 |
Nem, ez a mosoly egészen más. Beragyogja az elhagyott szegletet, ahol ücsörög, be a zord presszót, be az egyébként reménytelenül szürke Szabadság teret. Egyszer valami fogadáson egy asztalhoz keveredtünk. Én, közeledni akarván, viccelődtem vele, mire ő fogta magát, és átült egy másik asztalhoz. Máskor nagyon megdicsértem egy riportja okán, erre udvarias biccentéssel faképnél hagyott. Most viszont csillogó kék szemekkel néz rám, s tesz valami kedves, pajkos megjegyzést. Te jó ég! Mi történt, Zelinka Ildikó?
Semmi, semmi motyogja maga elé, aztán hirtelen széttárja a kezét, és hangot vált. Legfeljebb annyi, hogy szerelmes vagyok, mint egy nagyágyú!
Ó, csak ennyi?!
Nincs is ennél több a világon! Most meg van lepve, ugye?
Ahhoz képest, hogy magától eddig csak a Real Madrid Atletic Bilbao végeredményét hallottam, kicsit nagy az ugrás
Szeretem a nagy ugrásokat!
 |
Akkor meg tessék megmondani, hogy kibe szerelmes!
A férjembe! és nyitott tenyérrel felteszi két kezét. A balkéz mutatóujján csillogó karikagyűrű.
És mióta?
Mióta is? Tulajdonképpen az azt követő nap óta, hogy megismerkedtünk
Mert a megismerkedésük napján még ?
Na, szóval az úgy volt, hogy egy vitorlásversenyt kellett közvetítenem, és a verseny előtti napon be kellett mennem némi egyeztetésre a rendező cég vezetőjéhez. Bementem
és az első pillanatban megállapította, hogy ezzel az alakkal egy percet sem tudna eltölteni!
De nehogy megírja! Legfeljebb nagyon apró betűkkel Szóval megállapítottam, hogy egy elkényeztetett, nagyképű alak
És ő?
Ezt még kisebb betűkkel szabad csak: hogy én egy megjátszós csaj vagyok. Ehhez képest másnap valahogyan mindig úgy alakult, hogy arra volt dolgunk, amerre éppen a másik tartózkodott. Harmadnap pedig hazajöttünk, és mindketten kiléptünk egy korábbi kapcsolatból, aztán, amilyen gyorsan csak lehetett, összeházasodtunk. Immár fél éve És azóta valami egészen új dolog kezdődött az életünkben. Pedig ő sem volt már nagyon fiatal, sajnos, én sem.
 |
Kérdezhetek valami csúnyát ?
Kikérem magamnak, hogy ilyesmit kérdezzen egy magam korú hölgytől! Inkább megmondom: harminchat éves vagyok.
Akkor nem lehetett az a mindenáron férjhez menni akaró típus
Egy ideig nem. Nem érdekelt. Aztán harminc körül észrevettem, elkezdenek aggódni körülöttem, hogy szingli, magyarán vénlány maradok, és ettől én is bepánikoltam kicsit.
A teljes cikk a 8. heti, február 22-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
