2006. Január 30.

Piócák, ágyrajárók és Õ

- Szerinted félnek a férfiak? - nézett rám csodálkozva a huszonhét éves Németh Gábor, majd hirtelen elmosolyodott. - Igen, igazad van - valóban sok mindentõl félünk, legfeljebb ritkábban beszélünk róla, mint a nõk.

nlc

A hét témája a Nők Lapjában:
Miért féltek, férfiak?

Tavaly hónapokon át beszélgettünk a Nők Lapja hasábjain arról, hogy vállalhatnak-e gyermeket – mesterséges megtermékenyítéssel – az egyedülálló (meddő és egészséges) nők. A hatalmas olvasói aktivitással kísért vitánk egyrészt szerepet játszott abban, hogy módosították a korábban szigorú törvényt, másrészt új (vita)témát is szült. – Miért élnek oly sokan egyedül? Miért fél rengeteg férfi az együttéléstől, a házasodástól, a gyermekvállalástól? – kérdezte-elemezte számtalan levélíró. Most e kérdésekre keressük a választ.

További írások:

Csodás szülői minta! »

Vagyon a vagyonnal? »

Gombhoz kabátot »

Az összeállítást készítette:
V. Kulcsár Ildikó

– Én például az anyagi problémáktól tartok leginkább. Öt éve vagyunk együtt a kedvesemmel – két esztendeje élünk önálló lakásban -, és a kortársainkhoz hasonlóan a hiteleinkkel vívunk szüntelen. Törlesztjük a lakást, a kocsit, van egy személyi kölcsönünk is. Mire mindent tisztességgel feladunk, alig marad valami. Hónap végén mindig többet veszekszünk! Rendőr vagyok, a közrendvédelmi alosztályon dolgozom – havi nyolcvanötezerért viszem a vásárra a bőrömet -, Klárinak is van munkája, mégis így állunk.
– Mit szólnál, ha a párod bejelentené, hogy gyermeket szeretne?
– Ha mindenáron szülni akarna, valószínűleg beadnám a derekamat, de azért megpróbálnám kitolni az időpontot Örömet-félelmet-szorongást éreznék: hogy fogom eltartani őket? Hiszen a családról való gondoskodás – a normális körülmények biztosítása – elsősorban a férfi dolga – ma is. Nem?
– Te mégis a bátrabb férfiak közé tartozol, hiszen felvállaltad a kedvesedet: közös lakás, közös ágy-asztal, kassza
– Mi különleges párnak számítunk a baráti körünkben, mert tényleg szeretjük egymást, összetartozunk. Azért vállalom Klárit “bátran”, mert ő más, mint a korosztályunkhoz tartozó, átlagos lányok. Összetehetem a két kezem!
– Milyenek az átlagosak?
– Két tipikus csoportjuk van (tisztelet a kivételnek, senkit sem akarok megbántani!): az egyik – közel a harminchoz – piócaként tapad, és már a

Németh Gábor

második randevú után azt tervezgeti, hogy össze kellene költözni, főleg, ha a pasi “pénzszagú”. A másik típus – ők jóval fiatalabbak – ágyról ágyra jár. Elég egy buli, egy ital, egy vacsora, és már melletted fekszik. Olcsó siker. A barátaim többsége éppúgy irtózik a piócatípustól, mint én régen – ne a lány kérje meg a férfi kezét! -, az “ágyrajárókat” pedig percek alatt megunják. A mai eszemmel azt mondom, hogy azok a lányok járnak jól, akik nőiesek, de közben igényesek is! Mindezzel azt akarom érzékeltetni, hogy a férfiaknak is nehéz a választás. Nem véletlenül félünk a kötöttségtől!
– De te azzal a lánnyal élsz, akit neked rendeltek az istenek. Miért nem mered kimondani: holtomiglan-holtodiglan?
– No, ettől tényleg félek! Ahogy Klári is A szüleink élete, az idősebb ismerősök példája azt szuggerálta belénk, hogy az esküvőt törvényszerűen követi a válás.
– Nem minden esküvőt! Nem lehet, hogy az élettársi kapcsolat pont olyan, mint a házasság, csak a szabadság hamis tudatát adja meg…?
– Lehet Hiszen én éppúgy felelős vagyok Kláriért, mint te a férjedért. Talán néhány év múlva én is merek majd hinni a házasságban, de egyelőre erősebb a félelem.

A témáról bővebbet a Nők Lapja február 1-én megjelenő 5-ös számában olvashatsz!