Problématerület: magánélet
Szakítás után esküvő
Már hat éve éltünk együtt az élettársammal, amikor kezdett megromlani a kapcsolatunk kezdi történetét Zabó Csilla (29). Habár nagy volt közöttünk a korkülönbség, tizenöt év, odáig nem adódott komolyabb problémánk. Egyre többet vitatkoztunk, rettenetesen bosszantott, hogy nem akar tudomást venni a gondjainkról. Kínlódtam, mert úgy éreztem, cserbenhagyom azzal, hogy hat hosszú év után szakítok vele.
Akkor már ismertem a jelenlegi párom, de eszembe sem jutott, hogy kialakulhatna köztünk valami. Aztán megalapítottam a cégemet, ahová elhívtam őt dolgozni. Éreztem, hogy kezdünk érzelmileg közelebb kerülni egymáshoz, de még nem léptük át azt a bizonyos határt. Már vágytam egy új szerelemre, de ellenálltam annak, hogy magával ragadjon. Közben mind többet gondolkoztam az életemről. Itt vagyok alig 28 évesen egy gyakorlatilag halott kapcsolatban. Nincs reményem arra, hogy a közeljövőben családdá alakulhatnánk vagy gyermekünk születhetne, mivel az élettársam aki már 43 éves volt egyiket sem akarta.
Ebben az időszakban sokat beszélgettünk az üzlettársammal, Zsuzsával. Mindig is sokat adtam a szavára, hiszen néhány évvel idősebb nálam, két gyereke van, egyszer már elvált, és most boldog házasságban él. Egyszer egy kávézóban ültünk, és éppen azon keseregtem, még ha most meg is ismerkednék valakivel, akkor is legalább két év, mire az esküvőig és a gyerektémáig eljutunk.
Zsuzsa azzal biztatott, hogy ha valóban megérek a változásra és egy új helyzet elfogadására, akkor az be is következik. Először nem akartam elhinni, hogy ez ilyen egyszerű lenne.
A végső szakításhoz hozzájárult, hogy kiderült, az élettársam többször hazudott nekem. Ekkor invitált meg Tibi a családjához Erdélybe. Csodálatos négy nap következett. Sokat jártak a fejemben Zsuzsa szavai, és egyre biztosabban éreztem, hogy megértem a változásra. A helyzet, amire vártam, itt van előttem!
Amint hazajöttem Erdélyből, megmondtam az élettársamnak, hogy vége. Reménykedtem, hogy ez a lépés majd hozza magával a következőt. És így is lett. Alighogy elkezdődött a kapcsolatunk, Tibi elém állt, és bejelentette: amiért én elég bátor voltam szakítani az élettársammal, ő elvesz feleségül. Gyorsan döntöttünk, hiszen májusban jöttünk össze, és augusztusban meg is tartottuk az esküvőt. Mindenkinek csak azt ajánlom, bízzon a sorsban. Én boldog vagyok.
Problématerület: karrier
Gyümölcsöző önállósodás
Tizenhét éves koromban döntöttem el, hogy kozmetikus leszek. Az, hogy egyszer majd saját üzletet nyithatok, akkor csupán rózsaszín leányálom volt idézi fel Berkovics Katalin (25). Szerencsém volt, pályakezdőként mindössze néhány saroknyira az otthonomtól sikerült elhelyezkednem. A szalonban azonban állandóak voltak az áskálódások. Ha valakinek kicsit jobban ment a szekér, a többiek már szúrós szemmel néztek rá. Imádtam a munkámat, egyre több vendég járt hozzám vissza, hamar az irigység céltáblája lettem. Gyakorta azon kaptam magam, hogy még otthon is a munkahelyi dolgokon rágódom. Ekkor fogalmazódott meg újra bennem, hogy önállósítom magam, de úgy gondoltam, ehhez még nincs meg a kellő szaktudásom és tapasztalatom. A szüleim látták, hogy lógatom az orrom. Már ők is folyton felhozták, hogy a lakásunkból egy részt leválasztva kialakíthatnánk egy szalont.
Döntésemhez az utolsó lökést mégis Niki adta meg, aki a kezdetek óta járt hozzám. Emlékszem, amikor a munkahelyemen suttogva meséltem neki a terveimről, már akkor nógatott, hogy legyen merszem váltani. Végül elmérgesedett a helyzet. Egy reggel negyed órát késtem. Erre a főnököm közölte, hogy büntetésből meg kell tisztítanom az ablakokat. Visszavágtam neki, hogy vegyen fel egy takarítónőt. Tudom, ez kicsit pökhendien hangzik, de aránytalannak éreztem a büntetést. Hiszen mindig is jól végeztem a munkámat, és soha nem késtem. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Éreztem, ha ez így megy tovább, nem sokáig maradok az üzletben. Szüleimmel belevágtunk az új kozmetika kialakításába, de anyagi okokból félbe kellett hagynunk.
A felmondásomat késleltette, hogy féltem, elveszítem a vendégeimet. Kivártam, amíg többé-kevésbé fogadóképessé vált a saját szalonom. Korábban tartottam attól, hogyan fogok boldogulni én, aki egyáltalán nem jártas az üzletvezetésben. Eleinte fel sem fogtam, hogy végre a saját lábamra állhatok. A vendégeim nem maradtak el, mi több, azóta személyes ajánlások nyomán gyarapodott a számuk. Ez szintén azt igazolja számomra, hogy jól döntöttem.
A teljes cikket a Nők Lapja Évszakok februári számában olvashatja el.
