Friderikusz Sándor: „Igazán akkor élek, ha dolgozom.”

Beinvitál a tárgyalóba, hellyel kínál az asztalnál. Hirtelen zavarba jövök. Ez nem a nyeglén arrogáns késői kamasz, és nem is a frivolan magamutogató bonviván. Nem a hódítani készülő, dacos, ifjú titán, és nem a sikereiben tobzódó, diadalmas hódító. Ez az ember valami egészen más.

Miközben lényét áthatja valami pajkos gyermetegség és rezignált bölcsesség, miközben minden gesztusában jelen van valami harsány magamutogatás és szemérmes bujkálás, miközben megnyilvánulásai tudatosan kontrolláltak és önfeledten spontának, miközben gesztusai személyesek is és kimértek, miközben folytonosan pózol, játszik, és megdöbbentő nyitottsággal létezik, miközben érezhetően fölényes ura és kiszolgáltatott rabja szenvedélyességének, vágyainak, maximalizmusának. E sokféleségből, összetettségből, szélsőségességből, ami talán egyszerre tehetség, ambíció és nyomorúság – összeáll valami kivételes formátumú, izgalmas, érdekes személyiség. Jobb korban talán korszakos riporter lett volna belőle. Rosszabb korszakban hőzöngő, kivetett, önsajnáló mártír. De most él, alkot, hoz létre, bukik el, kavar viharokat, emelkedik mítosszá, vívja békéit, köti meg harcait, és lett az, aki. Röviden: ő Friderikusz Sándor.

Ezekben a napokban készül megindítani új műsorát az ATV-n. Ha sikerül megvalósítania elképzeléseit, ez alighanem a magyar televíziózás történetének egyik legnagyobb, legvakmerőbb és legizgalmasabb vállalkozása lehet. Napi háttérműsor, riportokkal, interjúkkal, elemzésekkel, fontos információkkal. Érzékelhetően fáradt. Kicsit nyűtten, önironikusan felsorolja, mi mindent csinált már a mai napon eddig, és még mi minden vár rá.





– Hiányzott ez neked?

– Úgy egyébként nem hiányzott…

– Akkor miért vágtál bele?

– Pontosan nem is tudom…

– Népszerűségben, sikerekben már elértél mindent, amit nálunk tévés elérhet, tudtommal anyagilag is jól profitáltál, gazdag ember vagy. Élhetnél luxuséletet, utazgathatnál.

– Volt is három hónap, amikor ezt tettem. Azután, hogy eltávolítottak a Magyar Televíziótól…

– …ezt azért némileg te is provokáltad…





– Provokáltam volna? Nem hiszem… Egyre inkább ellehetetlenedtek a feltételek, hogy olyan műsorokat készítsek, amilyeneket akartam, egyre több erőfeszítésbe került, hogy olyan adás kerüljön hétről hétre a képernyőre, amelyben örömömet találom. Ezzel együtt kellően fontosnak éreztem A szólás szabadságát ahhoz, hogy alkalmatlan vezetők és méltatlan körülmények ellenére is továbbcsináljam. Aztán jött egy nagyon kisszerű támadás, amit nehezen viseltem, és nehezen is találtam rá megfelelő választ. Egyik reggel pedig úgy ébredtem, hogy hirtelen megfogalmazódott bennem a kérdés: tulajdonképpen kell ez nekem? Kell, hogy naponta megvívjam a csatáimat a nemtörődömséggel, az igénytelenséggel, a kötekedéssel, az értetlenséggel, egy rég idejétmúlt apparátus bürokratikus nehézkességével, emberek rosszindulatával? És miután a kérdésre egy fikarcnyi pozitív választ sem találtam, néhány pillanat alatt eldőlt bennem, hogy nem, ez nem kell nekem. Éppen aznapra már megbeszéltem egy interjút a Népszabadsággal, gondoltam, lesz, ami lesz, elmondom kendőzetlenül, hogy miként is látom a Magyar Televízió mai állapotát.





– Hát lett, ami lett…

– Igen. Eltávolított az elnök.

– Bántott? Mást vártál?

– Azt nem gondoltam, hogy ennyire könnyedén megteszi, lemondva például a legnépszerűbb közéleti műsora tekintélyéről és nézőszámáról, bár aztán beláttam, hogy ezen nem kellett volna annyira meglepődnöm. Sok minden egyéb fontos szempont jön számításba az MTV-nél egy-egy döntés meghozatalakor, ezek azonban, érzékelhetően nem tartoznak azok közé.

A teljes cikk a 11. heti, március 14-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.