Semmihez nincs kitartásom

Kedves Soma!

Éppen most olvastam el egy fiatal lánynak írt válaszodat, amelyből számomra – többek között – a fenti idézet emelkedett ki. „Én úgy döntöttem, hogy egy büszke, fasza, erős, vagány, élettel teli, nyitott és cselekvő csaj maradok életem végéig!”

Azért pont ez, mert a probléma, amellyel hozzád fordulok, nem más, mint az önmotiváció. Fentiekben azt írod, hogy eldöntötted, milyen is akarsz lenni, ezzel nálam sem lenne gond, de az, hogy ehhez az elhatározáshoz hogyan lehet tartósan hűnek maradni, illetve hogy mivel tudnám a célt folytonosan szem előtt tartani, hát ezzel küzdök.

Bár Bika a csillajegyem, akik állítólag kitartóak, ez rám ennek ellenére nem jellemző, ugyanis a „bikasággal” egyidejűleg szangvinikus alkat is vagyok – ha valami folyamatosan nem ad impulzusokat, egyre újabbakat, akkor hamar kihűl az érdeklődésem, legyen szó bármiről. Mondhatjuk azt is, hogy nincs kitartásom. Az egyetlen, amihez hű vagyok, az az önmegismerés gyakorlása, persze itt is akadnak hosszabb-rövidebb kihagyások, de ezek az elmélet gyakorlatba való átültetésének fázisai, illetve az egyes szakaszok közötti megpihenések. Annyi lenne a kérdésem, hogy te miként valósítod meg az önmotivációt, hogyan tartod életben a tüzet???

Válaszodat előre is köszönöm!
Mónika

Kedves Mónika!

Nyilván nem tudok a lét minden pillanatában “büszke, fasza, erős, vagány, élettel teli, nyitott és cselekvő csaj” lenni, azt hiszem, ilyen nincs is. De alapvetően az vagyok, és amikor azt érzem a visszajelzésekből is, hogy ez kezd eltűnni, akkor megállok egy pillanatra, és megkérdezem magamtól: “Gyöngyi, mi hiányzik, mi a gáz?” Nem vagyok istennő – ez meglepett, ugye? Igen, van, amikor ingerlékeny vagyok, szomorú vagy fásult, de nyilván, azon kívül, hogy megkeresem az okokat, megnézem azt is, mi az, amin változtatnom kellene.

Jelenleg például azt érzem, ha nem indulok el energiát meríteni, akkor erősen csökkenni fog az energiaszintem. És mivel hónapok óta megint strapakancaként nyomom, szinte csak a háztartás, család, munka, tanulás színterén, érzem, hogy kezdek “lepukkanni”. Még így is, hogy imádom a családom, a munkáimat, és alapvetően érdekel, amit tanulok. Jó, azt mondtam magamnak: január végéig mindenből levizsgázom, február elején pedig elhúzok a barátaimhoz külföldre, legalább egy kéthetes igazi élmény- és kalandtúrára! Tudom, hogy ezt kevesen tehetik meg, de ha valami úton-módon – mindenki a saját lehetőségeihez mérten – nem szervezi be az ember az életébe a monotóniából való teljes kiszakadást, akkor előbb-utóbb megkeseredett rutin-géppé válik. Persze, azt is tudom, nem mindenki kalandfüggő, mint én, és hogy az, ami nekem energiát ad, az mást esetleg szorongással, bizonytalansággal tölt el (idegen városok, helyzetek, emberek).

Persze, megint közhely, amit mondok, ehhez kell az önismeret. Vagyis jó tudni, hogy milyen vagyok, és mi az, ami nekem erőt ad. Nekem nagyon fontos a változatosság, és mivel enyhén nárcisztikus személyiség vagyok, aki ráadásul erősen hajlik a hedonizmusra, ezért tudom, hogy a kiegyensúlyozottságomhoz ezt is meg kell élnem. Hát akkor megteremtem hozzá a helyzetet. Nyilván egy más személyiségű embernek másra van szüksége.
Neked, kedves Mónika, ahhoz, hogy erőt, örömöt meríts, mire van szükséged? Ezt csak te tudhatod! Mert enélkül sem erőd, sem kitartásod, sem életkedved nem lesz. Én valójában nem azt írtam le, hogy milyen akarok lenni, hanem a bennem levő lehetőségekhez képest mit választok. Ugyanis én alapvetően “büszke, fasza, erős, vagány, élettel teli, nyitott és cselekvő csaj” vagyok. (Na most aztán adtam a nárcizmusomnak… Ez már nekem is sok…)
Tehát én nem fordulok ki önmagamból, nem találok ki magamnak olyan tulajdonságokat, amik nem jellemzőek rám, csupán szeretném “szinten tartani” magam, kihozni magamból – önmagamhoz mérten – a lehető legtöbbet. És önismeretem függvényében megkeresem azokat a dolgokat, amik ehhez hozzásegítenek. És biztos, hogy rengeteg olyan tulajdonság, amit én vonzónak tartok, az másnak taszító, de ez rendjén is van, hiszen ettől vagyunk különfélék.

Olyan nincs, hogy gyökeresen megváltoztatjuk magunkat! Ha valaki olyasmit akar magára erőltetni, ami nem ő, akkor száz százalék, hogy meg fog betegedni (pszichésen vagy fizikailag, vagy mindkettő). Persze, meg fog változni, de az tuti, hogy nem abban az irányban, amerre vágyott. Tehát amikor én megálmodom, hogy “milyen szeretnék lenni”, valójában a saját optimális energiaszinten levő énemet álmodom meg. Régebben volt ilyen, de már évek óta nem tűzök ki olyan célokat magamnak, amik nem rám vannak szabva. És hozzáfűzöm, hogy tudom jól, hogy ez az általam megálmodott én-maximum sok ember számára taszító. Nem zavar, ilyen vagyok, még Jézus sem jön be mindenkinek, hát akkor én mit akarjak, hogy egy ilyen lightos cinizmussal idézzek önmagamtól.

Tehát valójában én nem azt döntöm el, hogy milyen akarok lenni, hanem azt ismertem föl, hogy milyen vagyok, és milyen lehetek. Például tudom magamról, hogy egyik legförtelmesebb tulajdonságom a türelmetlenségem, de azt is tudom, hogy ez fejleszthető. És látom – illetve kapom a szeretteim visszajelzéseiből is -, hogy fejlődök is. Most például az egyetem mellett elkezdtem gitározni is tanulni. Hihetetlen, mennyi türelmet igényel, rendesen betöröm magam a mindennapi skálázással. Tíz napon át tartó napi egyórás kitartó gyakorlással (és fájdalmas ujjbegy-megkeményedéssel) eljutottam oda, hogy már több hangról tudom játszani a “Boci, boci”-t. Gondolom sejted, hogy érett művészként ez milyen belső csatározást okoz, de azt mondtam magamnak: jól van, Gyöngyike, hajrá, türelem, kitartás, alázat, ez most érted van.

Ezt csak azért meséltem el, hogy tudd, ha célkitűzésül vesszük a fejlődést, az nem fenékig tejfel. Hogy honnan merítem hozzá az erőt, a tüzet? Onnan, ahonnan már mondtam – tudatosan mindig berendezem magamnak azt, ami energiát ad. Meg azért időnként megnézem magam kívülről is – mielőtt nagyon komolyan venném magam – és akkor egy kicsit játékosabbra veszem a dolgokat. Egy biztos, én nem leszek megkeseredett, lepunnyadt panaszláda! Menj ki az utcára! Nézz szét! Nézd meg, szerencsétlen emberek mennyire le vannak pattanva! Minden szinten! Egy metrózás kész tanulmány! A gyerekek, a fiatalok még mosolyognak, vihorásznak, ha együtt vannak, de a felnőttek?! Hány olyan szempárt látsz, amiből derű, erő, életkedv árad? Jó, tudom, hogy kemény az élet, de nem minden a pénz! És igen, valahol mélyen ezt belül el lehet dönteni, hogy az ember nem csinál magából élőhalottat! Mindenkinek, minden társadalmi, és egzisztenciális helyzetben levő, bármely korú embernek meg lehet találni az életben a szépet, a kellemeset, mert ez ott van körülöttünk, és alanyi jogon kijár nekünk, ez agyban-szívben dől el! Ezt a tévé nem fogja megadni, mert életerőt csak az élet ad! A valódi, hús-vér, ropogós élet! Az emberi kapcsolatok, a zene, a szép, a jó, a természet, a levegő és a vér intenzív áramoltatása a testünkben!

Persze, nyilván, a teljességhez meg kell élni a fájdalmat, a szomorúságot is, minden érzés kell valamire, csak az arányokra kell figyelni! Egyébként az tök jó, hogy szangvinikus vagy – én is az vagyok -, élvezd, hogy állandóan új impulzusokra van szükséged! A hosszú távú célok eléréséhez pedig muszáj némi önfegyelmet is magunkra erőltetni. Csak eleinte erőltetés, aztán szokás, és szükség lesz. (Eleinte így voltam a tornával is.) Napi ‘x’ időt belerakni valamibe, amiből tudod, hogy évek múlva eredmény lesz, simán belefér, ha mellette megvannak azok az örömforrások is, amikben lazán lubickolhatsz. No, meg vetítsd magad elé a jövőképet is, hogy milyen lesz, amikor beérik a kitartás gyümölcse! Ezt lebegtesd jó gyakran a szemed előtt!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu