Kedves Soma!
A szüleim 13 éve elváltak, én édesapámmal maradtam. A válás után édesapám megismerkedett egy nővel, aki nem sokkal azután a házunkba költözött, hogy édesanyám elköltözött. Nekem már akkor is problémám volt a “hölggyel”, hisz húsz évvel fiatalabb, mint édesapám, nálam pedig csak hét évvel idősebb.
Soha – a mai napig – nem tudtam elfogadni. Itthon semmit nem csinál, nő létére még főzni sem tud, de ami a legrosszabb, hogy szinte elvárja, hogy ha hazaér munkából, meleg étel várja őt. A rezsit ketten fizetjük édesapámmal, ő a mai napig semmit nem fizet. Nemrégiben egy idegen férfi lakásából láttam kijönni, de nem tudom, hogy ezt édesapámnak hogyan mondjam el, s hogy egyáltalán elmondjam-e. Ha a nőt nézem – elmondanám, ha apámat nézem – nem mondanám.
Kérlek, adj nekem tanácsot, hogy hogyan lehetne ezt a helyzetet helyesen kezelni. Próbáltam már édesapámmal beszélni, de sajnos annyira a nő hatása és manipulálása alatt áll, hogy mindenre az a válasza: “Nem jól látod a dolgokat!”
Köszönöm, hogy meghallgattál, és várom tanácsodat.
Köszönettel és tisztelettel: Brigitta
Kedves Brigitta!
Az a tény, hogy apukád a válás után szinte azonnal beköltöztette hozzátok a barátnőjét, nem túl szerencsés. Nyilván optimálisabb lett volna több időt hagyni a feldolgozásra (Ahogy egy párkapcsolatban való szakítás után is jobb, ha két perc múlva nem egy másik ember karjaiban kötünk ki, hanem hagyunk időt, hogy feldolgozzuk a történteket. De persze ha az élet mást akar hozni, akkor úgy van rendjén.).
Mindegy, a múlton most már kár merengeni, ez van. Mindenesetre megértelek, hogy így még nehezebben tudtad elfogadni az eseményeket. De nézzük a jelent. Azt írod, hogy: “… szinte elvárja, hogy ha hazaér munkából, meleg étel várja őt.” Ehhez ő egyedül nem elég. Ehhez ti is kelletek. Ez csak így működhet. Nem tudom, hogy beszéltél-e vele erről őszintén, vagy “jólnevelten” mindent elfojtasz magadban? Beszélgettél-e erről apukáddal? Közösségben élő embereknél különösen fontos az őszinte partnerviszonyra törekvés. Még akkor is, ha nem tudod őt elfogadni.
A szociális lét és a közös élettér megköveteli, hogy kommunikáljatok egymással! Le kell ülnötök, hogy megbeszélhessétek ezt a dolgot! Az, hogy a rezsi 1/3-át te fizeted, mert az apukád úgy dönt, hogy ő fizeti a barátnője 1/3-át és a saját 1/3-át is, akár korrekt is lehet. De ha a rezsi felét te, a másik felét pedig apád fizeti, az már nem oké. Ugyanis – felnőtt emberekről lévén szó – mindenkinek a saját döntéseiért kell felelősséget vállalnia. Ha apukád döntése az, hogy ő gavallér a barátnőjével, az az ő dolga. Senki nem szólhat bele. Viszont a te zsebedre nem lehet gavallér! Tehát mivel te a három emberből egy vagy, rád ennyi tartozik.
Az apád döntésének a következményeit nem neked kell csengetned! Sajnos nem tudom, hogy hány éves vagy, de ha pénzkereső, akkor már nyilván nem kiskorú. Én úgy gondolom, hogy 18-20 éves kor után már nem optimális a szülővel vagy szülőkkel együtt lakni. Tudom, nagyon drágák az albérletek, és nagyon kicsik az átlagfizetések. Ha egy jóléti társadalom volnánk, bizonyára jóval kevesebben választanák a szülővel való együttélést. Hiszen ebben a korban az ember már javában benne van a leválásban, és a saját életét kell élnie. Optimálisabbnak tartanám, ha a barátnőiddel összefogva élnél egy albérletben, minthogy nap mint nap stresszeld magad az apád magánéletével. Egyébként nyilván nekik se jó, hogy velük élsz (Még akkor sem, ha eljátszod a magad által választott “családi cseléd” szerepét, és te főzöl, pakolsz, takarítasz a lusta, önző, elkényeztetett mostohára is.).
 |
Az, hogy te nemrégiben egy férfi lakásából láttad kijönni, nem feltétlenül jelenti azt, hogy megcsalta apukádat. De még ha ez is történt, neked igazából akkor sincs az ő magánéletükhöz semmi közöd. (Nyilván csak akkor, ha ez téged érint.) Ami az ő magánéletükben történik, az csak rájuk tartozik.
Mindenesetre én még egyszer leülnék a helyedben apukáddal beszélgetni, és mindazt őszintén elmondanám neki, amit te most nekem. Biztosítsd őt arról, hogy tudod, hogy joga van az új kapcsolathoz, a boldog (de akár boldogtalan) magánélethez, és hogy te nem akarsz neki ártani. (Gondolom, ez valóban így van. Te maximálisan jót akarsz neki, és nem torzít az esetleges féltékenykedésed.) Beszélj neki arról, hogy ebben a háztartásban hárman éltek, hármótok után kell takarítani, mosogatni, stb… amiből te szociális igazságossággal szeretnéd kivenni a részed. Az nagyszerű, ha segítünk egymásnak, de nem szeretnéd megélni, hogy kihasznált vagy. Végül is van választásod.
Én ismerem magam, és tudom, hogy képtelen lennék titokban tartani azt, amit láttam, de nem tudom, hogy ez a helyes döntés-e?… Ösztönből biztos így cselekednék. De gondold jól meg, el akarod-e ültetni a bizalmatlanság, féltékenység magját az apádban? És mi van akkor, ha semmi olyasmi nem történt a lakásban, ami okot adhat a féltékenységre? De mondom, ez egyébként is az ő magánéletük, és nem óvhatjuk meg a szeretteinket a saját tanításaiktól. Nem kéne már neked ebbe belefolynod!
Igazából nem is kéne velük együtt élned… Mindenesetre most próbálj az indulataidon felülemelkedni, és képzeld el azt, hogy az apádnak fontos ez a nő! Tiszteld ezt a döntését! Az együttélés alapjait pedig rendezd úgy, hogy megmaradjon az ő életterük és a tiéd is (ha nem tudsz elköltözni). Figyeld meg az érzéseidet a nő iránt, és hogy miben vezérelhet esetleg téged a féltékenység, gyűlölet, harag, irigység. Jónak tartanám még azt is, ha az apád időnként csak veled, máskor pedig csak vele lenne. Ha időt fordítana külön-külön mindkettőtökre. Végül is alapvetően mindenki boldog szeretne lenni.
Soma
Tipp: Soma a következő e-mail címre várja leveleiteket: soma@nlcafe.hu
