Rossz helyre születtem?!

Kedves Soma!

Egy jó ideje teljesen megváltozott az életem, mégpedig egy teljesen ismeretlen ember hatására, akivel az utcán futottam össze, és nagyon jól elbeszélgettünk. Szóba jött az is, hogy ő jó ideig/je külföldön dolgozott/ik, mégpedig Mexikóban.
Akarva-akaratlanul is összehasonlítgattuk a két országot. Sajnos lesújtó volt a végeredmény Magyarországra nézve. Az, amit már eddig is tudtam: a magyar emberek frusztráltak, feszültek, idegesek, szorongósak, mindent magukba fojtanak. Úgy érzem, nem jó helyre születtem. Kicsit elszakadtam lélekben itthonról, a szülőhazámtól, amit egyébként nagyon szeretek, de mégis folyton elvágyom innen. Olyan emberek között járok lélekben, akik nyitottak, vidámak, megmondják, amit gondolnak, kiabálnak is, ha jólesik.

Minden vágyam, hogy Spanyolországban vagy Mexikóban élhessek egyszer. Ezzel nincs is semmi baj, vagy nem lenne, de hihetetlen kettősség van bennem emiatt. Egyrészt boldog vagyok és vidám, másrészt legbelül sivárságot érzek, mert hiába vagyok én életvidám, ha reggel a buszon, az utcán undok, unalmas alakok köszönnek vissza rám, s mi több: nem is köszönnek. Undokok az eladók, a kalauzok, látszik rajtunk, hogy sokszor utálják, amit csinálnak (persze vannak kivételek). 

Néha azt érzem, itthon nincs jövőm, és sajnos nem tudom élvezni a pillanatot. Pedig ez a déliek egyik legjobb tulajdonsága, amit imádok bennük. Főleg télen tör ki belőlem a szomorúság, ami szerencsére nem tart sokáig. Ma is egy szomorú pillanatomban írok. Szomorú vagyok az egyhangúság miatt, amelybe annyian belenyugszanak, látom a burkokat az emberek körül – néha próbálkozom kilyukasztani őket, van, hogy sikerül, van, hogy nem – sajnos néha már kedvem sincs hozzá.

Tudom, hogy nem írtam súlyos problémákról, de néha már csak úgy viselem el a fagyot, az unalmat, hogy elképzelem, hogy körülöttem meleg van, pálmafák. Szóval ne haragudj, csak muszáj volt erről írnom valakinek – remélem tudsz egy-két szót nekem is írni. Kívánok neked sok sikert továbbra is az új évre, és a többi nlcafe olvasónak szintén a legjobbakat!

Franci

Kedves Franci!

Akkor most őszintén bele a lecsóba! Már megvan a repülőjegyem Mexikóba, febr. 11-én indulok. Minden áldott nap gondolok rá, ez lebeg a szemem előtt, már előre nyerem belőle az erőt. Persze ha nem Mexikó lenne, akkor beraknék valami mást, ami tuti erőforrás. Normális, ezzel szerintem sokan így vagyunk, vagy legalábbis így lennénk. Bár ebben a levélváltásban nem Mexikón van a hangsúly, de azt azért elmondom, Mexikó sem fenékig tejfel. Csak szeretünk elvágyódni, meg belevetíteni, pedig hát, mint tudjuk, mindennek megvan az előnye és hátránya.

Például tudod-e Mexikóról, hogy az ivóvíz ihatatlan (amikor kint voltam, azt mondták az ott élő barátaim, hogy ha iszok belőle, tudjam, hogy az két év tuti bél amőba), hogy nem kötelező az általános iskola, így rengeteg az analfabéta, a 22-23 milliós Mexico City-ben a legtöbb koldus gyerek, a közbiztonság igen gyenge lábakon áll (fehér embernek a metrót egyáltalán nem ajánlják), hogy állandó csúcsforgalom (és emiatt elképesztően büdös) van, és hogy rengeteg ember éhezik?

Ennek ellenére, feltehetően a sok napfénynek is köszönhetően, ott valóban jóval kevesebb keserű arcot láttam. Mindenesetre tudom, ha ott élnék, ott látnék meg egy csomó olyan problémát, amivel turistaként nem foglalkozom. Vagy itt van pl. London. Imádok 1-2 hétre, vagy akár csak néhány napra is kiruccanni. Érzem, mit jelent “kulturált” európainak lenni. Az emberek itt is gondtalanabbnak tűnnek, jobban öltözöttek, a kirakatokon, a kávézókban, üzletekben lehet érezni, hogy az emberek adnak a stílusra (amit hihetetlenül fontosnak tartok), az angolok udvariasak, jólneveltek, ám tudom, hogy emögött sokszor egy megcsontosodott szerepjáték van.

Anglia, főképp London a BDSM (boundage/domination/sado/masohistic) kultúra fellegvára. Vagyis a jólnevelt öltönyös urak tetemes része jár a kikötöző- és büntiző helyekre jó pénzért vezekelni. Egy szexuális jellegű pszichodráma játékon keresztül gyógyulnak. (Gondolj bele, mennyire nyomasztó lehet a léleknek feldolgozni, hogy állandóan tévedhetetlennek, “tökéletesnek”, határozottnak, folyamatosan jól neveltnek, és nagyon udvariasnak kell lenni…. Persze, az üzletemberek, politikusok, orvosok ezen belül is a “legveszélyeztetettebbek”. Ki tudja, a sok kedvesség mögött mennyi az őszinteség?)

Ezt csak azért írtam le, hogy érezd, a látásmód lényegén való hangsúlyt. Aki képes laza lenni, és otthon lenni a világban, kivenni magának az életből az örömöket, az mindenhova ezt viszi magával. Aki tele van szorongással, önbizalomhiánnyal, az bárhova megy, úgyis ezek jönnek elő belőle. Vagyis a körülötted levő világból is azt látod meg, és vonzod be, ami belül van.

Persze, az igaz, hogy a déliek lazábbak, napfényesebbek, de jóval kevesebb tudós és gondolkodó ember került ki a mediterrán térségből. Én pontosan azért szeretem a négy évszakot, és soha nem szeretnék állandó napfényben élni, mert sokkal tágabb érzékelési spektrumban lehetünk. Az állandó meleg és napfény – úgy érzem – szellemileg is ellustítana. Persze ez csak az én véleményem, az én személyiségem. Abszolút meg tudom érteni azt is, aki egyszerűen “csak” szeretné magát lazán és jól érezni a világban. Én azt unnám. Szeretem az érzéseket, és nem csak a könnyed, derűs és jó érzéseket, hanem a melankóliát, a zaklatottságot, a fájdalmat és katarzist is, mert ezek mind kellenek az élet teljesebb megéléséhez és megértéséhez. Engem érdekel a tudás és a megértés, és inkább szenvedjek néha, de merjek többet meglátni és megélni a világból.
Nem szeretnék állandó napfényben és vidámságban élni. Egy idő után úgy érezném magam, mint egy autista. Viszont nagyszerű időnként együtt lenni olyanokkal, akikből az életnek ez a könnyedsége árad. Akik nem agyalják szét magukat, nem akarnak folyamatosan összefüggéseket meg- és átlátni, és mellettük még inkább meg lehet merítkezni a “lét elviselhetetlen könnyűségében”.

És megint hova lyukadtunk ki? Az önismerethez. Te tudod, ki vagy? Neked kell megérezned, hogy számodra valóban Spanyolország-e az “erőhely”? (Ezt a kifejezést egy Carlos Castaneda könyvből vettem. Don Juan – az indián – azt állította, hogy minden embernek megvan a maga erőhelye, vagyis az a hely, ami a saját optimális energiaszintjén való létezéséhez biztosítja az energiát.) Azt biztosan tudom magamról, ha én tudnám, hogy az én erőhelyem nem itt van, akkor nem teketóriáznék, elindulnék.

De elárulok neked (nektek, kedves olvasóim) egy “titkot”. Ahogyan jelenleg Magyarországon kétlaki életet élek, úgy szeretnék a jövőben egy másik ország és Magyarország között ingázva két helyen élni. (És még emellett is sokat utazni.) Azt nem tudom elképzelni, hogy egész életemben csak itt éljek. Még nem tudom, hogy hol lesz a másik “leány-lakásom”, a másik erőhelyem, de azt
biztosan tudom, hogy ahhoz a jövőképhez, amit gyártok magamnak (a derűs, erős, élettel és életkedvvel teli, adni tudó, aktív, cselekvő nő képe), ahhoz muszáj lesz mindig elmennem valahova.

Nyilván, az energiát nem csak kívülről kaphatjuk, de én tudom, hogy nekem az is kell. Igen, van valami súlyos és lehúzó ebben a magyar létben, amit tudom, csak akkor fogok tudni igazán szeretni, ha elmegyek, és majd visszajövök. Ezt már most így élem meg.
Mert most is így van erőm sok keserű emberre mosolyogni, és adni. Tudod, ez az igazán klassz dolog! Ha körülötted oly sokan “le vannak pukkanva”, te akkor is tudj őszintén mosolyogni, és adni. Ne azt várd, hogy téged értsenek meg, hanem hogy te érts meg másokat, és ne az legyen a fontos, hogy téged szeressenek, hanem hogy te tudj szeretni. (Hevenyészett módon átvett gondolatok Assisi Szent Ferenctől, ill. San Judás Tadeótól.) Persze, ez alapvetően szép célkitűzés, de nyilván nem lehet mindig megcsinálni.

Végül is az egyetlen dolog, amit tehetünk, a törekvés. Egyébként erről az egészről eszembe jutott az egyik jógaórám. Pont amikor elkezdtük, közvetlen alattunk, az utcában elkezdték hihetetlen hangos csatazajjal feltörni az utat. Akkor azt mondta a mesterünk: “Ez nagyszerű, így meg fogjátok tapasztalni az elme hatalmát! Egy erdőben nagyon könnyű lenne eljutni az ürességig, de ebben a zajban, ez lesz az igazi! Mondjunk érte köszönetet! “
Én köszönetet is mondtam, és mondok azóta is. Mint ahogy azért is, hogy ideszülettem. Én nem hiszek abban, hogy véletlenül születünk oda, ahova. Viszont abban igen, hogy a későbbiekben választhatunk. S mivel te azt írod: ” Minden vágyam, hogy Spanyolországban vagy Mexikóban élhessek egyszer“, akkor nem értem, hogy mire vársz? Legalább indulj el, próbáld ki! Nem kell elhatározni előre magad, az élet úgyis mindent másként hoz, mint ahogy azt mi előre elképzeljük. Akármi is lehet még…

Az biztos, hogy azért vannak az egészséges álmok, és a vágyak, hogy legalább törekedjünk a megvalósításukra! És az, hogy most szomorú vagy, teljesen rendben van. Ne félj átélni a szomorúságot! Ez a természetes, és ez is kell a teljességhez!
Ha pedig az egyhangúság miatt vagy szomorú, akkor dobd föl ezt a sivárságot! Én például olyan színesre festettem kívül-belül a házunkat, hogy ha kinézek az ablakon, és látom a kert végében a stúdiót, a felröppenni akaró kék madárral, és a vele szemben levő háromszorosan körbetekeredő kundalini kígyóval, körbe a színes tibeti zászlókkal, akkor az a benyomásom, mintha egy fekete-fehér képeslapon egyedül a mi házunk lenne kiszínezve.

És persze ott vannak a színes ruhák is! Micsoda hülyeség az, hogy pont nyáron járnak színesben az emberek, most meg szinte mindenki fekete-barna-szürkében! Helló, csajok! Vigyünk színt az utcára, egymás közé! Válts ki uszoda bérletet, és áztasd magad minden héten az élménymedencében, szaunázz, és gőzölj nagyokat, élvezd utána a forralt bort vagy a gőzölgő teát, és figyeld azokat az érzéseket, amik egészen mások, mint nyáron! Gyűjtsd össze az erőt, hogy bárhol is vagy, érezzed a jelent!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu