Nem rák – hanem rossz sejt!

A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán ilyen csapat dolgozik, amelynek már rengeteg gyerek köszönhette gyógyulását.

Minden szülő tejben-vajban fürdetné gyermekét, ha kiderülne róla, daganatos betegségben szenved. Pedig e helyzetben éppen az lenne a fontos, hogy a gyerek környezete ugyanolyan maradjon, mint amilyen korábban volt, s a szülő ne lesse a gyermeke minden kívánságát. A szakszerű orvosi kezelés mellett ez az út vezet a gyógyuláshoz.

A Tűzoltó utcai Gyermekklinika onkológiai osztályának konyhájában ülünk dr. Garami Miklós osztályvezető főorvossal, Szirmai Hajnalka pszichológussal, valamint egy már majdnem gyógyult, tizenkét éves kisfiúval, Marcival és mamájával, Vigh Judittal. Bő egy évvel ezelőtt derült ki: Marcinak kisagyi daganata van, megoperálták, és most fenntartó kemoterápiás kezeléseket kap, egészen júniusig. Akkortól ismét élheti korábbi életét.

– Marcinak a nyaka fájt, azt gondoltuk, talán az iskolatáska súlya okozta a panaszait – meséli Judit. – Amikor megmondták, agydaganata van, azt válaszoltam: az nem lehet, biztosan összekeverték a leleteket!

– Magyarországon évente körülbelül háromszáz olyan beteggel találkozunk, akiknél a szülők által észlelt jellegtelen tünetek (például hányinger, hányás, láz, elesettség, láb- vagy fejfájás) sajnos daganatos betegség diagnózisát jelentik – mondja a főorvos. – A diagnózis sokkoló a szülőre, hiszen korábban is számos alkalommal belázasodott már a gyereke, ám most a megoldás nem az ő (vagy a családorvos) kezében van, hanem egy számára ismeretlen csapat veszi át az irányítást. A diagnózis közlése az egyik kritikus pont, nagyon fontos, hogy az orvoson kívül egyéb segítők – pszichológus, főnővér – is jelen legyenek ilyenkor, amikor azt is elmondjuk a szülőknek, hogy mi várható, milyen kezelést kap majd a gyerekük.





– Ilyenkor gyakran beszűkül a szülők tudata, megeshet, nem hallják vagy nem értik meg, amit az orvos mond, vagy nem tudnak kérdéseket feltenni. Ezért én szoktam feltenni helyettük kérdéseket, és az orvos által közölteket később újra és újra átbeszéljük velük – teszi hozzá Szirmai Hajnalka.

A gyereknek meg kell tudnia, mi a baja!

– Tíz közül nyolc szülő arra kér: ne mondjuk meg a gyerekének, hogy mi a betegsége – folytatja a főorvos. – Ezt mi visszautasítjuk, hiszen a gyereknek tudnia kell, mi a baja, miért van itt. Megérzi, ha hazudnak, és ha már a mamája sem mond neki igazat, minden összeomlik körülötte, kicsúszik a lába alól a talaj.

Hajnalka hozzáteszi: a szülőknek is meg kell tanulniuk, milyen szavakat használjanak a betegségre. A néhány évesek is el tudják képzelni, mi az a „rossz sejt”, a nagyobbacskák a „daganat” kifejezést is értelmezik – a „rák” szót viszont tilos kimondani, ehhez a kifejezéshez nálunk rendkívül sok negatív tartalom kapcsolódik.





– Az első beszélgetésre mindkét szülőt meghívjuk, még akkor is, ha elváltak. Az apának is azt az információt kell közvetítenie a gyerek felé, amit az anyának – magyarázza Garami doktor. – Az első közös találkozáskor tudatosítjuk a szülőkkel, hogy csak velük tartjuk a kapcsolatot, a nagynénivel például nem beszélünk a gyermek betegségéről – nem azért, mert el akarjuk zárni az információtól, hanem mert esetleg másként értelmez valamit, mint a szülők, és konfliktus alakulhat ki.

– A betegség elején letiltottam a telefonálást, a látogatásokat, mert egyik ismerősünk azzal keresett meg, hallotta, tragédia történt – szól közbe Judit. – Az ilyen szavak, ilyen megkeresések – annak ellenére, hogy aggodalom szüli őket – nem tesznek jót a szülőnek, a gyereknek.

A teljes cikk a 2. heti, január 11-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.