Szia Soma!
Eljutottam odáig, hogy meg tudom élni a nőiességem, és ehhez férfit is tudok találni. Egy ideje viszont egyre jobban erősödik bennem az érzés, hogy a nőiességnek az anyaság is a része, azazhogy gyereket szeretnék. Még van időm – de mégis, egy gyerek vállalásához jól kell ismerned a párodat, azaz akár már most is elkezdhetném a készülést.
Tudom, a gyermek ajándék, és el tudom fogadni, hogy várok, amíg a sors meghozza – de félek, hogy ezzel a nem akarással elsodródnak mellettem a lehetőségek. A barátommal, akivel nemrég szakítottunk, terveztünk családot – vagyis néha akarta, néha meg nem is tudta, mit akar, és megrémült a gyerek szótól. Engem pedig talán főleg az tartott mellette, hogy el tudta képzelni a dolgot. Több harmincas férfival hozott mostanában össze a sors, és azt látom, hogy egyáltalán nem az van bennük, hogy megtalálják a nőt, akivel leélik az életüket, és hogy gyereket akarnak! Egyáltalán, azt érzem, hogy ha a férfiak gyerek utáni vágyától függne az egész, akkor kihalna az emberiség! Vajon nem kell-e a férfiaknak az, hogy a nő “erőltesse” kicsit a témát? Vajon nem öngyilkosság-e addig várni, amíg egy pasi maga kezdeményezi?
Emellett már a második pasim vágja a fejemhez, hogy nem vagyok elég határozott, rájuk hárítom a döntéseket, túl “jing” vagyok. Miközben úgy érzem, ha megtudták volna, mit szeretnék (elköteleződés, később gyerek), akkor messzire futottak volna!
Örülnék, ha te mint nő és anya elmondanád a véleményed!
Előre is köszönettel: meditate
Kedves Meditate!
Soraidból úgy gondolom, huszonéves lehetsz. Persze, már most elkezdhetsz lelkileg, szellemileg készülni életed egyik legfontosabb, legjelentősebb, és legszentebb eseményére, az anyaságra. Ez nagyszerű, hiszen mire odakerülsz, már bizonyára felkészült és érett leszel rá. (Itt hadd ajánljak neked egy honlapot: születeshete.hu – lehet, hogy jövőre találkozunk is az Aranytíz Művelődési Központban.)
Igen, a gyerekvállaláshoz valóban nem árt, ha az ember jól ismeri a párját, bár bevallom, én a férjemmel való találkozás után fél évvel megfogantam (a terhes szót tudatosan kerülöm, és kérek másokat is erre, mivel túl sok negatív tapad a szóhoz). Nyilván, évekkel később ismertem meg őt igazán. Ennek ellenére 16. éve élünk együtt, abszolút megértésben és szeretetben. Ezt csak azért meséltem el, hogy tudd, ezernyi útja van a gyermek érkezésének. Például ismerek olyan nőt is, aki egy három hónapos kapcsolat után megfogant, el is szerette volna vetetni a babát, de az orvosa nem vállalta (mivel abban az évben már volt két abortusza), így némi vívódás után megtartotta a kicsit. Azóta is – immár több mint 10 éve – együtt van a férfival, sőt, azóta testvérek is születettek, akiket tudatosan terveztek, és vártak. Egyébként szerintem sok ilyen, és ehhez hasonló történet van. Mint ahogyan olyanról is hallottunk már, hogy több évi együttélés és tudatos gyermekvállalás után is elváltak.
Én nem hiszem azt, hogy: “ha a férfiak gyerek utáni vágyától függne az egész, akkor kihalna az emberiség“. Sőt! Csak jelenleg tudok a környezetemben öt olyan férfit, aki nagyon vágyja, hogy apa lehessen és rajta is van az “ügyön”. Egyszerűen nincs rá recept, hogy az a jó-e, ha a nő kezdeményez, és forszírozza, vagy a férfi, vagy egyik se, és egyszerűen csak jön. Nyilván, az nagyon ideális, ha egyszerre mind a ketten vágyják, és készülnek rá, de velem pl. ez csak a 2. gyermekemnél történt, és az első is épp olyan jól sikerült. (Bár hozzáfűzöm, sok mindenben érzem a személyiségükön az alapindíttatás és indulás különbségét.) Szóval az is lehet, hogy ha állandóan az apaságra való készülést emlegeted a párodnak/pasidnak – nem tudom, ki ő neked – akkor “beparázik”, elkezdi megérzeni a felelősség súlyát, és szorongani kezd tőle. De az is lehet, hogy megnyílik, és egyre közelebb kerül hozzá, és vágyni kezd rá.
Nem ismerlek benneteket, és nem vagyok jós. Ezt nem tudhatom. Ezt neked kell kideríteni! Mégpedig úgy, hogy egyre közelebb kerültök egymáshoz! Még közelebb! Kezdj el játszani azzal a szóval, hogy: “ősbizalom”! Ez egy nagyon mély, és teljes mértékben feltétel nélküli állapot. A szerelmesek egymásba olvadásában meg szokott jelenni. És aztán később, az érett és mély kapcsolatokban is. Ez már tulajdonképpen szimbiózis, nem is válik külön a két ember. És ebben a szimbiózisban tökéletesen érzi egymást mindkét fél. Nincsenek játszmák, manipulációk, együttműködés van.
És ha a férfi dominánsabban jin (és nem jing!), nyilván a nő inkább a jang, vagy fordítva – a lényeg, hogy egymást kiegészítve érezzék és emeljék egymást. Ehhez muszáj elszakadni a sztereotípiáktól, a kapcsolati sémáktól. Hiszen ami az egyiknél beválik, a másiknál akár szét is robbanthatja a kapcsolatot. Ha te nagyon jin típusú nő vagy, nyilván az a jó, ha egy nagyon jangot vonzol be. De ez sem azt jelenti, hogy ne légy éber, gondolkodó, a döntéseiért felelősséget vállalni tudó ember! Merni kell, és nem nyerni! Most megint a saját életemből hozok föl példát. A férjem az első randevú megbeszélésekor azt mondta a telefonban, hogy : “szükségem van rád egy életre!” Meglepődtem, de mint látjuk, nem futottam el. Persze ez sem jelent semmit. Sokan mondták már ezt, aztán lehet, hogy két év után (amikor a statisztikák szerint az adrenalintermelődés kb. a felére esik vissza) szétmentek.
Szóval megint csak azt tudom mondani, nincs recept! És hogy ismerd meg magad jobban! Felejtsd el a sémákat, és tedd azt, amit érzel, hogy tennél, ha tisztán önmagad lennél!
Soma Mamagésa
Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu
Tipp: Soma leveleit a Soma rovatban olvashatjátok el. Kattints ide! »
