Aktuális

Idegennek petesejtet? Képmutatás feltételezni

– Amikor megírta a Nõk Lapjában, hogy hibás ez a törvény, abban reménykedtem, hogy minden megváltozik, és végre a férjemmel nekünk is születhet gyerekünk. Hiába bíztunk ebben – panaszolta egy hölgy, Ági a telefonban.





A hét témája a Nők Lapjában:
Petesejt-adományozás

Talán emlékeznek olvasóink, két évvel ezelőtt éppen lapunk tárta fel azt a problémát, hogy azok a meddő nők, akiknek utolsó reménye, hogy mástól kapott (adományozott) petesejt megtermékenyítésével essenek teherbe, nem, vagy csak a törvényt megkerülve juthatnak petesejthez, és válhatnak anyává. Mivel akkor az ombudsman is aggályosnak tartotta a hatályban lévő törvényt, annak módosítását javasolta. Azonban egyelőre nincs senki, aki beterjesztené a törvénymódosítást a Parlament elé. Magyarul: minden maradt a régiben, maradtak a kiskapuk – és sokak számára a reménytelenség.

További írások:

• “Amikor már lemondtunk róla…”»

• Pénzért-külföldről?»


Az összeállítást készítette: Fejős Éva 
– Aztán találkoztunk, és elmondta: mivel még mindig hatályban van a törvény, amely szerint a petesejt adományozója és a befogadó nem ismerheti egymást, ők a férjével már lemondtak arról, hogy gyerekük legyen. Kérték ugyan az orvosukat, hogy szerezzen nekik donort, de ő széttárta a karját. Adományozni a törvény szerint csak „emberbaráti szeretetből” lehet – vadidegennek. Áginak gyermekkori gyulladások miatt nincs megtermékenyíthető petesejtje, és orvosa a meddőségi intézetben azt mondja: nem tud segíteni rajta, hacsak „be nem esik” az utcáról valaki, hogy önzetlenül felajánlja petesejtjeit egy általa nem ismert nőnek. Erre pedig az esély szinte egyenlő a nullával.

– Amikor ez a téma először felmerült a lapjukban, azért örültem különösen, mert a petesejt-adományozás szabályait nem lehet egy kalap alá venni a spermium-adományozással, márpedig a hatályos törvény ezt teszi – mondja dr. Konc János, a Budai Meddőségi Centrum vezető főorvosa. – A spermium-adományozásnál, néhány egyszerű vizsgálatot követően, mondjuk ki: maszturbáció után adja le az adományozó az ivarsejteket, és ilyenkor nincs is gond azzal, hogy nem ismerheti azt, aki majd a sejteket kapja.





Azonban a petesejt-adományozást sokkal alaposabb kivizsgálás és nem teljesen veszélytelen hormonkezelés előzi meg, majd egy altatásban végzett petesejt-leszívás következik. A hormonkezeléssel többszörös peteérést érünk el, s ritkán bár, de ennek lehetnek szövődményei, éppen úgy, mint a petesejtek leszívásának. Képmutatás azt feltételezni, hogy bárki is idegennek adományozna petesejtet, vállalva a legalább egy hónapos tortúrát, két hétig a napi öninjekciózásokat, a műtéti beavatkozást – és a százötvenezer forintos gyógyszerköltséget! Ráadásul az adományozó kiesik a munkából is, hiszen sokszor kell vizsgálatra járnia, és a hormonkezelés idején kétnaponta vérvételen kell megjelennie. A törvény mégis előírja, hogy nem ismerheti egymást az adományozó és az, aki kapja majd a sejteket (nyilván azért, hogy a sejtek ne válhassanak adásvétel tárgyává). Éppen ezért, jelenleg szinte teljesen parkolópályán van ez a program Magyarországon.
A törvénymódosításra sok olyan nő vár, akinek esetleges korábbi betegsége, kemoterápiás kezelés, vagy akár idő előtti petefészek-kimerülés miatt nem lehet saját petesejtből gyermeke. Úgy vélem, szakmailag az lenne a jó megoldás, ha a rászorulók kaphatnának családtagtól vagy barátnőtől, jó ismerőstől petesejtet, legálisan, hiszen azt gondolom, az érzelmi kötelék kizárja, hogy az adományozó pénzt kérjen a befogadótól.

A témáról bővebben a Nők Lapja október 26-án megjelenő 43-as számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top