A hét témája a Nők Lapjában: |
Bár a családom és az ismerőseim inkább határozottnak tartanak, én mégsem így gondolom. Szerintem a bennem levő eltökéltség éppen annyira elég, hogy néha elkerüljek egy-egy földbe döngölést.
Mindig úgy próbálom a magam érdekét előtérbe helyezni, hogy ezzel ne ártsak másoknak. Például mindig lelkiismeret-furdalásom van, ha egy boltban valamilyen incidens ér, és nekem reklamálnom kell. Rendszerint úgy érzem, nem az eladó tehet róla, hogy már megint romlott tejet árulnak, hogy kétszer számolnak föl valamit, amiből csak egyet vettem, vagy nem azt az árat ütik be a pénztárnál, amelyik akciósan meg volt hirdetve. Ilyenkor néha csak magamban bosszankodom. Ha már többedszer csapnak be, akkor is először udvariasan próbálom az igazamat bebizonyítani. Csak akkor váltok keményebb hangnemre, ha udvariatlanul bánnak velem. Talán ha önzőbb lennék, most valamivel előrébb tartanék, de nem érezném jól magam. Már csak azért sem, mert a barátom előtt nem szeretek apró dolgokért balhézni. Szerintem ez nem nőies, és a férfiak számára talán taszító is ez a viselkedés. Persze alapos mérlegelés után, ha már harmadszor csaptak be, és úgy ítélem meg, hogy szólnom kell, megteszem. A “tudatos agressziómnak” köszönhetően (nevezzük így azt, hogy kézben tartom a dolgaimat) elértem, hogy a főiskolán érvényesülni tudok, és az ügyeimet végül mindig sikerül elintéznem. Furcsa kettősség ez: azért küzdesz, hogy ember tudj maradni ebben a világban, ahol mindenki barátságtalan az idegenekkel, miközben te is úgy próbálsz felülmaradni, hogy néha – nem szándékosan, de óhatatlanul – átgázolsz másokon. Azt hiszem, bizonytalan vagyok
 |
A témához kapcsolódó további cikkeket olvashatsz a Nők Lapja november 9-én megjelenő 45-ös számában.
