Enyém a világ!

És lányok a tömegből, akik – bármi áron – igyekeznek bekerülni a Körbe. Liza bennfentes. Húszéves, főiskolás, szép, izgalmas. Hat éve kezdte, extasyval. Már „csak” iszik, és kokaint „tol”, ha buli van. És buli mindig van. Ma is. A nagy magyar éjszakai Party-élet.

– Rossz kislány voltam a múltkor… – somolyog egy acélszőke a dj-pulthoz támasztva tűsarkait. Dübörög a mélynyomó, rángatódznak a fények.

– A csaj két hete hajnal négykor itt rohangált félmeztelenül a tánctér kellős közepén, kezében a két mellével… – bök felé Liza. – Ha ez a világ beszippant, lassan önmagad karikatúrájává válsz…
Borozunk. Liza évek óta ott van a „sűrűjében”. Heti négy buli reggelig, alvás ebédig. De azt mondja, mostanra kezd kiszakadni az egészből. Szeretne.

 – Én itt a legdurvább dolgokba látok bele… – Fiatal srác érkezik, nagy ölelés, majd arrébb támolyog. Liza kommentál. – Őt például imádom. Tizenkilenc éves, okos, szép, üzleti suliba jár. Csak éppen minden nap szétissza, meg szétszívja az agyát… És szarik mindenbe. Nagyon gusztustalan ügy ez. De nehéz kiszállni. Fogva tart. Mert itt azt hiszed, érsz valamit, hogy baromi nagy király vagy. Mert mindenhol a VIP-ben nyomulsz, mindenhol a jó bor, a jó pezsgő, a jó „anyag”, a szép kocsi, a drága ruha… Ide ez a belépő. Muszáj.





Agymenés

Vörös, tépetthajú lány kapaszkodik mellettünk a VIP „erkély” korlátjába, kéjesen ringatja csupasz csípőjét. Kölcsönös bájmosoly. Liza a csaj csizmáját stíröli. – Na, ez is úgy két kiló lehetett… – Agymenés. Közben meg rohad az ember, belülről… – Indulatos. Borozunk. Negyvenes férfi lép mellénk. – Ez Endre. – Liza megsimítja az öltönyét, aztán kacéran:– Armani, persze… Bejön a csajoknak, mi? – És Endre, komolyan: – A drága öltöny fontos. Mert nem igaz, hogy nem a ruha teszi az embert. Hiszen mit látsz, ha rám nézel? A fejemet, ami a testemnek csak a tíz százaléka, a többi kilencven meg ruha… – Diszkréten Lizához hajol: – Kisasszony… „Kóla” ?

– Később – int Liza, a pasas lelép, ő tovább magyaráz. – Itt alig találsz mást, csak kokaint. De olyan mennyiségben, hogy az beteges. Ha éppen valami bennfentessel vagyok, általában hátramegyünk egy irodába. Szívni. Ahova az Endre… Ha meg nem, akkor simán, a mosdóban, a vécédeszkáról. Ez így megy. Gyere, megnézzük! – Sorbanállás, nyüzsgés. Izzadó srác tartja egy öklendező lány homlokát. Mellette túlméretezett mellű csaj imbolyog. Rúzsoz. Nehezen találja magát a tükörben. Van, aki papírpénzt szorongat. Egy Armani pólós playmate-jelölt az orrával babrál. Liza megszorítja a karját:





– Hé, te! Nem is köszönsz?! Velem smároltál a múltkor, nem ugrik be? – A lány csak bámul, Liza hagyja.– Pedig nem is az esetem. Elég kész voltam akkor… Kicsit „túlpúderezte” most is az orrát, belülről, persze… – nevet, de már folytatja is: – Nem véletlen, hogy koedukált az előtér… Ide nem azért járnak hármasával, mert együtt szeretnek pisilni… Folyamatosan megy benn a …(orális szex), meg a „kólázás” (=kokain). Itt normális, ha az ember feltekert tízezressel áll sorba a mosdóban. Mindenki ezt csinálja. Komoly üzletemberek, vállalkozók hatalmas vagyonokkal, médiaszemélyiségek… Ők azért óvatosak. Nekik tényleg van mit veszteniük. Ez nyílt titok. Iszonyú stresszesek állandóan. Szükségük van egy estére, amikor kicsaphatják a biztosítékot, ájulásig, gyakorlatilag. Kurvákkal, kokainnal, alkohollal…

A teljes cikk a 2. heti, január 11-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.