nlc.hu
Aktuális
Keira Knightley: Büszkeség – balítélet nélkül

Keira Knightley: Büszkeség – balítélet nélkül

Keira Knightley-t elkényezteti Hollywood, no meg az angol filmgyártás – õ pedig elkényeztet bennünket. A vékonyka, bájos színésznõ alig múlt húszéves, de már fõszerepek sorát tudhatja maga mögött.





Mi több, egy Oscar-jelölést is, a Büszkeség és balítélet legújabb feldolgozásában nyújtott teljesítményéért. Ráadásul, útja teljesen simán vezetett a világhírig.

Elizabeth Bennetként végigparádézza a Büszkeség és balítéletet – a filmet, amelyet Valentin-nap környékén telt házzal játszottak a magyar mozik is, a szerelmesek legnagyobb örömére. A feltűnően szépen fényképezett alkotás istenkísértésnek tűnik, hiszen az 1995-ben forgatott angol tévéfilmváltozat óta nemigen mertek hozzányúlni Jane Austen „férjfogós” romantikus regényéhez. Nem véletlenül: tizenegy éve forrt össze ugyanis Colin Firth neve a mogorva, szúrós tekintetű, hallgatag, de nagyon férfias férfifőhőssel, Darcyval. Az új, színes-szagos feldolgozásban viszont Keira viszi a prímet – Oscarra is jelölték érte, amit jó szerencsével be is válthat márciusban, a Kodak Theatre színpadán, a díjátadó ceremónián. Mi sem jellemzőbb azonban a pózmentes színésznőre, hogy egy rázós forgatási nap után egyszerűen átaludta a jelölést: menedzsere és anyja törtek rá az örömhírrel. „Hát ez elég húzós” – dünnyögte maga elé az álomittas sztár, aztán a fal felé fordult, és húzta tovább a lóbőrt.



Szexről a mamával

Szülei különösen fontosak Keira számára. Papája, Will Knightley, színész, a mama, Sharman Macdonald pedig színésznőből vált forgatókönyvíróvá. Ilyen családi közegben aztán nem csoda, ha a kis Keira már háromévesen saját ügynököt követel magának. És már csak további három évet kell várnia, hogy meg is kapja, miként az első munkáját is a Royal Celebration című tévéjátékban.
Míg a munkát könnyen veszi, addig az iskolával keményen meggyűlik a baja. Ugyan soha nem állítják ki róla a zárójelentést, amely szerint diszlexiás lenne, mégis nehezen barátkozik meg az olvasással és az írással. Próbál mindenféle praktikákhoz folyamodni: a meséket például kazettáról hallgatja meg, és így igyekszik elhitetni a szülőkkel, hogy elolvasta őket. Ők meg persze rögtön átlátnak a szitán: a kis Keira kisegítő osztályba kerül, magántanárt fogadnak mellé, és megmondják neki, hogy addig nem járhat színjátszószakkörbe, amíg nem olvas rendesen. Tizenkét évesen így aztán már nyoma sincs a diszlexiának, nemsokára pedig Keira kitűnő tanuló.





A szülői szigor azonban itt véget is ér: a mama erősen hippi beállítottságú és végtelenül liberális. Keira bátyja például – akit a kislány tizenéves koráig ok nélkül utált – szabadon iszogathat odahaza a haverokkal. Keira meg a díványon beszélget az anyjával, akivel kitárgyalják a lány legújabb barátait, valamint az összes erotikus kalandját. A mama annyira laza, hogy még Keira első cigijét is ő adja lányának: együtt szívják el a gyerekszobában.
A szülők ugyanakkor nagy gonddal egyengetik lányuk szakmai útját. Szinte nem telik el év, hogy ne szerepelne valamelyik angol tévéjátékban, de a nagy áttörés egyelőre várat magára. Közben a fejébe verik, hogy nem szabad „elszállnia”, hogy válassza szét a magánéletet és a munkát, legyen igazi profi. Keira annyira normális marad, hogy még a lesifotósok sem izgatják, ugyanakkor előszeretettel nyilatkozik magáról szerényen, és már húszévesen attól retteg, hogy jönnek a fiatalabb és szebb lányok, ő pedig, egész egyszerűen, kiöregszik a szakmából.


Meztelenül és focimezben

Pedig hol van az még! Keira csak most lendül bele igazán. Szépségét már többször megcsillantotta, és lassan kiderül, hogy tehetséges is. A világsiker felé induló első lépcsőfokot a Star Wars első része, a Baljós árnyak jelenti. Ebben a tizennégy éves lány Amidala királynő szolgáját és hasonmását, Sabét alakítja, néhány rövid jelenet erejéig. George Lucasnak, az űroperett édesszülőjének annyira megtetszik Keira Knightley – ráadásul valóban annyira döbbenetesen hasonlít a szerepben Natalie Portmanre –, hogy a harmadik rész forgatása előtt az is felmerül, hogy a vonakodó Portman helyett ő játssza el Darth Vader feleségét. Keira azonban ekkor már keresett és sokat foglalkoztatott sztár, ráadásul Portman is nagy kegyesen rábólint a szerepre.

Keira Knightley persze tanul még: az Esther College-ben hallgat irodalmat és történelmet, de hirtelen annyira kapóssá lesz, hogy otthagyja az iskolát, és innentől kezdve – különösebben nem büszke rá –, a filmezésnek él. 2000-ben forgatja A gödör című horrorfilmet, amelyben meztelen jelenete is van. A bemutatót ezért egy évvel el kell halasztani, hogy megvárják, amíg a színésznő tizenhat éves lesz, és ne büntesse meg a hatóság a pucérkodásért. (Keira egyébként testalkatával kapcsolatban is elég visszafogottan nyilatkozik: amikor felmerült a neve, mint Bond-lány, azzal hárított, hogy szerinte túl kicsi a melle a szerephez. Hogy valóban kicsi-e, azt a Vanity Fair című magazin címlapján ellenőrizhetjük: ezen ugyanis meztelenül pózol Hollywood másik hamvas szépségével, Scarlett Johanssonnal.)





Az igazi áttörést a Csavard be, mint Beckham! hozza el. A filmben a focizó tinédzserlányok csetlenek-botlanak bájosan, Keira pedig az indiai, beilleszkedési nehézségekkel küszködő kislány barátnőjét alakítja.
2003 telén nagy durranás a mozikban az Igazából szerelem, ez a bájos, érzelmes, könnyesen vidám, epizódláncokból összeálló, romantikus komédia (tudják, amelyben Hugh Grant, angol miniszterelnökként, végigtáncolja a Downing Street 10-et). Keira ebben Julietet alakítja, aki csak az esküvője után döbben rá, hogy férjének mogorva és barátságtalan barátja tulajdonképpen fülig szerelmes belé.

És már jön is A Karib-tenger kalózai: igazi jutalomjáték és lakatlan szigeti rumvedelés a zseniálisan idétlen Johnny Depp-pel, valamint meghitt csók Orlando Bloommal, a tinilányok bálványával. (Össze is hozza a sajtó színésznővel, de persze nem volt köztük semmi.)
A mostanában bemutatott Dominóban géppisztolyos bérgyilkos, ám a film nem túl izgalmas. Annál inkább az a már említett Büszkeség és balítélet, amelynek szerepére nem is őt szemelte ki a rendező – mondván, hogy túl jó nő. Több se kellett Keirának, repülőre szállt, és megmutatta magát, hogy lássák, mégsem olyan szép. Úgy látszik, olyan tehetséges, hogy még ezt is el tudta játszani.

A teljes cikk a 9. heti, március 1-jén megjelenő Nők Lapjában olvasható. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top