2005. December 19.

Gõzhajó és fociidõ ajándékba

Itt a karácsony, de nyoma sincs ajándékozási láznak a Béres családban. Régóta nincs, pedig anyagi értelemben megengedhetnék maguknak. Van viszont nyugalom, együttlét, és egymásra figyelés.

Dobray Sarolta

Karácsonyi ének

Karácsonyesték. Mindegyik más. Mindegyikre emlékezünk. Vannak köztük olyanok, amelyek mégis kiemelkedők, ezen karácsonyok szelleme időről időre újra meglátogat minket. S mi örömmel fogadjuk őket.

További karácsonyok:

Murányi Tünde »

Szvorák Kati »

Karinthy Márton »

Ifjabb Dr. Béres József, a Béres Csepp zseniális feltalálójának fia, a Béres Rt. elnöke sok mindent hozott magával a kisvárdai gyerekkor egyszerű, de gyönyörű, színes, illatos karácsonyaiból Ahogy mondja, a lényeg ugyanaz. Csak a perspektíva más. Akkoriban alulról figyelte az ünnepi Csodát, most felülről
Kisvárda, sültalma-illat mindenhol szalad vissza az időben évtizedeket ifjabb Béres József. Ő kisfiú még akkor, édesapja pedig egyelőre nem feltaláló, hanem laboratóriumvezető az Állami Gépállomás kisvárdai laboratóriumában. Édesanyja tanítónő. Nagyon szerény karácsony volt az arrafelé, semmi mai értelemben vett csillogás
Disznóvágással indult a nagy készülődés, összejött a nagyobb család a szülői háznál, leölték a disznót, feldarabolták, és ment mindenki haza a kocsonyahússal És innen jön a következő emlék: az első főzetű meleg kocsonyalé íze szenteste! Ez egy furcsa szabolcsi szokás, nem vártuk meg, míg kihűl, úgy ettük a rántott hal meg a sült krumpli mellé. De mi, gyerekek is besegíttetünk. Előttem van, ahogy nővéremmel pödörjük a csigatésztát, olyan kis púpos végű pálcikával. És az ital? Gyártottuk szorgalmasan a likőröket Mentünk, szereztünk innen-onnan egy kis szeszt, hozzákevertünk némi aromát, cukrot, még most is a számban érzem a császárkörte ízét! És mekkora öröm volt összeragasztgatni a saját készítésű papírdíszeket! Az már kevésbé, mikor ragyogó arccal igyekeztem felapplikálni a fára, és széthullott az a sok színes papírláncszem

De az igazi, szülői készülődés nagyon titkosan zajlott: Atyám vette meg a fát, édesanyám díszítette fel. Aztán, mikor eljött az idő, atyám fogott egy üvegpoharat, villával megkocogtatta, ez volt a jel: elrepült a Jézuska, megérkezett az ajándék. Én három dologra vágytam akkor igazán. Imádtam például családosat játszani: kaptam is egy kék ruhás fiúbabát. És akkor mi voltunk a Család: a nővérem a mama, egy lánybabával, az unokabátyám a papa, én meg a legkisebb gyerek De még ennél is jobban szerettem korcsolyázni. Milyen boldog voltam, mikor megláttam a fa alatt azt a gyönyörű, cipőre szerelhető kulcsos korcsolyát! A buszpályaudvar közelében laktunk, és alig vártam, hogy lejárják a havat Mert az aztán megjegesedett, és számunkra a világ legjobb korcsolyapályája lett belőle! De ha jég, gondoltam, kell ide egy hokiütő is! Gyártottam is egyet rögtön, két söprűnyélből. Tűzben felhevítettem egy fémdarabot, azzal fúrtam át a fát. Aztán jöhetett a csavarozás. De persze ezen a karácsonyon sem maradhatott el a kedvenc ajándékom, amelyet éveken át mindig, újra és újra kikönyörögtem magamnak Egy csodás kis gőzhajó. Picike gyertyát kellett meggyújtani benne, úgy rátenni a vízre, amit a hő felmelegített: ez hajtotta előre. Még pöfögött is. Szenzációs játék volt!

További karácsonyokról a Nők Lapja december 21-én megjelenő 51-es számában olvashatsz!