Aktuális

Gyõzze le önmagát!

Állandó lelkiismeret-furdalás, önbizalomhiány, túlérzékenység. Tudja, melyek azok a tipikus nõi tulajdonságok, amelyek megnehezítik életét? Megtanítjuk felülkerekedni rajtuk!





Hangos lelkiismeret
Örökös rohanás az élete, képtelen utolérni önmagát, és folyton tennivalókból álló, végtelen hosszúságú lista lebeg a szeme előtt? Ne gondolja, hogy mások tökéletesen csinálják! Az állandó lelkifurdalás megkeseríti az életét. Kiabálni fog önről, hogy valaki más bőrébe vágyik, akinek a testében akár karcsúbban, akár közkedveltebben és boldogabban élhetne.

Hogyan küzdje le?
– Ezért az érzésért leginkább a tipikusan női „mindent vagy semmit” gondolkodás a felelős. Ha valami apró hiba kerül a gépezetbe – például nem birkózunk meg egy feladattal – rögtön levonjuk a rossz következtetést: „Én semmire sem vagyok jó”. Ezzel pedig ördögi körbe kerülünk. Hiszen ha eleve úgy állunk valamihez, hogy nem tudjuk teljesíteni, ez önbeteljesítő jóslattá válik. Így hát első lépésben muszáj felhagynia ezzel a fajta gondolkodással!
– Mi, nők mindig tudni véljük, mit gondol rólunk a másik, és arra is megtaláljuk a magyarázatot, hogy a másik miért tett vagy éppen nem tett semmit. Mi lenne, ha ezt a beleérző képességet inkább a saját javára fordítaná? Legyen elnézőbb önmagával szemben!
– Ne hagyja magát befolyásolni, csak inspirálni! Rengeteg ötletet meríthet abból, mások hogyan oldják meg a problémáikat vagy teszik szebbé az életüket – de önnek nem kell pont ugyanolyannak lennie, mint amilyenek ők, nem igaz? Ha tisztában van a saját képességeivel, közelebb kerül az elégedettséghez.
ËFelejtse el a nőkre jellemző „vagy-vagy” gondolkodást. (Vagy diétázom, vagy kövér leszek. Vagy mindenki szeret, vagy senki sem.) Az életét ön irányítja, és nem csak két lehetséges megoldás létezik!


Ártó szerénység
Már a kislányoknak megtanítják, hogy a szerénység igazi erény. Ám felnőttkorban inkább árt, mint használ azt remélni, hogy ha csöndben a háttérbe húzódunk, akkor is észrevesznek minket. Hiszen érvényesülni csak úgy tudunk, ha megmutatjuk, mire vagyunk képesek. Eközben némi irigység lapul meg a visszahúzódásunk mögött. Hiszen ki ne vágyna elismerésre az élet minden területén? S addig nem is várhatunk másoktól dicséretet, amíg nem állunk ki magunkért.

Hogyan küzdje le?
– Kampányoljon saját magáért! Írja össze tíz legjobb tulajdonságát, álljon a tükör elé, és olvassa fel őket hangosan! Ha nehezére esik megtenni, az azt mutatja, nem eléggé biztos támasza saját magának. Bármi legyen a feladat, mindig dicsérje meg önmagát: „Ezt nagyszerűen megoldottad!”
– Ne várjon arra, hogy mások méltányolják teljesítményét. Előzze meg őket, és „dicsekedjen”! Például fogadja ezzel párját, amikor hazaérkezik: „Nézz csak körbe! Az én művem, hogy így ragyog az egész lakás! Mit szólsz hozzá?”
– Soha ne tartsa vissza a keserűségét, haragját, megbántottságát, mert ezek csak szorongáshoz, depresszióhoz vezetnek. Adjon hangot nekik – persze kivárva az arra megfelelő pillanatot. Mert ki érvényesül jobban manapság? Az, aki szerényen meghúzódik, vagy az, aki hangoztatja a véleményét? Na, ugye… Ráadásul, ha mindent lenyel, egy idő után mindaz hatalmas gombóccá kerekedik, és egy borzasztóan elégedetlen nőszemély hatását kelti majd. Az elégedetlen nőket pedig gyengének vélik mások.

Megtévesztő külsőségek
Manapság nagy hangsúlyt kapnak a külsőségek. De aki egész nap a kalóriákat számolgatja, vagy a karikás szemével van elfoglalva, képtelen koncentrálni a valóban fontos dolgokra – például a munkájára vagy a céljaira. Itt az ideje, hogy máshogy viszonyuljon a szépséghez. Csak egy kis adalék hozzá: kutatások bizonyítják, hogy a túlságosan csinos hölgyek munkahelyi teljesítményét általában előnyös külsejüknek, és nem a képességeiknek tulajdonítják.

Hogyan küzdje le?
– A csinosságnál nagyobb vonzerő a magabiztosság. Így jobban teszi, ha arra összpontosít, hogy minél jobban érezze magát a saját bőrében. Amíg másokhoz hasonlítja magát, sosem lesz elégedett!
– Mozogjon többet! Azoknak, akik rendszeresen sportolnak, sokkal jobb a saját testükhöz való viszonyuk. Nem muszáj megerőltető sportot választania, a jóga vagy az otthoni torna is sokat lendíthet az énképén. A hangsúly a rendszerességen van.
– Találja meg azt a testrészét, amely a legmutatósabb önben, és azt hangsúlyozza öltözködésében. Ha bizonytalan, kérdezze meg barátnőit.

Örökös harmóniakeresés
A harmóniakeresés hátterében mindig a szeretetéhség áll. Éppen ezért nagy stresszt jelent, ha azon kapjuk magunkat, hogy másoknak egyáltalán nem fontosak a szükségleteink. Ráadásul mindez konfliktuskerüléssel társul. Minduntalan a körülöttünk élők jó hangulatáért fáradozunk és közben észre sem vesszük, hogy csupán egyvalakinek nem teszünk a kedvére: saját magunknak. És míg környezetünk számára felérünk egy valóságos tündérrel, magunkat képtelenek vagyunk boldoggá tenni. Nem is gondoljuk, hogy saját szükségleteink háttérbe szorításáért és indulataink visszatartásáért milyen magas árat fizetünk.


Hogyan küzdje le?
– Ne féljen szembeszállni másokkal! Kezdje egészen apró „ellenféllel”. Ha eddig a békesség érdekében hagyta, hogy a közértben ön elé nyomakodjanak a sorban, most kérje meg kimérten az illetőt, álljon a sor végére.
– Adjon hangot akaratának, de ne kezdje bocsánatkéréssel: „Ne haragudjon, de…”, és ne használjon feltételes módot se: „De csak ha ez önnek nem probléma…”, mert ezektől mondandója elveszti a valódi nyomatékát. Egyszerűen csak legyen határozott: „Azt szeretném, ha…”
– Nyilvánítsa ki bátran a véleményét. Ha például a barátnője elhívja vásárolni, finoman figyelmeztesse, ha nem alkatához vagy személyiségéhez illő ruhát akar venni: „Szerintem ez nem illik hozzád, de ez az én véleményem, a döntés a te kezedben van.”
– Tanuljon meg finoman kritizálni! Figyeljen a hanglejtésére, válassza meg a megfelelő helyet és időpontot. Olyanba azonban ne kössön bele, amin nem lehet változtatni!
– Tanuljon meg nemet mondani! Csak azért, hogy mások kedvébe járjon, ne vállaljon mindent magára! Például, ha úgy érzi, többen lelki szemetesládának használják, miközben ön nem kapja vissza az érintettektől a feltétel nélküli segítőkészséget, mondjon nemet a késő esti találkozásra. Muszáj meghúznia bizonyos határokat ahhoz, hogy önmagára is elegendő ideje maradjon. Idővel rá fog érezni, ki az, aki valóban segítségre szorul, és ki az, aki csak kihasználja a jóságát.


Cikkünk folytatását a Nők Lapja Évszakok december-januári számában találja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése