Salsázni a boldogság felé…

Ahogy egyre többen mostanában. Fiatal, öreg, igazgató, karosszérialakatos, mindenki. Mert itt a férfi az Férfi, a nő az Nő, a pár az Pár, a boldogság pedig zsigeri, tüzes és intim. És se alkohol, se drog…

Vacilláltam. A kis barna lapos legyen, vagy a fekete magas sarkú? Utóbbi győzött. Csizma, kőmerev. Úgy gondoltam, ezen a bulin egyszerű, de csinos megfigyelő leszek. Hiba volt.
Pesti éjszaka, ismert szórakozóhely. A ruhatárnál épp egy (ránézésre) kiköpött „latin lover” dobja le magáról a felesleges göncöket. – Pisti! Egy merenge? – És Pisti még át sem melegedett, már együtt jár a csípője egy barna lányéval. Ők törzsvendégek. Pillanat alatt váltanak a mínusz tízes magyar fagyból a forró kubai nyárba. De benn még csak indulófélben a buli: a többségnek kell egy kis melegítés. Szerda van – salsanap.

– Alaplépés, egy és két, há és négy… – igyekszik túlkiabálni a latin zene ütemeit az oktató, mögötte sorokba rendeződve ringanak a testek. Mindenki beáll. Senki sem stíröli unottan a csajokat, pasikat a pultot támasztva, ahogy az egy „normális” éjszakai szórakozóhelyen szokás. A jobb szélen egy nagydarab, idősödő úr igyekszik lekövetni a figurákat, halántékán már most vékony patakban fut a veríték. Mosolyog. Mellette napsütötte bőrű, filigrán lány, csak úgy hullámzik minden porcikája.





Az ujja hegyéből is finom erotika süt. Az utolsó sorban meg az a dundi harmincas: láthatóan nem profi, sőt. Bizonytalan. De időnként elkap valamit a ritmusból. Pontosan érzi azokat a pillanatokat. Olyankor fényesebb lesz a szeme, és büszkén, de óvatosan körbepillant. Részemről elégedett vagyok. Eltáncolgatok magamban, a mozdulatok nagyjából a helyükön, minden rendben. Most még azt hiszem…

És beindul a parti

És beindul a parti. A nagy csapat mintha magától bomlana párokra, lüktet a kubai zene. Első ránézésre annyi a különbség, hogy egyesek tudnak táncolni, mások nem. De lassan kiderül, nem ez a lényeg. A finomságok…

Figyelem egy nyúlánk lány arcát. Mintha unatkozna. A párja nem figyel rá, csak a saját lábára. Pedig csinos srác… Aztán lekérés. Ez itt természetes, ismeretlenül is. Az új partner talán kevésbé csinos, mégis, a nő egyszerre felragyog… Az arca, a mozdulatai. Mintha egy csapásra megtanult volna táncolni… A Férfi a Nő szemébe néz, a Nő a Férfiébe. A Férfi vezet, a Nő hagyja. Röpül. Kerek az egész… Két perc boldogság. Zene- és párcsere.





Megköszönik egymásnak az élményt, és továbbállnak. Tele a tánctér. Az asztalokon szinte csak ásványvizes, üdítős üvegek. Semmi „pia”. Figyelem a szemeket. Furcsa, hogyan játszik rajtuk a tánc. Hogy mennyire kiül az arcokra, milyen érzés belülről. És hogy ez néha mennyire más, mint amit kívülről mutat a test: időnként teljes sutaságot…

Persze kitűnnek a profik. Akik nemcsak szívvel-lélekkel, de tűzzel, gyönyörűen… Szinte a testükbe kívánkozik az ember. Hát ilyeneken morfondírozom a szélen, és lassan rám tör a szorongás. Hogy miért nem tudok én salsázni?! És ami még rosszabb: percek kérdése, s ez ki is derül! Mert előbb-utóbb felkér majd valaki. Itt nyoma sincs az általam elképzelt „megfigyelő pozíciónak”. Itt nem üldögélnek lányok csak úgy, magukban. Ide nem „becsajozni”, „bepasizni”, berúgni, beszívni jönnek az emberek, hanem táncolni. Ha nemet mondok, hülyének néznek. És még a csizma is…! Gábor kollégám – aki ma estére elvállalta mellettem a gardedám szerepét, és amúgy szabadidős salsaguru – viszont ropja rendületlenül. Látszólag találomra választja a lányokat, egyiket a másik után. „Lutri”, mondja. Hogy ez benne az izgalmas: soha nem tudni előre, milyen a nő a táncban. Az előző párját jó-közepesre értékeltem, a mostani viszont csodának tűnik… Gyönyörű, szexi, izgalmas minden mozdulta. De… Kiderül, ez nem elég. Sőt.

A „csoda” férfiszemmel százszor rosszabb partner, mint az előző, „jó-közepes”. Gábor magyaráz: mert „birkózni” kell vele, nem hagyja magát vezetni. A salsában pedig nincs helye emancipációnak. De még sincs minden veszve…





– Az ilyen nőt be lehet törni… Csak tudni kell a módját. És persze akarni kell – jelenti ki meggyőződéssel. Meg hogy úgy a jó, ha a nő szinte észre sem veszi a dolgot. Csak engedni kezd…

A „latin lover” viszont nem ilyen elnéző:

– Hogy legyek Férfi, ha a nő akar az lenni?! A Férfi dolga, hogy vezessen, a Nőé, hogy csillogjon, mint egy ékszer… Az az igazi. Olyanok az életben, mint a táncban. És én itt sem, ott sem bírom az agresszív csajokat…

A teljes cikk a 8. heti, február 22-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.