Igen!
Csuha Kata (33), angoltanár
Kizárólag intelligencia kérdése, ki hogyan tud efféle kapcsolatot létesíteni, élni benne, majd ha úgy adódik, véget vetni annak. Már lőttem házinyúlra, és az is megesett, hogy a környezetemből rám célzott valaki sikeresen. Valószínűleg azért van ez így, mert az átlagosnál szenvedélyesebb típus vagyok, és nem gondolkodom előre. Nem tartok a következményektől. Ha megérzem azt a bizonyos szerelmes bizsergést, akkor felőlem jöhet a vízözön. Félereértés ne essék, minden volt barátommal jó kapcsolatot ápolok. Egyebek közt azért, mert mindig megpróbálunk figyelni arra, hogy az elválás a lehető legkevesebb fájdalommal járjon. Voltam már tanáromba, kollégámba és tanítványomba is szerelmes. Ha az érintettek felnőttekhez méltóan tudják kezelni a helyzetet, nem lehet baj.
Az egyik tanártársammal másfél évig éltünk együtt. Amikor elmúlt a kettőnket összetartó érzés, búcsút intettünk egymásnak. Már ami a magánéletet illeti. A szakítást követően is ugyanabban a tanári szobában kezdtük a reggeleket egy évig. Kollégáink kifejezetten lojálisak voltak velünk, nemhogy nem tettek rosszízű megjegyzéseket, de még drukkoltak is nekünk. Akkor sem csóválták a fejüket, amikor már nem voltunk együtt. Konstatálták, hogy többé nem ugyanazzal az autóval érkezünk, és hogy nem azonos időben indulunk haza. Tudomásul vették a tényeket, és túlléptek a történteken.
Senki sem kommentálta különösebben azt sem, amikor az egyik tanítványommal lettünk szerelmesek egymásba. A fiú hat évvel volt fiatalabb, mint én. Egy menedzserképzés keretén belül tanítottam neki angolt. A szüleim csak a közöttünk lévő korkülönbséget nehezményezték, de az ellen nem volt semmi kifogásuk, hogy a társam egyben a diákom is. Két évig osztottuk meg az asztalunkat és az ágyunkat egymással. Ő lett a kislányom apja.
Nem!
Gosztonyi Szonja (28), asszisztens
Sokan azt mondják, hogy mivel Magyarországon több nő él, mint férfi, ha jó pasi bukkan fel a színen, arra teketóriázás nélkül le kell csapni, függetlenül attól, hogy az illető kolléga-e vagy sem. Nem értek ezzel egyet. A legvonzóbb férfival sem kezdenék ki, ha az a velem szembeni íróasztalnál ülne. S ha Ámor nyila akkora sebet ejt a szíven, hogy képtelenség a szerelemnek ellenállni, akkor is lehet új munkahelyet keresni, de legalábbis a cégen belül egy olyan részleget, ahol nem kell nap mint nap kerülgetni a másikat.
Akkor a legcifrább a helyzet, amikor a szerelmesek a munkahelyükön alá- és fölérendeltségi viszonyban állnak egymással. Ilyenkor aztán elkezdődik a folyosói sugdolózás is. Nem érdekelnek a pletykák, azt viszont nem tudnám elviselni, ha a barátommal folyton azon járna az eszünk, miként lehetne néhány titkos ölelést és csókot lopni, és aztán, mintha mi sem történt volna, arról társalogni, hogy melyik táblázatba mit kell írnom. Köszönöm, ebből nem kérek. Szerintem egyébként sem túl egészséges, ha két ember a nap minden percét együtt tölti. Akik együtt dolgoznak, a munkahelyen óhatatlanul felmerülő nehézségekkel akaratlanul is felbosszanthatják egymást. Ez egyetlen párkapcsolatnak sem tesz jót.
A történetek folytatását a Nők Lapja Évszakok novemberi számában találja.
