nlc.hu
Aktuális
Influenza – szervezetünk segélykiáltása

Influenza – szervezetünk segélykiáltása

Ez az év sem telhet el influenza, nélkül. Már csak az a kérdés, hogy feltétlenül az áldozatok közt akarunk-e lenni, vagy megfelelõ felkészüléssel adunk egy esélyt magunknak hogy elkerüljük a betegségeket.




– Egy német pszichológus, Rüdiger Dahlke Betegségeink üzenete című könyvében azt írja a felső légúti betegségekről, hogy az influenza valójában: kifáradás – mondja dr. Medgyesi János II. kerületi háziorvos. – A láz, a fekvés iránti vágy, a kín, hogy nem jön ki hang a torkomon, hogy testszerte izomfájdalmak lépnek fel, mind megannyi vádló üzenet a szervezet részéről a túlhajtott életről, és egyúttal felhívás a pihenésre.

Idegeink és immunitásunk

Akár hajlunk arra, hogy meghalljuk az ilyen belső hangokat, akár nem, a szervezetünk védekezőrendszere ilyenkor vizsgázik, hogy minden erejét beleadva képes-e távol tartani tőlünk a bajt.

– Kutatások egyértelműen bizonyították, hogy pszichés állapotunk változtatása hat az idegi működésekre, az pedig hat az immunrendszerre. Tehát először is a lelkünket kell karban tartanunk – folytatja a háziorvos. – Ebbe erősen belejátszanak a külső körülményeink, de azért nem vagyunk ezeknek teljesen kiszolgáltatva. Nagyon lényeges segítség az immunrendszerünknek, ha az életmódunkkal megkönnyítjük a dolgát. Mozogjunk sokat, lehetőleg mindennap, a mozgás karbantartja a testet és a lelket is. Alapszabály, hogy ne együnk túl sokat. Az ismert magyar mondás helyett a kínait idézném: reggelidet edd meg magad, ebédedet oszd meg a felebarátoddal, vacsorádat add az ellenségednek. Tudatosan tervezzünk könnyű estéket. Törekedjünk arra, hogy nyugodtan tudjunk reggelizni, elindulni a munkába, és legyen egy-két jó gondolatunk.





Sós orrspray és omega 3 zsírsav

Mindenkinél van ősszel és tavasszal olyan időszak, amikor fokozottan oda kell figyelni, mert gyengébb és fáradékonyabb a szervezet. Az egész éven át érvényes életmódbeli aranyszabályokat ilyenkor különösen fontos betartanunk. Nagyon lényeges, hogy a légutakat tartsuk tisztán. A patikákban kaphatók olyan tengerisó-oldatot tartalmazó készítmények, amelyekkel el lehet távolítani az orrüregben lévő kórokozókat. A sós orrspray nedvesíti a garatot is. Ez különösen fontos azoknak, akik a foglalkozásukból következően sokat beszélnek, és hamar kiszárad a torkuk. Mindenkinek, de nekik különösen lényeges, hogy sok folyadékot fogyasszanak. Lehetőleg nyitott ablaknál aludjunk, járjunk futni, úszni, kirándulni. A vérkeringés serkentése érdekében váltott zuhanyt vegyünk reggelente. A szervezetünknek télen és tavasszal vitaminokra van szüksége ahhoz, hogy ellenálló legyen. Ha természetes forrásokból szeretnénk fedezni vitamin- és ásványianyag-szükségletünket, napi legalább 80 dkg zöldséget, gyümölcsöt kellene megennünk. Nem csak a mennyiség miatt nehéz ezt teljesíteni. Ha csak egyszerűen elrágcsáljuk, belapátoljuk a zöldségeket, a tápanyagoknak csak negyven százaléka szívódik fel, mert a bélfallal találkozó részecskék kiürülnek, nem hasznosulnak. Vizsgálatok igazolták, hogy olívaolajos közegben a vitaminok sokkal jobban hasznosulnak. Ezért érdemes a salátára mindig önteni egy keveset. Ha pépesítjük, esetleg kicsit pároljuk a zöldségeket, tehát fölszabadítjuk a benne lévő hatóanyagokat, megkönnyítjük felszívódásukat. Mivel sokaknak nem olyan az életformájuk, hogy naponta bajlódhatnának az egészséges ételek elkészítésével, érdemes valamilyen összetett vitaminkészítményt szedni.

A teljes cikk a 46. heti, november 16-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top