nlc.hu
Aktuális
Natasa „ránk talált”

Natasa „ránk talált”

Natalia Konyukhova Sziktivkárban élt, messze északon, az oroszországi Komi Köztársaságban. Tizenhét évesen úgy döntött, hogy háromezer kilométerrel arrébb, Magyarországon folytatja tanulmányait.





A hét témája a Nők Lapjában:
Kitörés – akiknek sikerült


Vesztett helyzetből indultak, mégis esélyt kaptak a teljes életre, és megragadták a lehetőséget. Példák, akikről olvasva erőt meríthetünk, és hálát adhatunk.

További írások:
• “Hogy igazán értékelni tudjam” »
• Családot teremt az árva » 
• Hét gyerek közül az egyetlen diplomás »

Az összeállítást készítették:
Szigeti Hajni, Bus István, Dobray Sarolta és Dudics Emese  

Egy finnugor ösztöndíjjal érkezett hozzánk, egy évig csak a nyelvet tanulta, aztán felvételizett a Budapesti Gazdasági Főiskola külkereskedelmi karára.

– Miért éppen minket választottál?

– Vonzónak találtam az országot. Nagyon érdekelt, hogy élnek és gondolkodnak itt az emberek, és vágytam rá, hogy nagyobb „látószögből” nézhessek a világra. A szüleimnek nem volt egyszerű elengedni, de tudták, hogy itt nekem jobb lesz.

– Szorongva vagy inkább kíváncsian érkeztél?

– Apukám elkísért Moszkváig, ott elbúcsúztunk. Ez volt az első út, hogy egyedül mentem valahová messzire. Féltem is, de érdekes is volt. Furcsa érzés, emlékszem… Egy szót sem tudtam magyarul, és nem ismertem senkit.

– Az első hetek?

– Nehéz volt, mert a magyar nem hasonlít sem az oroszra, sem az angolra vagy a komira. Első nap annyit tudtam megtanulni: „Jó reggelt kívánok!” Ez is nagyon nehezen ment. Persze a kollégiumban megismerkedtem a többi diákkal: jöttek Afrikából, Kínából, de jöttek oroszok is. Barátságok alakultak ki, kijártunk a városba. Ma sem értem, hogyan voltunk képesek bármit is elintézni.

– Mikor mertél először magyar társaságban megszólalni?

– Csak akkor szólaltam meg, amikor muszáj volt. A főiskolán az első félévben az összes tankönyvemet le kellett fordítanom. Utána azért könnyebb lett.

– Nem volt rossz tapasztalatod?

– Nem. Tényleg nem. A főiskolán azért lehetett érezni, melyik tanár nem szereti az oroszokat. De a legtöbb ember, főleg a fiatalok, megértik, hogy a történelem alakulásáról nem én tehetek. Sokan csodálkoznak, miért jöttem ide, és kíváncsiak, milyen Oroszországban. Leginkább pozitív hatások érnek.





– Sosem volt annyira erős honvágyad, hogy becsomagolj?

– Amikor befejeztem a sulit, erősen elgondolkodtam, maradjak-e. Találok-e munkahelyet, megkapom-e a vízumot? Jöttek a nehézségek, és egy pillanatban azt gondoltam, összepakolok, s megyek vissza. Apukám viszont azt mondta telefonon: „Lányom, ha ott szeretnél maradni, és elhatároztad magad, akkor tegyél meg mindent ennek érdekében!”

– És?

– És jól tettem. Megszoktam az önállóságot, és jól érzem itt magam.

– Hogy találtál munkát?

– Nagy szerencsém volt: egy kommunikációs cégnél kellett volna oroszt tanítanom, mert a vállalat elhatározta, hogy Kelet felé is nyit. Lett is orosz ügyfelük, így megbíztak fordítási munkákkal, majd később kommunikációs feladatokkal is.

– Akkor szakmailag befutottál…

– Nem csak szakmailag. Itt találkoztam a férjemmel, és júniusban megszületik a kisfiam, Márton Alekszej.

A témáról bővebben a Nők Lapja március 22-én megjelenő 12-es számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top