nlc.hu
Aktuális

Csábító ételek

Zeller, csokoládé, méz, gyömbér – és még sorolhatnám e heti hozzávalóinkat, amelyeket gondos séfünk kifejezetten Bálint-nap alkalmából válogatott össze. Piros szívek rajzolgatása és cuki üzenetek helyett.





Ha biztosra akarunk menni, a szerelmesek ünnepén készítsünk vágyfokozó ételeket!

Tudták, hogy Casanova szívesebben ivott egy csésze forró csokoládét, mint egy pohár aranyló pezsgőt? Hogy Montezuma, azték uralkodó csokival kínálta azokat a lányokat, akiket el akart csábítani? És hogy Bécsben már 1624-ben elmarasztaló tanulmány jelent meg a kakaóról, ugyanis az italt a „szenvedélyek fellobbantójának” tartották? Ilyen múlttal csoda-e, hogy Tamás egy gyönyörű csokoládétortával kedveskedett nekünk Bálint-nap alkalmából?!

Ráadásul nem egy „sima” csokitorta receptjét osztja meg velünk ezen a héten, hanem az ő speciális, bazsalikomos-narancskrémes süteményének titkát adja ki – kizárólag a Nők Lapja olvasói kedvéért. Narancs és bazsalikom? Higgyék el, érdemes kipróbálni ezt az elsőre furcsának tűnő kombinációt! A narancs és a csoki köztudottan remekül passzol egymáshoz, a bazsalikom pedig épp hogy csak minden harmadik falatnál érződik – általa nem tűnik olyan émelyítőnek az édesség.





Ha nincs idejük Tamás csokibombáját elkészíteni, akkor egy egyszerű kevert tésztával is izgalmassá tehetik az estéjüket. A gyömbéres-mézes-datolyás pite percek alatt összedobható. Ne féljenek a sok gyömbértől, ha keveset tesznek bele, akkor alig érződik az íze! A vágyfokozó itt a méz, hiszen pár ezer éve, Babilonban is úgy tartották, hogy a boldog házasság titka egy mézből erjesztett alkoholos ital rendszeres kortyolgatása – lehetőleg csábító fehérneműben. Épp ezért a friss házasok a nász után következő holdhónapban minden éjjel mézsört ittak – valószínűleg innen eredhet a mézeshetek kifejezés is. Hmm…

Harmadik fogásunkat fogyókúrázó szerelmeseknek ajánljuk, merthogy ez egy csirkesaláta zellerrel. Ez utóbbi a kulcsszó, hiszen e különös aromájú növénynek mind a gumója, mind a levele idegnyugtató hatású, és szexuális serkentő erőt hordoz magában. Tudták ezt már az ókori görögök is, nem véletlen, hogy Calypso szigetén – ahol Odüsszeusz szerelmi bűbáj áldozatává vált – Homérosz meglátásai szerint a réteken ibolya és zeller illatozott. De egyes feltételezések szerint a Trisztán és Izolda történetében szereplő bájital egyik fő összetevője is a zeller volt. Ezek után másképp nézünk majd a vasárnapi húslevesre is, de még előtte, kedden sem árt bevetni a zeller csáberejét!

Csokoládétorta, bazsalikomos narancskrémmel töltve

Hozzávalók a tortához: 27,5 dkg étcsokoládé, 16,5 dkg vaj, 5 tojás, 4 dkg liszt, 15 dkg porcukor; a töltelékhez: 5 dl narancslé, 1 zacskó hidegen készíthető vaníliás pudingpor, 4-5 szál friss bazsalikom.

A csokoládét vízgőz felett – esetleg mikróban, de nyílt tűzön semmiféleképpen sem! – megolvasztjuk. Hozzáadjuk az előzőleg felolvasztott vajat és a porcukrot. Az egész tojásokat felverjük, és szintén a csokoládéhoz keverjük, a liszttel együtt.





Kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük, és 160 C˚-ra melegített sütőben 50-60 percig sütjük. A narancslevet a pudingporral addig keverjük, amíg besűrűsödik. (Ha nem találjuk elég édesnek a krémet, kevés porcukrot is adhatunk hozzá. A pudingpor fajtától függően lehet a narancslé akár 6 dl is.)

Ezután belekeverjük az apróra vágott bazsalikomlevelet. A kihűlt tortát félbevágjuk, a krém háromnegyedét beletöltjük, majd a maradék krémmel megkenjük a torta tetejét és az oldalát. 2-3 órára hűtőbe tesszük, és csak utána szeleteljük fel.

Vágyfokozók: csokoládé, bazsalikom

A teljes cikk a 6. heti, február 8-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top