Szex a vonal végén

Otthon, főtt hús és dohányszagú, sárga konyhában „rendel”, telefonon. A tálalón, két doboz akciós müzli mellett három vonal csörög: „nagyi”, „extrém”, „domina”. Van, hogy felváltva, van, hogy egyszerre. Van, hogy sehogy. Mint a filmeken…

– Kóbor, hova a francba vitted megint az ostort?! – dörren hirtelen Anett a nagy németjuhász kutyára, és elnyom egy szinte öngyulladásig szívott csikket. A „Domina” feliratú telefonvonal kitartóan jelez.

– Leszokóban vagyok… A műtét óta – bök mentegetőzve a tele hamutálra, majd kizárja a kutyát a konyhából. Most szolgáltatni kell.

– Haló! – élesen mordul a kagylóba. – Mi a fenét akarsz?!… Mi az, hogy „szia”?! Letegezel egy úrnőt?! Domina vonalat hívtál, te szar! Térdre, rabszolga!… Milyen kínzóeszközökkel készültél? Sorold, gyerünk!

És most durva dolgok következnek. Úgy négy percig. Az első hívás, mióta megérkeztem a hetedik kerületi garzonba. – Jól van, ez elment. Le is csapta. Vagy hazajött a felesége… – grimaszol. – Akkor vissza szoktak hívni, ha az asszony elaludt. Ezt csinálják. Otthon nem kapják meg, amit akarnak. Bár ezt a sok perverz dolgot én sem merném élőben… – Fájdalmasan a hasához kap. Vigyorgó séfet mintázó műanyagfigura kezd óvatos berregésbe az asztalon. –

Ó, a Győzike! Csak így hívom, ennek is akkora a feje… Óránként csörög, hogy ne felejtsek kenni. Muszáj, a sebemet. Nem akar gyógyulni. – Tubust vesz elő a hűtőből. Telefon. „EXTRÉM” jelzésű. Anett most magasra tolja a hangját, szinte fülsértő, de kedves. Úgy darálja:

– Halló… Szia, drága, Suzann vagyok, szőke vagyok, százhetven centi, ötvenöt kiló, száz a mellbőségem, kerek a popsim. Mondd, édes, mit szeretnél? – közben fájdalmasra torzult arccal kenegeti a varratot a hasán. – … Hogy nem szoktál? Akkor mit szoktál, drága? Hát most majd szoksz! Engedd el magad… – Anett ezúttal szinte anyáskodó hangvételben szolgáltat. Két perc. Nagyjából.

Három a kislány

Aztán elém tol egy erotikus magazint. – Na, ezek vagyok én. – Három hirdetés, három kép, három nő, három telefonszám. „Természetesen” egyik fotón sem Anett szerepel. „Hívj fel és szolgálj!”, áll az egyiken, „Éld ki legvadabb vágyaidat, hívd Suzy-t”, a másikon, és „Szexi nagyi várja telefonod!”, a harmadikon.

Anett elvált, két nagy fia van, az apjuknál laknak. Nem akar róla beszélni, miért. Úgy két éve él szextelefonálásból, mióta megszűnt az óvoda, ahol dolgozott. Így – a szolgáltatást működtető cég alkalmazottjaként – havi hetvenezret keres. Nettó, átlag. Persze minél több a hívás, annál jobb. Kétnaponta van „műszakban”. Azt mondja, a többi „cégtitok”, „szerződéses”. Egy ismerőse kérdezte tőle annakidején, nem lenne-e kedve ezt csinálni. Volt. Amúgy is imádja a szexet.

– Szóval a munkám a hobbim – kacsint fáradtan. – Persze így, frissen műtve nehéz igazán élvezni… – Újabb cigire gyújt. A dobozon „A dohányzás halált okozhat” felirat. Vállat von. – Halált? Na bumm… Anyámék semmit nem engedtek nekem. Úgy neveltek. Aztán amikor kiszabadultam otthonról, és feljöttem Pestre, elindult velem a lavina… Huszonnyolc voltam. Kipróbáltam mindenfélét. De nem sok jó sült ki az egészből. Amikor már tizedszer vág át egy pali… Meg a férjem… – legyint. – Szóval nem vidám dolog ez az élet, na. De a szex segít. Az legalább olyan egyértelmű… Meg a beszélgetés. Szeretem, ha beszélgetni is akarnak, és nem csak a nyögdösést, meg a lihegést. De ha az kell, azt kapják. Én máshol nem tudok beszélgetni. Van, hogy csak az időről. Az is jól tud esni néha.

A teljes cikk az 1. heti, január 4-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.