Soma karácsonya

Ha Jézus föntről nézné ezt az egész őrületet –  ahogy a kereskedők már az év második felétől arra készülnek, hogy ekkortájt adják el a legtöbb elektronikus- és háztartási berendezést, hogy az ő születésnapjához kötődik a várva várt plazma TV és energiatakarékos olajtisztító fritőz házhoz szállítása, és hogy ezen a napon 4-5.000 kalóriát is megeszünk a “tiszteletére”, nos hát… Persze, ő ezt is megérti.

Egyébként a megértés úgyis csak egy a belső folyamatok közül. Tehát egyrészről van bennem egy viszolygással színezett megértés, másrészről pedig én magam is benne vagyok az áramlásban, mivel valóban jó adni. Melyikünk ne puffogna, és haragudna a decemberi tülekedő tömegben, lemerülve, kiszáradt szájjal, adrenalintól túlfűtve, idegvégződéseit begyűrve, szidva önmagát, hogy: “én hülye, még egyszer ezt nem csinálom végig, novemberben mindent megveszek!”

Egyébként két éve fellázadtam, de rájöttem, hogy az legalább ugyanannyi melóval jár. Azt mondtam, nem szállok be a vásárló-birkák túlhajtott, csapzott tömegébe, minden szerettem kézzel készített, személyes ajándékot kap tőlem. Hannának díszpárnát varrtam (párnagyűjtő – is), Lázárnak üvegfestékkel különféle általa kedvelt jeleket (jin-jang, ankh kereszt) festettem a szobája ablakára, anyósoméknak sütöttem, főztem, Gyurinak beváltható ajándék-bónokat adtam (merített papírra írtam kalligrafikus betűkkel; az egyik masszázsra, a másik kikötözéses szexre szólt), de ez csak egy alkalom volt, aztán engem is bedarált a pörgős-rohanós fogyasztói lét.

A személyes ajándékozás egyébként hagyomány nálunk. Amióta az eszemet tudom – 3-4 éves korom óta – festettem, rajzoltam, ötéves korom óta pedig saját műsorral is megajándékoztam a szüleimet. (Műsor egyébként minden lehetséges ünneplésen és ünnepen volt, egészen 12 éves koromig.) Ezt tanítottam meg a gyerekeimnek is. Még kis ovisok voltak, amikor rafináltan már télapóra megkapták azt az ajándékot (karácsonyi díszek önthető gipszminta formáit), amivel készülhettünk a karácsonyra.

Elmagyaráztam nekik, hogy a Jézuska is nagyon fog örülni, hogy az általa hozott fára ők is felrakják a saját személyes ajándékukat. És egyben ez nekünk is ajándék. Éveken át egy újabb gipsz-kiöntő forma volt a télapó ajándék egy része, és egyben össze is hasonlítottuk, mennyit fejlődött a kézügyességük az előző évhez képest. Ezek a kiöntött díszecskék azóta is ott vannak a fán. Annyira drágák a gyerekeim, most már nagy, lázadó kamaszok (Hanna 12 és fél éves, Lázár nyáron múlt 14), és mégis minden évben rajzolnak, készülnek nekünk, és a nagyszüleiknek is. Megértették, hogy számunkra ez az igazi ajándék, nem pedig az, amikor a tőlünk kapott pénzből megveszik azt, amit mi is bármikor megvehetünk magunknak.

A két gyermek közül Hanna az, akit jobban leköt a kézimunka, és alkotás, így ő már hetekkel előre elkezd készülődni, hiszen időben be kell szerezni a szükséges eszközöket (üvegfesték, szövőráma, stb…) Úgyhogy a héten megyünk a kreatív hobby boltba.

A saját készítésű ajándékok mellett a karácsony elengedhetetlen része a mézeskalács-sütés. Ennek egy része szintén fölkerül a fára. A mézeskalács-sütés több mint rituálé. Otthonlevés a világban. Ezek azok a meleg pillanatok, amik kuckót adnak nekünk, melegséget, biztonságot. Mind a négyen ott vagyunk a konyha és nappali terében. Ezt minden évben így csinálom. Ha nagyok lesznek és kiröpülnek, akkor is megpróbálom majd visszacsalni őket. Régebben mindkét gyermekem lelkesen segített a nyújtásban, szaggatásban, kenegetésben és írókázásban, az elmúlt években Lázárt nem tudtam bevonni, csak az evésbe. 

Persze ez változó. Kb. két hete közölte, hogy ő idén nem akar karácsonyt, és semmilyen karácsonyi családi eseményben nem fog részt venni. Vegyük tudomásul, hogy ő pogány, és nem érdekli, milyen kispolgári szokásaink vannak. Akkor elmagyaráztam neki, hogy oké, tiszteletben tartom a világlátását, de van olyan, hogy időnként másra is figyelünk, és nem csak magunkra. Tudja jól, hogy a nagyszülei mennyire készülnek (a férjem szüleinek egyetlen gyermeke Gyuri, így ők ketten az összes unokáik, akiket ráadásul imádnak), és legalább az irántuk való tiszteletből legyen velünk.

Erre Laza (merthogy ez az egyik beceneve) közölte, hogy vegyem tudomásul, hogy ő önző, és ha annyira egyetértek azzal, hogy a szeretet feltétel nélküli, akkor ezt is fogadjam el, és gyakoroljam. (Később mégis rávilágítottam egy-s másra, de meggyőzésében közrejátszott egy barter is.)

Szóval, mégiscsak teljes lesz a család. Szenteste hatosban: a férjem és szülei, gyermekeim és én. Én főzök, kb. tízfélét, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. A gyerekek és az apósom pl. nem szeretik a halat, az apósom a marhát sem, a különleges ízekkel is csínján kell bánnom – sem az öregek, sem a gyerekek nem kedvelik, de azért szoktatom őket. Szóval, hagyományos és új, hal, baromfi és marha, mindenféle finomság, gazdagon, a bőség mámorában!

A nappalinkban van egy szép régi zongora (nem pianínó!), a férjem és Hanna (ők ebben a profik) karácsonyi dalokat játszanak, minden évben együtt énekeljük a “Mennyből az angyal“- t az ő kíséretükkel. Hanna ad egy kis külön koncertet is. (Műsorozó anyja nyomdokába lépett…)
Szenteste előtt és után családom összes többi tagját is meghívom vagy meglátogatom. Külön egy ebéd a testvéreknek, bővített és szűkített változatban a hozzátartozóikkal, és a szüleinkkel (mindketten vidéken élnek, egyik keleten, a másik nyugaton, második házastársával), és az unokatestvérekkel, stb…

Imádok adni, zsizsegek-sürgök-forgok, teljesen elememben vagyok, amikor látom, hogy sikerült egybegyűjtenem a családom, örülünk egymásnak, együtt vagyunk, és mennyire ízlik a sok finomság. Igenis azt gondolom, hogy kellenek alkalmak, amik “csak” arról szólnak, hogy együtt vagyunk, és örömöt akarunk egymásnak okozni. A testvéreim és barátaim amúgy is gyakran vendégeskednek nálam, mondhatnám úgy is, hogy az egyetlen hobbim a mások etetése. Rengeteg energiát kapok mások öröméből!

És végül, de nem utolsó sorban, a két ünnep (karácsony és szilveszter) között minden évben csinálok egy “orbitális”, megalomán házibulit a barátoknak és a haveroknak is. Ez az jelenti, hogy 60-70 embert meghívok (plusz ők is hoznak haverokat), akikkel egyébként az év folyamán is tartom a kapcsolatot. Az egyik legnagyobb gazdagságom az emberi kapcsolatokban rejlik.

A buli előtt két nappal beköltözik hozzánk egy-két barátnőm, akikkel két napon át főzünk. Mindig olyanokat hívok, akiknek a társaságára leginkább vágyok.

Tehát munka közben végig dumáljuk magunkat. Beszervezek 3-4 DJ-t is – ez az én ajándékom azoknak, akikkel az élet úgy szőtt össze, amiért hálás vagyok. Akiktől kaptam, és kapok, és akiknek örömmel adhatok, és adok. Buli után egy nap pihi, és pakolás, úgyhogy ez 4-5 napos “project”.

Szóval a december tényleg sűrű. De én szeretem a sűrűt is, épp úgy, ahogy a háztartásban szükség van rá (szószok, krémek állaga), úgy az életben is. Hogy ilyen háziasszonyos analógiával éljek… Aztán persze jó a híg is (levesek), a januári pihenések, miközben máris élednek az újrakezdő erők.

Kívánok mindenkinek nagyon kellemes karácsonyt, szentségteljes ünnepnapokat, és sok-sok örömöt, erőt a rákészüléshez! Kívánom a jelen élvezni tudását!

Soma Mamagésa