Hófehér ing, kicsi piros bocskor

Kékkapus ház Pilisszentlászlón. Szeles hideg odakint, melegség idebent. Kandalló, mécsesek, narancsillat. Béke, nyugalom és emlékezés. Várakozás. Fahéj és sült alma illata... Ez jut eszembe elõször.

Hulej Emese

2005. December 19.

Karácsonyi ének

Karácsonyesték. Mindegyik más. Mindegyikre emlékezünk. Vannak köztük olyanok, amelyek mégis kiemelkedők, ezen karácsonyok szelleme időről időre újra meglátogat minket. S mi örömmel fogadjuk őket.

További karácsonyok:

Murányi Tünde »

Karinthy Márton »

ifj. Béres József »

Pincen, ebben a kicsi Ipoly menti faluban éltünk a szüleimmel és a nagyszüleimmel hatéves koromig. Felvidéki falu, félúton van Losonc és Rimaszombat között. Az ünnep, emlékszem, kimagasodott a többi nap közül. Mert sok munkát adott a karácsony, adventben még disznót is vágtunk, mégsem csak a ház körüli dolgokra meg az ételekre figyeltek az emberek, hanem önmagukra, önmagukba is. A nagymama ment a szentcsaládjárásra, olyankor Szent József és Szűz Mária szobrát vitték házról házra. Ahová mentek, ott szépen terített asztal mellett imádkoztak és énekeltek. A sok munka mellett, jutott idő belső készülődésre is. Sokat gondolkozom ezen, hogy hiszen a természet is ilyenkor levet magáról mindent, ami látvány, ami vonzza a szemet, és befelé fordul. Készülődik. Nekünk is így kell, hiszen töltekezés ideje van. Ahogy egyre több gyertyát gyújtunk vasárnaponként, úgy kell nőnie bennünk is a fénynek.

Egy gyerek csak szemlélője az ünnepi készülődésnek, legtöbbször én is láb alatt voltam. Figyeltem a nagymamámat, aki összetöpörödött kis asszony volt, ő vezényelte, ki, mit csináljon. A felnőttek mind siettek, idegesek voltak, izgatottak, szenteste mégis mindig minden a helyére került. A tisztaszobában állt a fa, nekünk, gyerekeknek meglepetés volt mindig. Oda is terítettek, az ajándékokat a kis Jézus hozta. Emlékszem a kicsi piros bocskorra, szőrmével a szára körül, hogy örültem annak! A nagypapám ragyogó fehér inget vett, és vacsora előtt köszöntőt mondott. Köszönte, hogy megértük együtt ezt a napot. Az asztal alá előző nap behordták a szerszámokat, sarlót, kaszát, amellyel nap mint nap dolgoztak odakint. Szalmát is tettek melléje meg búzaszemeket. Azért, hogy megszentelődjenek, hiszen az állat és a termés az életet jelentette. Vacsora előtt egy gerezd fokhagymát kapott mindenki, hogy megtisztulva kezdhessük az ünneplést, hozzá túrós lepényt. Aztán almát szeltünk föl, annyi gerezdre, ahányan a családban voltunk. Hogy bármi történik, mindig egymásra találjunk a következő évben. Utána jött az üres káposztaleves, a mákos és a túrós guba, hal, aszalt gyümölcsök, bejgli, aprósütemények. A böjt csak éjfélkor, az Úr eljövetele után oldódik, zsíros húsos ételek csak másnap kerülhettek az asztalra.

További karácsonyokról a Nők Lapja december 21-én megjelenő 51-es számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Hófehér ing, kicsi piros bocskor

Hulej Emese

Címlap

top

Így látja a magyar konyhát a világ egyik legmenőbb gasztromagazinja