaki elénekel egy dalt (félig hamisan) egy – „jó sajtójú” – televíziós vetélkedőn, miközben a nálam sokkal nagyobb színészeknek sem jut címlap. Egy kulturált országban meg kellene találni az egyensúlyt a sztár meg a színész-sztár között. Jelenleg alig-alig vannak színész-sztárok…

– Voltak: Ruttkai, Latinovits, Gábor Miklós, Mensáros, Márkus…

– Csakhogy ma valaki vagy sztár, vagy színész! Néhány nevet tudok csak felsorolni – például a Heti Hetesből – , akik sztárok és remek színészek is egyben. Látom a szemeden, hogy vigasztalnál, biztatnál, de ne tedd – hadd szomorkodjak magam magamban… –, mert én közben igen jó passzban vagyok!

A teljes cikk a 42. heti, október 19-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.